A bécsi városháza oldalában lévő Bécsi Könyvtár (Wienbibliothek) kiállításának az a különlegessége, hogy itt nem látunk képeket holttestekről, lövészárkokról, gáztámadásokról, az állóháborús frontvonalakon uralkodó fásultságról, vagyis a háború kegyetlen, értelmetlenül gyilkos hétköznapjairól. A téma a hátország, ezen belül a birodalmi főváros, Bécs fokozatos és az élet valamennyi vonatkozását átható átalakulása a háború hatására, amely a háború kezdetekor a közeli jövő hatalmas és életteli metropolisának kialakulásával kecsegtetett, de a korábbi rang és európai pozíció elveszítésével ér véget.
A viszonylag kis teret ügyesen és változatosan - itt egy tárló változatos háborús kitűzőkkel, színes nyomású díszszalagokkal, medálokkal, ott egy különálló, megvilágított falmélyi üregben egy kicsinyített, de eredeti háborús vekni - kihasználó kiállításnak kétségkívül volt miből merítenie. Már a háborús készülődés első heteiben megszületett ugyanis a városházi döntés arról, hogy mindent össze kell gyűjteni, ami "e történelmi jelentőségű időkre" vonatkozik. Az iratanyag (újságkivágások, röplapok, hirdetmények, plakátok sokasága stb.) azután a városi könyvtárba került, minden más a várostörténeti gyűjteménybe (mai nevén Wien Museum). A látnivalók azonban szinte csak a felszínt kapargatják ahhoz képest, amilyen komoly és elmélyült gyűjtő- és kutatómunkáról tanúskodik a katalógus, amely természetesen a kiállított anyagot is bemutatja sokszorosan kibővítve, miközben a háborús Bécs életének összes lehetséges metszetét elénk tárja - például azt a másik háborús kiállítást, amely 1916 májusában nyílt meg a Práterben, és természetesen nem szorítkozott a szuvenírekre. A nagy kereskedelmi kiállításokra emlékeztető népszórakoztató látványosság keretében harci eszközöket is meg lehetett szemlélni, ugyanakkor számos rendezvény is, mozi- és színielőadások, koncertek csábították a közönséget.
Szükség is volt a vigalomra, hiszen ekkorra már mindenki számára világossá vált, hogy az ígért villámháborúból semmi sem lesz - ami azért nem volt teljesen meglepő, hiszen már korábban is felmerültek kétségek azzal kapcsolatban, hogy egyáltalán képes-e megvédeni magát az Osztrák-Magyar Monarchia egy esetleges külső támadás esetén. Bécs élete pedig eddigre már jelentősen átalakult. Először is a Monarchia keleti részéből beáramló, a hadi helyzet alakulását követve hazatérő, majd visszaáramló menekültet (főleg galíciai zsidókat) kellett elhelyezni, továbbirányítani. Egyre nagyobb számban érkeztek a fővárosba a hadirokkantak, akiknek új és új kórházakat rendeztek be számos közintézményben. Tovább terhelték Bécs közlekedését és főleg az élelmiszer-elosztó kapacitásokat a hadifogoly-szállítmányok. Egyre többféle élelmiszer-maradék és korábban haszontalannak tartott növényi anyag gyűjtésére biztatták a lakosságot. Gyűjtsetek csontot! Szárítsatok és gyűjtsetek kávézaccot! Lisztté őrölhető gyümölcsmagok, csalán, bogyós gyümölcsök levelei - a találékonyság a helyzet romlását jelezte.
Teljes mértékben átformálta a bécsiek hétköznapjait, hogy napjaik egyre nagyobb részét kellett sorban állással tölteniük. Ezt - legalábbis az éjszakai várakozást - a hatóságok kezdetben tiltani igyekeztek, és erőszakkal meggátolták, ami aztán tumultuózus jelenetekhez vezetett. A tapasztalatok ugyanis azt mutatták, hogy aki hajnali három után kezdett várakozni mondjuk egy hentesüzletnél, az a reggel hatos nyitás után már semmit sem kapott, és ezen a jegyrendszer sem segített. A jobbmódúak, akik még megengedhették maguknak a vendéglői étkezést, az étteremben is érzékelhették a háborús szűkösséget: bizonyos napokon tilos volt húsételt kínálni. Ehhez képest kifejezetten groteszknek tűnnek az erőfeszítések a gasztronómia nyelvének hazafias átalakítására. Németes kifejezésekkel helyettesítették a franciákat, így lett a séfből konyhamester, a likőrből pedig édespálinka. Ott voltak azután a plakátok mint propagandaeszközök a maguk hadikölcsönjegyzést sürgető felszólításaival, a reklámozott helyettesítő anyagokkal, nem is szólva a társasjátékokról, amelyek már gyerekkortól a nevelés részévé tették a hazafiasságot és az ellenség gyűlöletét.
Ez is inkább egyfajta másodlagos lecsapódása a háborús propagandának, amelynek az elsődleges terepét a hírlapok jelentették. Egyébként is fontos áttörés időszaka volt ez, amikor a fénykép mint információhordozó tömegesen megjelent az újságokban - csak éppen nem a teljes valóság bemutatását szolgálta. A lapok előszeretettel közöltek fényképes beszámolókat a haditechnikai újdonságokról, díszszemlékről, IV. Károly frontlátogatásairól, csak éppen a vereségek képeit nem lehetett látni. Ezekre már a tapasztalat utalt, a hadirokkant-szállítmányok valósága: a precíz hivatalos statisztika szerint csak az 1916/17-es költségvetési évben mintegy 335 ezer sebesültet szállítottak a bécsi villamosvonalakon a pályaudvarok és kórházak között. A hadirokkantak gondozása új állami feladatként jelentkezett, és a nagyközönség tájékoztatásában is bőséggel kaptak helyet az ezzel kapcsolatos akciók, intézkedések. Az utógondozó intézmények nagy lendülettel ezreket láttak el, a művégtagokat korszerűsítették, a súlyosabb sérülteket általuk is elvégezhető munkákra tanították be. Csak a háború után vették tudomásul a hatóságok, hogy sok sérülés bizony, visszafordíthatatlan. De ekkorra már mindenki tudta, hogy ugyanez a helyzet történelmi léptékben mérve is.
Im Epizentrum des Zusammenbruchs. Wienbibliothek, Bécs, Városháza, bejárat a Felderstr. felől, nyitva május 23-ig
