Szlovákiai buszbaleset: senki sincs közvetlen életveszélben

  • Narancs.hu/MTI
  • 2023. május 16.

Katasztrófa

Heten vannak intenzív osztályon. 

A Szlovákiában balesetet szenvedett magyar autóbusz utasai közül már 35-en Magyarországon vannak, a szlovák kórházakban még 23 utast kezelnek – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Menczer Tamás elmondta, a szlovák országos rendőrkapitányság tájékoztatása szerint a baleset vizsgálata még tart, annak okáról egyelőre nem nyilatkoznak, nem adtak hivatalos tájékoztatást. A könnyebben sérült 37 utas közül 18-an még hétfőn késő délután, egy, az eredeti buszt is biztosító cég által küldött mentesítő járattal hazaérkeztek. Rajtuk kívül 17-en, akik gyors orvosi ellátást kaptak, szintén hazaindulhattak az éjjel egy másik busszal, így már összesen 35-en vannak Magyarországon az utasok közül. 

Hat szlovák kórházban – három pozsonyi, valamint a nagyszombati, a szakolcai és a malackai kórházakban – 23 utast ápolnak még különböző súlyosságú sérülésekkel.

Közülük heten vannak intenzív osztályon, de jelenleg senki sincs közvetlen életveszélyben.

A kórházban ápolt többi sérült között vannak, akik műtétre várnak, és olyanok is, akiket megfigyelésre tartanak bent.

 
Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára sajtótájékoztatót tart a Szlovákiában történt buszbalesetről a minisztériumban 2023. május 16-án. 
MTI/Koszticsák Szilárd
 

Menczer szerint a tragikus baleset után a pozsonyi magyar nagykövetségen dolgozó kollégái azonnal a helyszínre mentek és ott addig segítettek, amíg indokolt volt. Amikor világossá vált, hogy melyik kórházakba viszik a betegeket, az intézményekbe is mentek velük. 

A könnyebb sérültek fel tudták venni a kapcsolatot családjaikkal, de a súlyos sérültek beazonosítását nehezítette, hogy az utaslista a roncsban maradt, és volt, akit eszméletlenül, iratok nélkül vittek kórházba. Hétfő estére azonban sikeresen azonosítottak mindenkit, és azt is kiderítették, hogy kik milyen diagnózissal kerültek kórházba, így tudták tájékoztatni a családokat állapotukról.

Az államtitkár újságírói kérdésre megerősítette, hogy a buszon magyarok utaztak, Miskolcról és Budapestről indultak, és Csehországba tartottak. A magyar busz egy kamionnal ütközött össze hétfő délelőtt a szlovákiai D2-es autópályán. A balesetben egy ember meghalt, 37-en könnyebben, 21-en súlyosan sérültek.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.