Semmelweis Egyetem: Nyolc-tízszeresére nőtt az RSV-fertőzéssel kezelt kisgyerekek száma

  • narancs.hu
  • 2021. december 8.

Katasztrófa

Az RSV is egy felsőlégúti betegségekért felelős kórokozó.

A Semmelweis Egyetemen az elmúlt hónapokban nyolc-tízszeresére nőtt a légúti tünetekkel klinikán kezelt kisgyerekek száma. A hirtelen egészségromlást esetükben nem a koronavírus, hanem egy másik, felsőlégúti betegségekért felelős kórokozó, az ún. RSV (respiratory syncytial virus) okozta, írja az egyetem a honlapján.

Az RSV egy régóta ismert, nagyon virulens kórokozó, mely cseppfertőzéssel terjed, de évtizedek óta nem idézett ekkora járványt, mint idén – mondta el Szabó Attila, a Klinikai Központ gyermekgyógyász elnöke. Az orvos arról is beszámolt, hogy főként a kora- és újszülöttekre, valamint a csecsemőkre jelent nagy veszélyt a megbetegedés, esetükben nagyobb eséllyel alakul ki a kislégutak súlyos gyulladása (bronchiolitis), vagy akár tüdőgyulladás is, amely akadályozza az oxigénfelvételt.

Az RSV-fertőzés szezonja a késő őszi, még inkább a téli hónapokra esik, idén azonban már október elejétől nagy létszámú betegforgalmat tapasztaltak az RSV miatt a klinikán. Szabó Attila megjegyezte: a kórokozó gyors terjedésének kedvez a lappangási időszak, amely az első tünetek megjelenéséig, átlagosan 4-5 napig tart. A már megfertőződött személy, ez idő alatt is átadhatja a kórokozót a környezetében lévőknek. A betegség óvodás, iskolás korban, nagyobb gyermekeknél, vagy a felnőttek esetében általában nem okoz súlyos problémát, jellemzően orrfolyás, hőemelkedés, étvágytalanság (egyszerű nátha) képében jelentkezik, ezért ők elsősorban a vírus terjesztése szempontjából jelentenek magas kockázatot.

Jelenleg nincs a vírus által okozott fertőzésre célzott terápia, vagy gyógyszer, ezért az orvos szerint a megelőzésre különös hangsúlyt kell fektetni, melynek eszköze a COVID-19 járvány során megszokottá vált: gyakori kézmosás, maszkhasználat, felületfertőtlenítés, szociális távolságtartás. Az RSV szilárd felületeken (például ajtókilincs, telefon) körülbelül 7-8 órán át marad fertőzőképes.

Kórházi ápolást azok a gyerekek igényelnek, akiknél kialakult a kislégutak súlyos gyulladása és oxigénterápiára, vagy a kiszáradás miatt infúziós kezelésre, esetleg megfigyelésre szorulnak.

Idén a korábbi évtizedektől eltérően eltérőn 6 éves korig találkoztunk kórházi kezelést igénylő esetekkel

– mondta el Szabó Attila.

Az RSV fertőzés megelőzésére hagyományos védőoltás nincs, de a legmagasabb kockázati csoportba tartozó gyermekek (2 éves kor alatt) jogosultak úgynevezett passzív immunizációra, ami az ellenanyag izomba történő beadását jelenti. De ez csupán rövidtávú védettséget biztosít. A fertőzés beazonosítására létezik gyorsteszt, illetve a koronavírus járvány alatt megismert gyermekkori PCR- vizsgálat hozhat biztos eredményt. A pozitív teszt ebben az esetben nem jár sem karanténkötelezettséggel, sem automatikus kórházi felvétellel.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.