Újabb katasztrófa jöhet Brazíliában

  • narancs.hu
  • 2019. március 24.

Katasztrófa

Átszakadhat egy zagytározó, már megkezdték az emberek evakuálását.

A Vale SA brazil bányászati vállalat egyik zagytározójának több mint kétszáz halálos áldozattal járó január végi gátszakadását követően egy újabb hasonló katasztrófa fenyeget. Egy független szakértői vizsgálat ugyanis kimutatta, hogy a Sul Superior gát falának stabilitása kritikus a Gongo Soco bányában – közölte vasárnap a Vale.

Flavio Godinho, a katasztrófavédelem szóvivője a Globo brazil televízió műsorában elmondta: a legmagasabb, hármas szintű kockázati besorolást követően már megkezdték az emberek evakuálását a térségben. A besorolás azt jelenti, hogy fennáll egy gátszakadás veszélye - tette hozzá.

A Minas Gerais állambeli Brumadinho közelében lévő Córrego do Feijao vasércbánya zagytározójának fala január 25-én szakadt át. A katasztrófában 13 millió köbméternyi, bányászati melléktermékekkel teli iszap ömlött ki, amely egy helyi geológus szerint környezet- és egészségkárosító anyagokat is tartalmaz, egyebek között higanyt, kadmiumot és arzént. Az iszaplavina maga alá temette Brumadinho egy részét, és több környező települést, illetve beszennyezte a Paraopeba folyó vizét is. A legutóbbi adatok szerint eddig 203 ember holttestét találták meg, 105 embert pedig továbbra is eltűntként tartanak számon.

MTI

Figyelmébe ajánljuk

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.