Lángoló holttestet talált egy munkás a kiskunmajsai víztározónál

  • narancs.hu
  • 2025. április 7.

Katasztrófa

A már rendőrség vizsgálja az esetet. 

Egy ismeretlen, összeégett holttestet találtak hétfő reggel Kiskunmajsán, egy víztározó mellett. Helyszíni információink szerint a rendőrség szalaggal körbezárta a területet, ahova tilos a belépés, a bűnügyi technikusok ezekben a percekben érkeztek meg – a baon.hu

A holttestet egy közelben dolgozó munkás találta meg. Kolompár Károly elmondta, a közelben dolgozott, amikor a víztározó melletti domb oldalában füstre lett figyelmes. Amikor megközelítette a helyszínt, akkor látta, hogy egy emberi forma. Először azt hitte, hogy egy bábu, a derekánál még égett, és néhány marék homokkal gyorsan eloltotta. 

Azonnal hívta a segélyhívón a tűzoltókat, rendőröket, mert nagyon megijedt a látványtól, és azt gyanította, hogy nem csak egy bábu, hanem egy ember éghetett halálra. A helyszínre rövid időn belül kiértek a kiskunmajsai tűzoltók, és a helyi rendőrök. Információink szerint az ismeretlen személy egy nő lehet, a szemtanú pedig elmondta, hogy a holttest közelében egy nagy konyhakést, egy öngyújtót és egy műanyag palackban benzint is találtak. A helyszínre kiérkezett a Katasztrófavédelem Műveleti Szolgálata, valamint a civil ruhás nyomozók vizsgálják a holttestet. 

Hürkecz Zoltán, a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a Telex nek azt mondta: közigazgatási hatósági eljárás kereteiben vizsgálják az esetet, idegenkezűségnek egyelőre nem találták nyomát.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Pizsamapartizánok

Régen a film az életet utánozta (a vonat érkezett, a munkások a gyárból meg távoztak, csak hogy a klasszikusoknál maradjunk), ma már fordítva van: úgy akarunk viselkedni, mint kedvenc filmjeink szereplői, rájuk akarunk hasonlítani, azt akarjuk átélni, amit ők.

Amerikai legenda

Ez a film annyira áhítatos tisztelgés az Ed Sullivan nevű legenda előtt, hogy szinte észre sem vesszük, mennyire hiányzik belőle az Ed Sullivan nevű ember, aki egykor, a tévézés hőskorában a róla elnevezett, minden idők leghosszabb ideig létező és legnagyobb nézettséget elérő show-ját vezette – tulajdonképpen megteremtve a tv-show műfaját, mint olyat.

AI kontra Al Bano

A kisebb-nagyobb kihagyásokkal és különböző neveken, de 1987 óta létező Vasvári Színjátszó Fesztivál az alkalmi falusi színjátszóktól a független színházi szféra elismert társu­la­tai­ig terjedően reprezentálja a hazai nem hivatásos színjátszás különböző szintjeit.