Változatos együttműködésekben formálódó, sűrített munkáik a kulturális identitás szövetének személyes és közösségi mintáit, rejtett és elfeledett színtereit, történeteit és alakjait szólítják (és szólaltatják) meg – a legkülönbözőbb formákban, az installációtól a szituáción és színdarabon át a városi demonstrációig. A művészpár legújabb, Tata egykori zsinagógájában bemutatott munkája, A kék terem az építészeti és tárgyi kulturális örökség magára maradt, funkcióvesztett tereinek és kiüresedett lakóinak két összeérő történetét figyeli meg – és írja tovább. Tata egykori zsinagógájának épülete, és egyben a görög-római szobormásolatok egykori múzeuma, a projektnek nem pusztán helyszíne, de egyben témája és nyersanyaga is. Egy művészeti intervenció tere, amelyet a Tehnica Schweiz az épületben kiállított film és installáció párbeszédén keresztül mutat be.
A Szépművészeti Múzeum antik szobormásolat-gyűjteményének sok szempontból mostoha sorsú darabjai 1977-től, negyven éve lakták a volt zsinagóga két szintjét, míg 2017-ben el nem szállították őket a komáromi Csillag erődbe. A gipszek továbbköltöztek, a zsinagóga kék terme pedig kiürült. Középen most kékre festett, a teret arányosan modellező posztamens áll – rajta az életnagyságú görög-római gipszalakok kis másainak porcelánteste, szemben vetítővászon. Narráció vagy szöveg nincs, Bátki Viktor brácsaművész és zeneszerző a zsidó és antik görög hangzásvilágot keverő filmzenéje hangdialógusokban vezet végig egy szótlan narratíván. A Tehnica Schweiz 18 perces filmjén először a gipszszobrok nézik egymást és mindig ideiglenes kiállítóterük kék falait. Látják az egyikük combján lassan felszakadó gipszbőrt és szoborruháik szakadásait; hiányzó részleteket, eltűnő arcokat, a zsinagóga málló vakolatán és a saját testükön felnyíló anyagrétegek történeteit. Olyan történeteket, amelyek valahonnan az 1800-as évek második felétől, egy „tökéletes gyűjtemény” ideáljától indulnak.
A gipszmásolat-gyűjtemény 19. századi konstrukciója az európai és világkultúra egészének hozzáférhetővé tételére volt hivatott. Egy megtörhetetlen művészettörténeti és történeti narratíva sűrítményének létrehozására, s e narratíva közvetítésére irányuló igény táplálta – tárgyakon, illetve tárgyak sokszoros másolatain keresztül. De az azóta eltelt másfél évszázad alatt eltörtek a kizárólagos narratívák, a gipszmásolatok pedig egy valaha volt kultúrafogalom bennük lakó szellemeivel együtt hánykódnak magukra maradva a kortárs múzeumi és oktatási intézményrendszer káoszában. A korábbi alakváltozatokról átíródó és az új jelentésrétegeket, az elmúlt századok, a mindenkori költöztetések, a változó terek és funkciók szellemeit pedig épp a szobrok anyagisága, a gipsz hordozza. Ezeket a szellemeket most restaurátorok mozdítják el a szobrokkal együtt, szedik őket darabokra, és helyezik az istenek, hősök, a mitológia lényeinek testrészeivel együtt többszörösen bélelt dobozokba. A pergő vakolaton ott marad a frízek fehér nyomhelye, a falból még kiállnak a tartóvasak.
A funkcióját újra (és újra) elvesztő tér ideiglenes szerepet kap: másolatműhellyé válik, identitásvesztett, ókori figurái pedig 3D-s nyomtatóban, kemencében, a MOME tárgyalkotó tanszéke hallgatóinak keze alatt születnek újjá. A kék teremben porcelánmanufaktúra nyílik. A fényes, tükörsima testeken a gipsz egykori felületmintázatai, az anyag belső történetei és felületi részletei végleg eltűnnek – a szobormásolatok valaha volt funkcióival, jelentéstartalmaival együtt összeolvadnak és megkötnek a dekoratív dísztárgyak törékeny mázában. Az új gyűjtemény néma figurái posztamensükön állva finom mélyedéssé sematizált szemekkel nézik a vetítővásznon feltűnő korábbi életeiket – és önmagukat. A történet körbeér, és újrakezdi önmagát. A másolattörténet egyszerre kezdő és végpontján a porcelánkiállítás ugyanúgy válik egy önmagába zárt, dísztárggyá egyszerűsödött gyűjtemény modelljévé, ahogy ezzel egyidejűleg saját születésének szótlan emlékműve lesz. Hiszen végső soron ugyanazok a lassan elnémuló szellemek lakják a különböző anyagokat, gipsz és porcelán, másolat és másolat-másolat belső történetei pedig talán sokkal hasonlóbbak, mint az elsőre tűnik.
Tata, Volt Zsinagóga Kiállítóhely, nyitva június 23-ig. A kék terem következő kiállítása öt nap átfedéssel, június 19-től július 14-ig tekinthető meg a budapesti Kiscelli Múzeumban.
