Szomorú, de máris 81 fagyhalált okozott az idei, különösen enyhe tél Magyarországon

  • narancs.hu
  • 2018. január 16.

Katasztrófa

Tíz év alatt közel 2500-an fagytak meg.

Ősztől január közepéig 81-en fagytak halálra az idei télen – közölte a Magyar Szociális Fórum adatait a Népszava. Éves átlagban 200 feletti a fagyhalálok száma, a KSH statisztikái szerint 2006 és 2016 között közel 2500 ilyen halálesetet regisztráltak.

Sokkoló adatok - Falunyi ember fagyott meg tíz év alatt

Évente átlagosan 200-250 ember hal meg Magyarországon kihűlés miatt, az idei tél eddig 81 áldozatot szedett. Majdnem 2500 ember hűlt ki a téli hónapokban 2006 és 2016 között Magyarországon - derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) összesítéséből. A legtöbben (332-en) 2010-ben haltak fagyhalált.

Az adatokból kitűnik, hogy a fagyhalálok többsége nem az utcán történik, így a legveszélyeztetettebb csoportot nem is a hajléktalan emberek alkotják, hanem azok a kistelepülésen élő szegények, akik nem tudják rendesen fűteni otthonaikat.

A Habitat for Humanity szerint körülbelül az áldozatok kétharmada hal meg fűtetlen lakásokban.

Figyelmébe ajánljuk

„A harmincas-negyvenesek gyakran megkérdezik maguktól, hogy miért élünk még mindig itt”

Soltész Béla Osztatlan közös című második novelláskötetének szereplői átlagos emberek, akik a 2020-as évek rossz közhangulata ellenére, a polikrízis közepette próbálnak boldogulni. Generációs tapasztalatokról és az élet minden területére beférkőző politikáról is beszélgettünk a szerzővel, aki társadalomtudósként a migráció hatásait kutatja, dél-amerikai kalandjairól pedig útleírásaiban számolt be.

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”