Képzőművészet

Nemes Csaba munkásságának egyik fontos jellegzetessége a társadalmi/politikai elkötelezettség; ebből a nézőpontból közelített a 2006-os pszeudoforradalom eseményeihez (Remake, 2007), a romagyilkosságokhoz (a bábjátékon alapuló Állj ide! című, 2010-es filmje), a szegénységhez, a hajléktalansághoz vagy éppen a kortárs képzőművészetet felbolygató eseményekhez (tiltakozás az Abu-Dzabiban felépülő új Guggenheim Múzeum ellen, melyet rabszolgaként tartott külföldi munká­sok építettek; akciók a Magyar Művészeti Akadémia térhódítása miatt). Festményeinek egyik forrása a Kádár-korszak vizuális, mentális továbbélése; ennek egyik szép példája az édesapja fényképeinek továbbírásán (újrainterpretálásán) alapuló 2012-es Apja neve: Nemes Csaba című sorozat.

A Kőszeg Ferenc cselédszobáját betöltő falfestményről sokan és sokszor írtak már, egy évtizede a Narancsban maga Kőszeg mondta el a mű keletkezéstörténetét (lásd: Secco, Magyar Narancs, 2009. november 5.). Most, hogy a Seccót restaurálták, az ünnepi hangulatban keletkezett újabb szövegek is fölidézik az 1970/71-ben készült műhöz kapcsolódó epizódokat. A Fugában rendezett konferencián az egykori szereplők elbeszélése mellett művészettörténeti, eszmetörténeti és a restaurálás folyamatát bemutató előadásokra is sor került. Így most csak vázolom a történeti részleteket, mert aktuálisabbnak tűnik az, ami nem feltétlenül olvasható le a popkultúra és a demokratikus ellenzék „újraszentelt kápolnájának” ikonográfiájáról.

A Magyar Fotóművészek Szövetségének elnökével beszélgettünk.

A Kassák Múzeum újrapozicionálása 2011-ben kezdődött. A korábban csak az 1975-ben bekerült törzsanyag (az özvegy, Kassák Lajosné Kárpáti Klára által átadott hagyaték) megőrzését vállaló, a magyar avantgárd „pápájának” mítoszát szinte megkövülten őrző intézmény egyszerre nyitott a közönség felé (ismeretterjesztő előadások) és az irodalmi/művészeti szakma képviselőinek irányába (tudományos kiadványok), miközben a sokszálú életmű egyes szegmenseihez új értelmezési lehetőségeket kínált fel (a nemzetközi neoavantgárd bemutatása, kortárs kiállítások).

Három év és 5 kiló arany.

A hazai és nemzetközi geometrikus művészet megkerülhetetlen alkotója a Bálnában!

Mit jelentett az etnikailag és kulturálisan vegyes, avantgárd művészcsoport megjelenése a titói Jugoszláviában és Magyarországon? Hogyan fonódott össze a Bosch+Bosch munkássága a legendás Új Symposionnal? Múltidézés Slavko Matkovic´tól Ladik Katalinig.

Megkockáztatom, hogy az 1959-ben született médiaművész jóval ismertebb a nemzetközi képzőművészeti életben, mint Magyarországon. Ennek az egyik oka az lehet, hogy 1992-től külföldön él, és számos német egyetem után 2010 óta a City University of Hong Kong egyetemi tanára, műveit pedig olyan múzeumok őrzik, mint a párizsi Centre Pompidou, a New York-i MoMA vagy a karlsruhei ZKM, mindemellett pedig számos nemzetközi díjat is magáénak tudhat; egyebek közt az 1989-es linzi Ars Electronica Festival fődíját, a Golden Nicát.

A Magyar Nemzeti Galéria idén nyáron Frida Kahlo életmű-kiállítással folytatja a közönségkedvenceket bemutató blockbuster tárlatait. A korábbi, ígéreteiket teljesítő, többé-kevésbé szépen összerakott tárlatok után most sajnos nem sikerült hozni az eddigi színvonalat.

Erős érveket lehetne találni amellett, hogy Maurer Dóra a legbefolyásosabb kortárs magyar képzőművész.

Kétségtelenül van abban valami megragadó, ahogy a fénykép készültekor, az 1959-ben mindössze 31 esztendős Juhász Ferenc – aki egyébként éppen kilencven éve született – dob egy hátast a szigligeti strand úgynevezett íróstégjéről. Koczogh Ákos fotója egyszerre felszabadult és szokatlan: jelentős alkotókat oldalkötős fecskében marháskodni nem gyakran látunk.