Koronavírus-fertőzött a budapesti Kamaraerdei Úti Idősek Otthona egyik dolgozója

  • narancs.hu
  • 2020. szeptember 4.

Katasztrófa

A kontaktkutatás során két ellátottról is kiderült, hogy elkapták a vírust.

A Fővárosi Önkormányzat pénteki közleménye szerint pozitív lett a Kamaraerdei Úti Idősek Otthona egyik munkavállalójának PCR-tesztje. A kontaktkutatás során két ellátottról derült ki, hogy esetében koronavírus-fertőzöttek. Mindkét tünetmentes lakót kórházba szállították, a kontaktokat a teszteredmények megérkezéséig az előírások szerint izolálták.

A közlemény szerint az intézmény egyik munkavállalója augusztus végén dolgozott utoljára az idősotthonban, utolsó munkanapját követően telefonon jelentette be, hogy nem érzi jól magát, ezért a vezetőápoló otthonmaradásra és otthonában végzett tesztelésre utasította. Mivel a PCR-teszt koronavírus-fertőzést mutatott ki, az intézmény azonnal kontaktkutatást végzett. 30 lakó és 3 dolgozó azonnali szűrését rendelték el. Két, egy szobában lakó ellátott esetében lett pozitív a teszt, ők az említett kórházba szállítottak, úgy tudni, eddig nem mutattak tüneteket.

Az intézményvezető a járványügyi hatósággal egyeztetve a kontaktszemélyeken túl az érintett részleg összes lakójának és dolgozójának szűrését elrendelte.

A főváros közlése szerint a fővárosi fenntartású idősotthonokban érvényben van a látogatási tilalom. A Fővárosi Önkormányzat a saját intézményeiben a járvány második hullámára készülve több ezer tesztet tartalékolt, eddig 24 ezer, a közeljövőben pedig újabb 12 ezer tesztet végez el.

A lead-kép illusztráció.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.