Szijjártó közölte: 400 ezer, a koronavírus kezelése szempontjából ígéretes gyógyszer érkezett Kínából

  • narancs.hu
  • 2020. április 4.

Katasztrófa

Kína mindössze négy országnak adott ebből a gyógyszerből, ezek közül Magyarország az egyik.

A Kína-Magyarország légihíd szombati mérlege: mintegy 4 millió maszk, több mint 400 ezer védőruházat, 100 ezer védőszemüveg, 30 ezer pár kesztyű és több mint 6 ezer arcvédő plexi – közölte a külgazdasági és külügyminiszter szombaton a hivatalos Facebook-oldalán.

Szombaton hat repülőgép érkezett Kínából újabb, a járványügyi védekezést segítő eszközökkel, valamint még egy újabb szállítmány várható egy Antonov An-124-es teherszállító repülőgéppel – erről számolt be az operatív törzs is a szombati sajtótájékoztatóján.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, a repülőgépek emellett 400 ezer darabot hoztak abból a gyógyszerből, amelyet Kínában teszteltek, fejlesztettek, és az alkalmazása a nemzetközi kutatások szerint ígéretes lehet a koronavírusos betegek kezelésénél.

Kína mindössze négy országnak adott ebből a gyógyszerből, ezek közül Magyarország az egyik – hangsúlyozta a tárcavezető, hozzátéve, a szombaton érkezett védőeszközök tízezer beteg ellátásához elegendők.

Security Check Required

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.