Szlovén hegyi baleset: az esést még túlélte a magyar túrázó

  • narancs.hu
  • 2024. december 26.

Katasztrófa

További részletekre derült fény.

Az esést túlélte, később halt meg az a szakadékba csúszott magyar túrázó, akinek a holttestét csütörtökön találták meg a szlovén hegyimentők a Kamniki-nyereg környékén. Neža Bajželj, a Szlovén Hegyimentő Egyesület (Gorska Reševalna Zveza Slovenije, GRZS) szóvivője a Telexnek azt írta: amikor a túrázó beleesett vagy belecsúszott a szakadékba, még tudott kommunikálni a társával, akivel a hegyimentők is tartották a kapcsolatot. A szóvivő azt mondta, valamikor az első este során szűnt meg a kommunikáció közötte és a másik túrázó között, ők közvetlenül nem beszéltek a férfivel. Feltételezik, hogy a balesetet szenvedett túrázó megpróbálhatott visszajutni az ösvényre az esést követően, ekkor még mélyebbre csúszhatott a szurdokban.

A hegyimentők úgy tudják, hogy az életét vesztett túrázó az esés közben törte el a lábát. A két magyar túrázó, egy férfi és egy nő még december 22-én vasárnap tévedt el a szlovéniai Kamniki-Alpokban. Az úgynevezett Kamniki-nyereg környékén, nagyjából 1930 méter magasan rekedtek meg, a nagyon rossz idő miatt nem tudtak lejutni a hegyről.

A túrázókért először 23-án, hétfőn indultak el a hegyimentők, de a rossz idő miatt nem tudtak feljutni hozzájuk helikopterrel. A szurdok környékén szerdán 100 km/órás szél fújt, amelyben gyalog sem tudtak haladni.

Később kiderült, hogy a két túrázó elvált egymástól, és a helyszínre gyalog érkező hegyimentők a nőt megtalálták. Őt aztán levitték a hegyről, és kórházba szállították. A nő nem sérült meg, de hipotermiás volt, és már elvesztette a reményt, hogy megtalálják. Miután melegítőpárnákkal, forró itallal felmelegítették, rögzítőkötéllel és hegyi mentők kíséretében egyedül ereszkedett le a völgybe. Csak a ruhája és a hálózsákja mentette meg attól, hogy teljesen kihűljön. A másik hegymászót, a sérült férfit azonban akkor még nem találták.

A férfi holttestére a baleset mintegy 1700 méteres magasságban lévő helyszínétől 250 méterre lejjebb, két méterrel a hó alatt bukkantak rá.

A GRZS később közölte: az év egyik legnagyobb kihívást jelentő mentőakciója ért véget. A mentőcsapat köteleken ereszkedett le a szakadékba, és mérőeszközzel (szondázással) megkezdte a sérült hegymászó felkutatását. A holttestet csörlővel emelték be a helikopterbe ötven méter mélyről, majd a völgybe szállították.

„Elismerésünket fejezzük ki a helikopter személyzetének és a mentőknek a kiváló együttműködéséért, akik rendkívül nehéz körülmények között hajtották végre a rendkívül nehéz feladatot. Őszinte részvétünk az elhunyt hozzátartozóinak is” – írták a közleményben

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.