Tévedtek, mégsem hal meg ötszáz magyar naponta

  • narancs.hu
  • 2021. április 5.

Katasztrófa

Utólag korrigálták előrejelzésüket az amerikai járványszakértők.

Elmúlt március, és bár nagyon sokan halnak meg nap mint nap Magyarországon a koronavírus-járványban, szerencsére nem teljesült az amerikai Institute for Health Metrics and Evaluation járványmodellező szakembereinek előrejelzése. A Bill Gates alapítványa által is támogatott intézmény ugyanis azt jósolta, hogy március végén naponta 500 ember halhat meg Magyarországon a fertőzés következtében.

A becslést – írja a 24.hu – több hazai szakértő is túlzónak tartotta, és később már az alapítvány is módosította, amit először írt. Most pedig már úgy számolnak, hogy a halottak száma nem lépi át a napi háromszázat, bár a következő napokban meg fogja közelíteni. Csökkenni három hét múlva fog ez a mutató.  Úgy kalkulál az alapítvány, július elsejére eléri a 31 és fél ezret a koronavírus magyar áldozatainak száma.

Ennyi lakosa van például Szekszárdnak.

A napi háromszáz főt egyszer már átlépte ez a szám: március 30-án 302 elhunytat jelentett az operatív törzs. 

 

Eddig csaknem 22 ezren vesztették életüket a járvány miatt Magyarországon.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.