Népegészségügyi Központ: 26 év az őszi koronavírus-fertőzöttek átlagéletkora

  • 2020. szeptember 4.

Katasztrófa

Tavasszal még 67 év volt.

A tavaszi járványhullám alatt a betegek átlagéletkora 67 év volt, a mostani, őszi hullám alatt viszont 26 év - mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi főosztályvezetője péntek reggel az M1-en.

Galgóczi Ágnes hozzátette: mivel tavasszal a kockázati csoportba tartozók betegedtek meg elsősorban, akik aztán kórházba kerültek és kezelést kaptak, sokkal nagyobb volt az egészségügyi rendszer leterheltsége, mint most.

Az új gócok is elsősorban olyan helyeken alakulnak ki, amelyeket főként fiatalok látogatnak: gólyatáborokban, szórakozóhelyeken vagy esküvőkön.

Kérdésre válaszolva Galgóczi Ágnes jelezte: a szennyvízből vett minták arra engednek következtetni, hogy Budapesten és Debrecenben emelkedik majd a fertőzöttek száma.

(Leadképünk illusztráció, a járványügyi bevetési egység gyakorlatán készült, és egy koronavírusos beteg szerepét eljátszó statisztát ábrázol. Fotó:MTI/Balogh Zoltán)

Figyelmébe ajánljuk

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.