Madárinfluenza: 51 ezer kacsát ölnek le Tiszadobon

  • Narancs.hu/MTI
  • 2023. november 8.

Katasztrófa

Vizsgálják, hogyan jutott be a nagy megbetegítő képességű H5N1 vírus.

A madárinfluenza nagy megbetegítő képességű vírusának jelenlétét igazolta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tiszadob pecsenyekacsa-tartó telepén – közölte a hatóság szerdán az MTI-vel.

Az elhullások számának emelkedése, illetve az állatokon jelentkező idegrendszeri tünetek keltettek gyanút a telepen, a Nébih laboratóriuma pedig igazolta a madárinfluenza H5N1 altípusának jelenlétét.

A hatóságok már a gyanú alapján megkezdték a mintegy 51 ezer állatot számláló állomány felszámolását, az érintett telep körül három kilométer sugarú védőkörzetet, illetve tíz kilométeres sugarú megfigyelési körzetet jelöltek ki.

A betegség megjelenésének okait feltáró járványügyi nyomozás folyamatban van.

A Nébih emlékeztetett arra, a tiszadobi esetet megelőzően a madárinfluenza alacsony patogenitású H5N2 altípusát igazolták a vizsgálatok Bács-Kiskun vármegyében. A jászszentlászlói tömőlúdállomány állatai tünetmentesek voltak, a fertőzésre a vágóhídra szállítás előtti kötelező vizsgálat derített fényt.

A madárinfluenza alacsony patogenitású vírusának jelenléte lényegesen enyhébb intézkedéseket jelent: a fertőzött telep körüli egy kilométeres körben csak hatósági engedéllyel mozgathatók a baromfik, valamint az érintett állatok levághatók a kijelölt vágóhídon, ha az illetékes vármegyei kormányhivatal megállapítja, hogy a betegség továbbterjedésének kockázata minimális.

A madárinfluenzával kapcsolatos részletes információk a Nébih portál tematikus aloldalán (https://portal.nebih.gov.hu/madarinfluenza) érhetőek el.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.