Már a WHO is maszkviselést javasol ott, ahol nehézségekbe ütközik a távolságtartás

  • narancs.hu
  • 2020. június 6.

Katasztrófa

Például tömegközlekedési eszközökön, üzletekben, illetve egyéb beltéri forgalmas helyeken.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) pénteken módosította a szájmaszkviselésre vonatkozó ajánlását azzal, hogy a védőeszközök használatát különösen olyan helyeken javasolja, ahol magas a koronavírus-fertőzöttek száma, illetve nehézségekbe ütközik a távolságtartási szabályok betartása.

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója az utóbbival kapcsolatban példaként a tömegközlekedési eszközöket, üzleteket, illetve egyéb beltéri forgalmas helyeket említette.

A hatvan évesnél idősebbeknek és az alapbetegségekben szenvedőknek különösen javasolják orvosi szájmaszk viselését az olyan nyilvános helyeken, ahol fennáll a fertőzés veszélye.

A WHO ajánlása emellett a szövetből készült, nem orvosi maszkokkal kapcsolatban is tartalmaz rendelkezéseket. Ezeknek legalább három – különböző anyagból álló – rétegből kell készülniük.

Gebrejeszusz ugyanakkor figyelmeztetett, hogy önmagukban a maszkok nem védenek a fertőzéstől, és nem helyettesíthetik a távolságtartást, illetve a rendszeres kézmosást. "A maszkok önmagukban nem tudnak megvédeni a Covid-19-fertőzéstol" – hangsúlyozta.

A WHO főigazgatója kiemelte, hogy a fertőzötteket továbbra is következetesen el kell különíteni, a kapcsolatokat fel kell tárni, a fertőzésgyanús személyeket pedig tesztelni kell. "Minden ország számára ez a legjobb védekezés a Covid-19 ellen" – tette hozzá.

Világszerte eddig mintegy 6,6 millió ember szervezetében mutatták ki a koronavírust, akik közül 390 ezren hunytak el a kórban.

A WHO legutóbbi, áprilisi ajánlásában még nem javasolta a szájmaszkok tömeges viselését.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.