A rossz körülmények miatt nagyon sok orvos fertőződik meg Olaszországban
Emergenza_Covid19_Ospedale_di_Padova.jpg

A rossz körülmények miatt nagyon sok orvos fertőződik meg Olaszországban

  • Keller-Alánt Ákos
  • 2020. március 19.

Katasztrófa

A koronavírus Olaszországban már több áldozatot szedett, mint Kínában. Lombardiában két hét lezárás sem állította meg a vírus terjedését. „Mindezt meg lehetett volna előzni, ha a hatóságok a kezdetektől fogva hallgatnak ránk.“

Egyre több orvos és egészségügyi dolgozó esik áldozatul a koronavírusnak Olaszországban. Mintegy 2500 orvos fertőződött meg, közülük legalább 14 halt bele a fertőzésbe (az összes áldozat 8 százaléka), ők mind férfiak voltak. Ez egybe vág a tegnapi hírekkel, mi szerint férfiakra sokkal veszélyesebb a vírus, mint nőkre.

További 118 ápoló és mentős halt már meg. Köztük a 47 éves mentős, Diego Bianco valamint az 57 éves Marcello Natali orovos. Egyikük sem tartozott a leginkább veszélyeztetett korcsoportba, és alapbetegségük sem volt a fertőzés előtt. Natali egyik utolsó interjújában épp arról beszélt, hogy gumikesztyű nélkül kellett dolgoznia a kórházban, mert a védőfelszerelés elfogyott.

A sok egészségügyi dolgozó halálának okát a rossz munkakörülményekben látja Filippo Anelli is. Az olasz orvosok szövetségének elnöke szerint „nem engedhetjük meg, hogy orvosaink és egészségügyi dolgozóink puszta kézzel vegyék fel a harcot a vírus ellen. Ez egy egyenlőtlen küzdelem, ami árt nekünk, az állampolgároknak és az egész országnak“. Filippo szerint az orvosok mérgesek és elkeseredettek látva ezeket a szörnyű hírieket. „A fertőzés gyors terjedése az orvosokat is megrémíti. Pedig mindezt meg lehetett volna előzni, ha a hatóságok a kezdetektől fogva hallgatnak ránk. Február óta írtunk leveleket, adtunk be kérvényeket arra kérve a hatóságokat, hogy biztosítsák az orvosok biztonságos munkavégzését, és hogy az orvosok ne adhassák tovább a fertőzést a leginkább veszélyeztetett állampolgároknak: az időseknek és a krónikus betegeknek. Magunkra hagytak minket, és nem vesznek minket figyelembe“, tette hozzá az Olasz Orvosok, Sebészek és Fogorvosok Szövetségének elnöke.

A koronavírus olaszországi áldozatainak száma meghaladta a Kínában elhunytakét. Kínában eddig 3245 áldozatot regisztráltak, Olaszországban viszont 3405 halott van.

Az elmúlt 24 órában  427-en haltak meg, valamivel kevesebben, mint egy nappal korábban, amikor 475 volt az áldozatok száma.

Összesen 33190 fertőzöttet tartanak nyilván jelenleg, közülük mintegy 2500-an szorulnak intenzív ellátásra (ez a betegek 8 százaléka) az elmúlt egy napban 4480-an kapták el a fertőzést. Összesen már 41035 ember kapta el a vírust. Ebben a számban benne vannak az elhunytak és a meggyógyultak is: tegnap óta 4440-en gyógyultak fel. Gyerekekre továbbra sem tűnik nagyon veszélyesnek a vírus, 300 fertőzöttről tudni, de egyik eset sem súlyos.

Továbbra sem tudnak mit kezdeni a vírus terjedésével Lombardiában. Csak az északi tartományban 19884 pozitív eset van, 2171-el több, mint tegnap, ez jelentős emelkedés. 7387 gyógyult betegünk van, ez a szám viszont lassan emelkedik, csak 182-vel több mint tegnap. Intenzív kezelésre 1006 fő szorul ez 82 fővel több, mint egy nappal korábban a halálos áldozatok száma pedig 2168, tegnap óta 209-en haltak meg. Giulio Gallera, Lombardia jóléti tanácsosa azt mondta arra számított, mostanra már javulni fog a helyzet, de nem így történt. „Eltelt két hét [a tartomány lezárása óta], és arra számítottunk, ez elegendő lesz, de még kilométerekre vagyunk a céltól. Össze kell szorítani a fogunkat, de meg tudjuk csinálni. Mindenkinek felelősségteljesen kell viselkednie, vasárnap meglátjuk az eredményeket. Maradjatok távol a családtagjaitoktól is“ üzente az olaszoknak Gallera.

Nyugtassa magát Naranccsal a keserű otthonlét idején!

Továbbra se érjék be a napi hírek özönével, hanem pillantsanak mögéjük! S tegyék ezt velünk! Járjunk együtt a dolgok végére! Kedves olvasóink, vészhelyzet van, s ilyenkor mindennél fontosabb a tisztánlátás. Ezért jó szívvel javasoljuk, hogy továbbra se érjék be a napi hírek özönével, hanem pillantsanak mögéjük! S tegyék ezt velünk!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.