Leállt a Johnson & Johnson vakcinakísérlete, valaki megbetegedett tőle

  • narancs.hu
  • 2020. október 13.

Katasztrófa

Összesen hatvanezer embert akartak bevonni a kísérletbe, de most inkább felfüggesztették.

Felfüggesztette hétfőn a Johnson and Johnson amerikai gyógyszeripari óriás koronavírus elleni vakcinájának tesztelését, miután megmagyarázatlan egészségügyi probléma lépett fel az egyik tesztalanynál.

A cég egyike azoknak, amelyek versengenek azért, hogy elsőként állítsanak elő védőoltást a betegség ellen. A tesztelés jelenleg a három szakaszból álló klinikai próbák utolsó részében tart, amelynek során a vakcinát emberek ezreinek adták be, hogy vizsgálják hatékonyságát és biztonságos alkalmazását.

A Johnson and Johnson a múlt hónapban azt közölte, hogy három kontinensen hatvanezer embert kíván bevonni a kísérletek harmadik szakaszában.

Hétfőn azonban egy közleményben azt írták, általában egy klinikai teszt során előfordulnak betegségek, még súlyosak is, és várható, hogy a nagyobb létszámban végzett kísérleteknél, nagy számban jelennek meg.

Azt is megállapították, hogy különbség van abban, ha vizsgálati szinten jelentik be a kísérletek felfüggesztését, mint amikor egy egészségügyi hatóság rendeli el ugyanazt.

A cég hangsúlyozta, erősen elkötelezett a vakcina biztonságos használata iránt. Kiemelte továbbá, hogy a kísérletben résztvevő alany betegségét vizsgálják a vállalat orvosai, valamint a független ellenőrző testületek egészségügyi emberei.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.