Kiállítás

Nagyobb a füstje

APART: Felületi depresszió és újonnan keletkező élőhelyek

  • Molnár Ráhel Anna
  • 2019. június 16.

Képzőművészet

Április 13-án nyílt meg a szlovák APART kollektíva első budapesti kiállítása – Felületi depresszió és újonnan keletkező élőhelyek – és egyben az Easttopics új kiállítótere is. Denis Kozerawski, Andrej Žabkay és Peter Sit művészeti kollektívája 2012-es alapítása óta olajozottan pozicionálja magát mind a regionális művészeti intézményrendszerben, mind az online és közösségi média felületein.

Április 13-án nyílt meg a szlovák APART kollektíva első budapesti kiállítása – Felületi depresszió és újonnan keletkező élőhelyek – és egyben az Easttopics új kiállítótere is. Denis Kozerawski, Andrej Žabkay és Peter Sit művészeti kollektívája 2012-es alapítása óta olajozottan pozicionálja magát mind a regionális művészeti intézményrendszerben, mind az online és közösségi média felületein. Az APART kiadó, szerkesztő, kurátor és kapcsolatszervező, előadó, kiállítások (társ)szerzője és résztvevője – elsősorban viszont képzőművész. Egyszerre erősen elméleti nézőpontú és a legváltozatosabb médiumok absztrakt vizuális eszköztárát felhasználó műveik hosszú sorát a kortárs társadalmi, gazdasági és technológiai hatalomgyakorlás (láthatatlan) hálózatainak kritikai vizsgálata köti össze – legyen az az idegengyűlölet és társadalmi stigmatizáció egyénre gyakorolt hatását tematizáló kiadványsorozat (.txt); a (művészeti) munka értékének neoliberális kapitalista kontextusával foglalkozó kiállítás és könyv (ART IS WORK); vagy éppen az Easttopicsban bemutatott, a modernista utópiák és az éghajlatváltozás (nagyon is szoros) kapcsolatát szétszálazó film és a hozzá kapcsolódó installációk sora.

Az eredetileg a lengyelországi Bytonban rendezett azonos című, regionális csoportos kiállításra készült The Most Beautiful Catastrophe a szlovák barnaszénbányászat és általában, a fosszilis energiákra épülő technológiák élő környezetre gyakorolt pusztító hatását mutatja be egy esszéfilmben, miközben egy helyi történetet helyez globális társadalmi-gazdasági kontextusba. Legalábbis ez a cél. A mű teoretikus keretrendszerét (vagyis az emberi társadalmat és a természeti környezetet alapvetően elszigetelt, külön életszférákként elképzelő, lebomló és újratermelődő modernista gazdasági utópiákat) a filmet nyitó és befejező szimbolikus képsorok jelzik. A pozsonyi főpályaudvar freskójának (A szocializmus hőseposza) egyesével bemutatott karakterei között már megjelenik a Szputnyik űrrakéta, míg a záró képsorokban egy obszervatórium élete, csillagászati modellek és az űrkutatáshoz kapcsolódó oktatás képei nyitnák meg a lehetőséget, hogy a film a szocialista utópiák és a kortárs futurológia nézőpontjaira, párhuzamosságaira koncentrálva folytassa lírai vizsgálódását a múlt, jelen és jövő egymást átszövő és felváltó utópiáiról. Egy ilyen vizsgálódás talán elég is lett volna.

De a film továbbmegy, hogy egy egészen konkrét történeten keresztül utaljon vissza a fenti kontextusra. Központi motívuma a szénbányászat melléktermékeként Közép-Nyugat-Szlovákiában negyven éve alakuló láp- és mocsárvidék. A kristálytiszta, hosszan elnyújtott felvételeket kísérő, egyszerre egy aktivista és egy költő retorikai attitűdjében írt narráció a lápvidék bioszférájának kihalásához vezető és egyben a ma is működő bányában dolgozókat sújtó baleset történetén keresztül beszél (hol siratószerű költői képekben, hol teoretikus igénnyel és felszólításokban) az egyre gyorsuló technológiai hatalomhoz kapcsolható társadalmi bomlási folyamatokról. Ezek kontextusában az ökológiai változások és környezeti katasztrófák éppolyan melléktermékként jelennek meg, mint a bemutatott lápvidék – szép a párhuzam, kár, hogy a filmet keretező témához hasonlóan ez is kifejtetlen marad.

Az APART a szénbányászatot mint a helyieket egyszerre egzisztenciális függésben tartó és a lakosság életét ellehetetlenítő hatalmi szimbólumot sajnos valóban puszta motívumként használja – a helyi mikrotörténet esettanulmányként felületes és távoli, a mocsarak, a bányavidék a város entropikus tereit (vidámparkot és focipályát) pásztázó szép felvételek pedig végső soron a díszlet szintjén jelennek meg – mint az antropocént és az ökológiai változásokat tematizáló művészeti munkák esetében oly sokszor. Miközben a film „az ökoszisztémán belül elfoglalt létünk azonnali újragondolását”, „radikális politikai és technológiai elképzeléseket” és egy „nem a természetről, hanem a természettel együtt szóló geopoétikai írás” kialakítását sürgeti, az APART saját művéből könnyeden kihagyta mind az egyén történeteit, mind azokat a szerkezeti szempontokat, amelyeket maga vet fel a változás letéteményeseiként. A geopoétika koncepciójának lényege olyan tudati váltás elérése, amely a természet rizomatikus hálózatai elvét az ember alkotta és a természeti világ egységére alkalmazza. Ezt a koncepciót a filmhez kapcsolódó installációk fejtenék ki.
A tömjénpárologtató energiaital-mécsestartók, a fűszerbalzsamot plakát víz­ágyon imádó mesterséges tengeri csillagok, és a hol idegenszeretetet, hol jövőtlenséget hirdető poszterek tartalma viszont elvész az internetes kultúrától kölcsönzött (felületes) vizuális játékban. Ahelyett pedig, hogy kisimítaná a film túlságosan is gazdag referenciamezőjét, csak még jobban szétzilálja azt. Kár, mert a téma komoly. Olyannyira, hogy amíg a „radikális politikai és technológiai” elképzeléseket csak szólamok szintjén, a valóságban pedig tudományos érdeklődés vagy részvétel híján és csak a kortárs képzőművészeti intézményrendszer terein belül sikerül feldolgozni, nagy eséllyel az eredmény sem lesz több, mint öncélú katasztrófaturizmus.

Easttopics, Bp. V., Képíró u. 6., megtekinthető június 1-jéig

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.

Miért hallgat Erdő Péter?

2025 júliusának egyik forró szerda éjjelén Konrád-Lampedúza Bence betanított kémia­tanár hazafelé ballagott Ráczboldogkőn, a Kistücsök névre hallgató alma materéből. Nem volt ittas egy cseppet sem, de megviselte a nehéz levegő, amikor szembejött vele egy kormányzati óriásplakát.