A koreai média az ukrán kapitány után eredt, miután ő kijött a fogdából

  • narancs.hu
  • 2019. június 15.

Katasztrófa

Meghökkentő jelenetek.

Csütörtökön szabadlábra helyezték Jurij C.-t, aki a dunai hajóbalesetet okozó Viking Sigyn ukrán származású kapitánya. Mikor kijött a fogdából, a koreai sajtó munkatársai – ahogyan az az Index videóriportjából kiderül – megrohamozták, a kapitánynak azonban sikerült beszállnia egy Mercedes kisbuszba (arcát végig eltakarta).

A későbbiekben viszont az egyik dél-koreai televízió stábja üldözőbe vette a járművet: a Nyugati felüljárón keresztül, később kis utcákban követték az autót, helyi lapok szerint olykor 70 km/h-ás sebességgel, majd a sofőrnek sikerült leráznia őket. (A teljes adás itt tekinthető meg)

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.