Már négy halálos áldozata van a szerdai norvégiai földcsuszamlásnak

  • narancs.hu
  • 2021. január 3.

Katasztrófa

A keresésbe drónokat, infravörös kamerákat és kutyákat is bevetettek.

Eddig négy halálos áldozata van a szerdai norvégiai földcsuszamlásnak a helyi rendőrség legfrissebb adatai szerint. Az első áldozatra pénteken, további háromra pedig szombaton bukkantak rá keresőkutyák segítségével. A túlélők utáni kutatás vasárnapra virradóra is folytatódott.

A mentőcsapatokat vezető Gisle Sveen a Verdens Gang című norvég napilapnak elmondta, hogy a tűzoltók elkezdték átfésülni az evakuált házakat, mert azt gyanítják, hogy háziállatok kereshettek ott menedéket.

A katasztrófa a norvég fővárostól, Oslótól mintegy 40 kilométerre északkeletre fekvő Ask településen történt szerda reggel. A földcsuszamlásban legalább tízen megsérültek, kilenc ház összeomlott és körülbelül ezer embert kellett kitelepíteni.

Földcsuszamlás Norvégiában

 
Földcsuszamlás Norvégiában
Mentőalakulatok tagjai kutatnak túlélők után az Oslótól mintegy 40 kilométerre, északra fekvő Ask településen történt földcsuszamlás helyszínén 2021. január 2-án. 
Fotó: Haakon Mosvold Larsen
 

 A norvég TV2 korábbi értesülése szerint egy 2005-ös önkormányzati földtani felmérés megállapította, hogy a területen nagy a veszélye a földcsuszamlásnak, három évvel később mégis építettek ott lakóházakat. Egyelőre nem világos, hogy ki engedélyezte az építkezéseket.

A mentőcsapatok munkáját nehezíti, hogy miután hosszúak az éjszakák, jórészt sötétben, enyhe fagyban kell dolgozniuk, ráadásul a hegyoldalon lecsúszott agyagos talaj nagyon laza, süppedős. A keresésbe drónokat, infravörös kamerákat és kutyákat is bevetettek.

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Emlékév

A hatalom és a muzsikus viszonya sokféle lehet: az utcai zenész nyitott gitártokja, a homlokra csapott vagy vonóba tűzött nagycímletű bankjegy éppúgy kifejezi ezt a viszonyt, mint a Mozartot és Salierit is udvari zeneszerzővé kinevező II. József telhetetlensége.

Pokolba a tűzijátékkal! – Ünnepi beszéd

Kedves Egybegyűltek, kedves Olvasók! Önök már túl vannak rajta, mi (nyomda+munkaszüneti nap) még csak készülünk rá, mégis nagyon jó érzés így együtt ünnepelni ezt a szép évfordulót. 25 év! Egy negyedszázad, belegondolni is felemelő! Több mint jubileum, egyenesen aniversarium!

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.

Talpunk alól a hő

Ritka, potenciálisan megújuló energiaforrás lapul az alattunk különösen vékony földkéreg mélyén. A közeljövőben a mostaninál is sokkal nagyobb mértékben támaszkodhatnánk a geotermikus energiára, habár akadnak megoldásra váró gondok is. De mostantól pénz is jut rá!

Oktatás helyett

Akár több ezer kamuórát is beírhattak a KRÉTA rendszerbe egy miskolci technikumban az elmúlt évek során, de a szakképzési centrum állítja, most már minden rendben van. Diákok és egy volt tanár szerint egyáltalán nincs így.

„Az elégedetlenség hangja”

Százezrek tájékozódtak általa a napi politikáról a Jólvanezígy YouTube-csatorna révén, most mégis úgy döntött, inkább beáll a Kutyapárt mögé, és videókat készít nekik. Nemcsak erről, hanem a Fidesz online bénázásáról is beszélgettünk.