rés a présen

„Az izolált ember érdekel”

Tarr Hajnalka képzőművész

  • rés a présen
  • 2019. június 1.

Képzőművészet

rés a présen: A debreceni MODEM-ben Mánia – Csendes stratégiák című közös tárlaton láthatók a munkáid. Kezdjük a cím értelmezésével!

Tarr Hajnalka: A mánia általános belső válasz a külvilágra, és az egyéni élethelyzetekre is reflektáló öngyógyító folyamat. A kiállító művészek részéről pedig alkotói stratégia.

rap: Ki a másik négy művész, és hogyan kerültetek egy kalap alá?

TH: Szíj Kamilla, Szira Henrietta, Benczúr Emese és Imre Mariann. A kurátor Simon Andrea. Az egy kalap alá kerülés pedig a B2 Galéria Mánia című kiállítása alkalmával történt meg önszántunkból. Gondoltuk, érdekes volna összerakni olyan munkákat, amelyeken jól látható, hogy az alkotó egyfajta meditatívan repetitív munkafolyamatba helyezi magát újra és újra.

rap: Milyen művekkel vagy jelen?

TH: Három művet állítok ki. Az Attachment című eredetileg 2008-ban keletkezett, amikor is a SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika betegeivel egy hónap alatt összefűztünk egy 9 méteres gémkapocsfalat, amelyet a Műcsarnokban állítottunk ki a Mecénásnapok című tárlaton. A fal egy részéből Process címmel készítettem egy másik installációt, amely az MNG gyűjteményébe került. Amikor felmerült, hogy a MODEM-ben újrainstalláljam ezt a művet tíz év után, egyértelmű volt, hogy a hiányzó darabot újra kell fűzni. 35 embert vontam be a folyamatba a debreceni Kenézy Gyula Kórház és Rendelőintézet felnőtt pszichiátriai osztály nappali kórház részlegéről. Ennek a munkának szerves része, hogy mentális problémákkal küzdő emberekkel készítem, vagyis olyanokkal, akiknek annyira domináns a saját belső világuk a realitással szemben, hogy az falat képez a külvilág és közéjük.

rap: Neked a művészet tulajdonképpen azt jelenti, hogy társadalmi haszna van?

TH: Ez vicces kérdés, mert pont nem, és ebből a pesszimista meggyőződésből valamiért nem engedek, még most sem, hogy éppen egy teljesen új projektet tervezek megvalósítani az említett debreceni kórházzal. Amúgy meg tíz éve dolgozom az Autistic Art alapítvánnyal, s annak az a művészeti program az egyik alapja, amelynek én vagyok a szellemi anyukája. Nem a társadalom, hanem az izolált ember érdekel. A debreceni csapatom éves belépőt kapott a MODEM minden programjára, aminek örültek, mert élményekhez jutnak, kimozdulnak. A fal látványa is sokaknak katartikus volt közülük. Ha a pillanatnyi boldogság a tartós nehézségben társadalmi haszon, akkor oké, hiszek benne.

rap: Meddig tart a kiállítás és milyen társuló programok vannak?

TH: Június 23-ig látható, és tartunk tárlatvezetéseket a kiállítás ideje alatt. Én május 12-én, és Balajthy Boglárkát választottam ehhez társnak, aki a Képzőművészeti Egyetem képzőművészet-elmélet tanszékének hallgatója, de szerencsére pszichológiát is tanult. A kiállítás egy közösségi projekt kutatójellegű állomása is egyben, amelynek során a múzeum várja mindazoknak a jelentkezését, akiknek van mániája és szívesen mesélnének is róla. A kiírás megtalálható a modemart.hu oldalon. A Múzeumok Éjszakáján, június 22-én a földszinti kiállítótérben lesz egy ehhez kapcsolódó esemény.

rap: Az Autistic Artnál mik az aktuális feladataid?

TH: Már az őszi éves jótékonysági aukciónkat szervezzük, amelynek a bevételét az idén is 10, felnőtt autistákat ellátó lakóotthonnak adjuk. Az én feladatom most az aukciós tételek kortárs művészeti anyagának összegyűjtése. Valamint új Autistic Art-termékeken is dolgozunk.

Figyelmébe ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.