Németországban újra oltanak az AstraZenecával

  • narancs.hu-MTI
  • 2021. március 19.

Katasztrófa

Lettország, Litvánia és Bulgária is folytatja az AstraZenecával való oltást az EMA döntése után.

 Csütörtök este Berlinben bejelentették, visszaállítják az AstraZeneca brit-svéd gyógyszeripari társaság oltóanyagát az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) elleni védekezés oltási kampányába Németországban.  Jens Spahn egészségügyi miniszter azután jelentette be a döntést, hogy az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) a hétfői felfüggesztés után folytatott vizsgálatában megállapította, hogy a vakcina biztonságos, és előnyei az új adatok alapján is felülmúlják a lehetséges mellékhatások kockázatait. Így péntektől ismét oltanak az AstraZeneca vakcinájával.

 

Az EMA a hivatalos döntés mellett ugyanakkor módosítja a készítmény dokumentációját, kiegészítik egy figyelmeztetéssel, amely arról szól, hogy mellékhatásként nagyon ritkán vérrögképződést okozhat az agyi vénákban 55 év alatti nőknél - tette hozzá Klaus Cichutek, az oltóanyagokért felelős szövetségi szakhatóság, a Paul Ehrlich intézet (PEI) vezetője .

Elmondta, hogy Németországban már több mint 1,7 millió adagot adtak be az AstraZeneca-vakcinából, és 13 embernél - 12 nőnél és egy férfinál - lépett fel vérrögképződés az agyi vénákban az oltás beadása után. Valamennyien 20 és 63 év közöttiek, hárman meghaltak.

Az EMA állásfoglalása után Lettország, Litvánia és Bulgária is bejelentette, hogy folytatják az AstraZeneca/Oxford Covid-19 elleni vakcinával való oltást péntektől.

 

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.