Otthon elvégezhető, egyszerű koronavírus-tesztet fejlesztettek ki Bill Gates alapítványa segítségével

  • narancs.hu
  • 2020. március 9.

Katasztrófa

Már két éve elkezdték fejleszteni a tesztmódszert, akkor persze még nem az új típusú koronavírusra, hanem az akkor ismert influenzafajták kiszűrésére.

Gyors, egy-két nap alatt eredményt hozó koronavírus-tesztet dolgoztak ki Bill Gates jótékony alapítványának segítségével az USA-ban, ami megoldja az emberek orvoshoz való eljutását – írja a 444.hu a Seattle Timesra hivatkozva.

A teszt valójában egy mintavételre szolgáló készlet. A felhasználó ennek segítségével otthon kenetet vehet az orrnyálkahártyájából, amit elküldhet a laborba, ahol egy-két napon belül meg tudják állapítani, hogy fertőzött-e az illető. A rendszer része egy szoftver is, amely az eredményről értesíti az egészségügyi hatóságokat és az érintettet is. A csomag része két online kérdőív is: az egyik a tünetekről érdeklődik, a másik arról kérdezi ki az érintettet, hogy az utóbbi időben merre járt és kikkel érintkezett. Mindez segíthet a hatóságoknak eldönteni, hogy egy fertőzött kiszűrése után kiket teszteljenek még vagy zárjanak esetleg karanténba.

A Bill & Melinda Gates Alapítvány célja nem más, mint hogy napi akár több ezer tesztet végezhessenek el az emberek, bár azt egyelőre az alapítvány sem tudja pontosan, hogy mikor tudják beindítani a szolgáltatást.

Gatesék közlése szerint a teszt már működik, a rendszer szoftveres részét viszont még fejleszteni kell, hogy kibírja a várható óriási terhelést.

A gyakorlatban az öntesztelés úgy fog működni, hogy először élesedik egy weboldal az online kérdőíves tesztekkel. Aki kitölti, és az értékelés szerint esélyes, hogy koronavírus-fertőzése lehet, annak két órán belül házhoz szállítják a mintavételre szolgáló készletet, amit utána el is szállítanak a laborba. Úgy tudni, a folyamat összes elemét a Gates Alapítvány finanszírozza, amely a teszt elkészítésére korábban 20 millió dollárt fordított, most pedig további ötmilliót költ el Seattle térségében.

Felmerül a kérdés, hogy miként volt képes ilyen őrületes gyorsasággal előállni az alapítvány a tesztszolgáltatással. A válasz igen egyszerű: már két éve elkezdték fejleszteni, akkor persze még nem az új típusú koronavírusra, hanem az akkor ismert influenzafajták kiszűrésére.

A rendszert kezdetben kizárólag Seattle környékén, vagyis a vírus amerikai megjelenésének epicentrumában fogják használni. Ha sikeresnek bizonyul, természetesen máshol is bevetik.

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.