Meghalt egy fiatal férfi, miután kimentette barátnőjét a Balatonból

  • narancs.hu
  • 2024. augusztus 6.

Katasztrófa

Egy szemtanú szerint 45 percig próbálták újraéleszteni a férfit.

Július 27-én, szombat este 19 órakor egy fiatal férfi meghalt, miután kimentette a barátnőjét a mély vízből – írja a Sonline.hu egy szemtanú beszámolójára hivatkozva.

A 26 éves férfi barátnője segítségére indult, akit még ki tudott menteni a Balatonból, de egy idő után elmerült és túl sokáig volt a víz alatt. Az eset szemtanúja szerint 45 percig próbálták újraéleszteni a férfit, sikertelenül. A tragédia a balatonlellei Napfényt strandon történt.

A portál megkeresésére a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata megerősítette, hogy valóban történt egy haláleset a jelzett időben, ezért a Balatoni Vízirendészeti Rendőr-főkapitányság közigazgatási eljárást indított.

(Címlapképünk illusztráció)

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.