Újabb robbanások történtek a lengyel bányakatasztrófa helyszínén

Katasztrófa

Fel kellett függeszteni a lent rekedt hét ember mentését.

Újabb metánrobbanások történtek a Jastrzebiei Széntársaság (JSW) pnióweki bányájában, a Lengyelország déli részén fekvő Sziléziában, s emiatt felfüggesztették a korábbi szerencsétlenség után a tárna mélyén rekedt hét ember mentését - közölte pénteken a vállalat igazgatója.

A szerdán 1000 méteres mélységben történt első robbanások után két bányász maradt a föld alatt, majd egy újabb robbanás miatt az őket kereső öt mentő is a föld alatt rekedt.

Az azóta kisebb szünetekkel folytatódó mentőakció során kiegészítő szellőzőrendszert építettek a tárnában egy újabb metánrobbanás megelőzése érdekében, és fokozatosan megközelítették a szerencsétlenség feltételezett helyszínét.

Péntek délelőtti sajtóértekezletén Tomasz Cudny, a JSW igazgatója közölte: csütörtök este óta hét újabb robbanás történt a bányában, emiatt a mentést felfüggesztik, a tárna érintett területét elszigetelik. Az erről szóló döntést Cudny nagyon nehéznek nevezte. Elmondta: a mentőakció folytatása jelenleg lehetetlen a bánya érintett térségében fennálló körülmények miatt. Közölte azt is, hogy a föld alatt maradt hét emberrel nem sikerült felvenni a kapcsolatot.

A szerdai bányaszerencsétlenség miatt eddig öt ember halt meg, húsz sérültet kórházba vittek, közülük hat állapota továbbra is kritikus. A csütörtök éjjeli robbanások következtében 9 további mentő sérült meg, közülük négyen súlyosan.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.