Leomlott egy ház tetőszerkezete a VI. kerületben, többen megsérültek

  • narancs.hu
  • 2022. június 27.

Katasztrófa

A tűzoltók keresőkutyákkal vizsgálják át a romokat. Az utcát és a járdát is teljesen beterítette a törmelék, több autó megrongálódott.

Frissítés

Leomlott egy ház tetőszerkezete a VI. kerületi Jókai utcában – írja a Telex. A lap videóján látszik, miként terítette be a törmelék és a por az utcát. Több autó is megrongálódott.

Az Aradi és a Jókai utca kereszteződésében álló ötszintes épület tetejéről indult el az omlás, amely magával sodorta az alatta lévő erkélyek párkányzatát is. Homlokzati fal- és tetőszerkezeti elemek dőltek az utcára és parkoló autókra.

A tűzoltók kivonultak, a környezők utcákat lezárták. Először az az információ keringett, hogy egy sérültről tudni. Majd a BRFK közlése szerint négyen sérültek meg a balesetben azok közül, akik a Jókai utcai épület előtt tartózkodtak.

A rendőrség vizsgálatot rendelt el. Közölték, a VI. kerületi rendőrkapitányság nyomozást indított foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.

Homlokzati fal d?lt az utc?ra ?s parkol? aut?kra Budapest b

 
Homlokzati fal dőlt az utcára és parkoló autókra Budapest belvárosában  
MTI/Mihádák Zoltán

A katasztrófavédelem közlése szerint a helyszínre nagy erőkel vonultak ki a fővárosi tűzoltók, akik keresőkutyákkal vizsgálják át a romokat. A hatóságok lezárták a Jókai utcát és a környező utcákat is.

Az Országos Mentőszolgálat azt közölte a hvg.hu-val, hogy több sérültről tudnak.

Soproni Tamás a VI. kerületi polgármester a lapnak azt mondta, tudomása szerint egy lakatlan lakás beomlott, ott tehát nem sérült meg senki. "A párkány leszakadt, az levitte az erkélyeket, azért van ez a szörnyű látvány."

Az önkormányzat egyelőre tájékozódik arról, mi történt. A polgármester annyit mondott még, hogy egy magánberuházás keretében építettek rá a tetőre. Május 25-én a felújított tetőtér egy része leégett, de akkor nem történt súlyosabb kár.

A Telexnek egy, a szemközti ház negyedik emeltén lakó férfi azt mondta: hatalmas robajt hallott a lakásában, ő már akkor sejtette, hogy feltehetőleg a szomszéd épület teteje omlott le. Kinézett az ablakon a Jókai utcára, ekkor hatalmas porfelhőt látott. „Olyan volt, mintha egy rakéta csapódott volna be az utcába” – mondta a szemtanú.

Homlokzati fal d?lt az utc?ra ?s parkol? aut?kra Budapest b

 
MTI/Mihádák Zoltán 

(Telex, hvg.hu)

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.