Merkely Béla: szeptembertől jöhet a második hullám

  • narancs.hu
  • 2020. július 13.

Katasztrófa

A Semmelweis rektora szerint ha el akarjuk kerülni a karantént és a tesztelési költségeket, inkább belföldön nyaraljunk.

Bár Horvátország zöld járványügyi besorolást kapott a magyar kormánytól, ez a járványhelyzet alakulásával bármikor változhat, ezért érdemes idén inkább belföldön nyaralni – mondta Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora az ATV híradójának.

Szerinte rengeteg szép hely van Magyarországon, ahol pihenni lehet, így megúszható például a teszteléssel és a karanténnal együtt járó szervezés is. Figyelmeztetett, hogy egyelőre nem tudunk pontos adatokat más országokról, így azt sem, hol mekkora mértékű lehet a fertőzöttség valójában.

Merkely az ATV Híradójának azt mondta, jelenleg a négy nagy orvosi egyetem és a Nemzeti Népegészségügyi Központ laborja tudja elvégezni a legtöbb PCR-tesztet, de megerősítette Gulyás Gergely vasárnapi bejelentését, miszerint az állam csak augusztus 1-ig vállalja a tesztek költségét, utána a beutazóknak ezt maguknak kell fizetni. A rektor ezt úgy tudja elképzelni, hogy a beutazók valamilyen listáról választhatják ki, hol csináltatják meg a tesztet.

A rektor úgy véli, szeptemberben érkezhet meg a második hullám, ekkor ugyanis elkezdődik az iskola, sokkal többen mennek munkába, és a hűvösebb idő miatt sokkal többet tartózkodunk majd zárt térben, ami kedvez a vírus terjedésének. Ráadásul ekkor jön el a felső légúti fertőzések szezonja is.

Néhány nappal ezelőtt azt nyilatkozta, hogy a külföldről behurcolt koronavírussal bármikor, akár már nyáron is lehet újabb járványt okozni Magyarországon, egy ezt megelőző kijelentésekor a járvány második hullámának legvalószínűbb időpontjának a novembert jelölte meg, de mint mondta, addig is "ki kell húzni az időt".

A második járványhullám: mi jöhet még?

Még véget sem ért a koronavírus-járvány első hulláma, de sokan máris a másodiktól tartanak - logikai alapon és történeti példákra hivatkozva. A koronavírus-járványról régóta és sokan vélik, hogy a többfázisú pandémiák famíliájába tartozik. Így, amit éppen átélünk, az csupán egy első hullám, s még az idén esedékes lehet a második, amely akár magasabbra is csaphat, mint az első.

Figyelmébe ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is. Munkássága középpontjában a normák, a hatalmi technológiák, a queer identitás, valamint a magánélet és az intimitás politikájának kérdései állnak.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után. 

Megbillenve

Eddig csak a fideszes médiagépezet és a kormányzati, állami propaganda folytatott lélektani hadviselést (is) Magyar Péter ellen, ám jó ideje működik ez már visszafele is – úgy tűnik, nem is hatástalanul.

Nem pontosan ugyanaz a szem

Ötvenhét turistabusz áll a parkolóban. A sofőrök dohányoznak, beszélgetnek, múlatják az időt, míg várnak az utasaikra. Akik nagyjából másfél óra alatt végeznek; előbb Auschwitz 1-et járják körbe, aztán jön Birkenau, oda át kell vinni őket, mert az cirka 3 kilométerrel távolabb van, ott aztán újabb egy-másfél órát eltöltenek majd.

Dőlve halnak

Lóhalálában terjesztették be és fogadták el egy salátatörvénybe csomagolva a védett erdők könnyebb letarolását lehetővé tevő módosításokat a kormánypárti képviselők. Az erdőkért aggódó szakemberek is csak találgatnak, kinek sürgős a várható erdőirtás.