Mint mondta, Szent István műve "boldogabb időkben a nemzet életének szilárd alapja volt, nehéz időkben támasz, amelyre tekintve mindig újra lehetett kezdeni", aztán megállapította, hogy "egyre többet tudhatunk meg a szent királyról, mert a történészek végtelen türelemmel, oklevelek félmondatainak értelmezésével, új források megnyitásával hozzátesznek valamit ahhoz a nagy mozaikhoz, amelyet a történetírás megszületése óta a szakma eddig felkutatott". Mindez kétségtelenül igaz, de úgy tűnik, Kövér mintha nem vette volna figyelembe a kiállítást, amit lát. A Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum kiállítása ugyanis nem annyira I. Istvánt (életét, korát, korának írásos és tárgyi emlékeit, bel- és külpolitikáját, családját stb.) mutatja be, inkább az évszázadokon keresztül a mai napig formálódó kultuszát.
Persze egy Istvánról szóló tárlat még Székesfehérváron - ahol élt és halt, majd szentté avatták - is megoldhatatlan lett volna, mivel a koronázási palástot, a jogart és az országalmát valószínűleg nem mozdítanák el még egyszer az Országház kupolacsarnokából, és a Prágában őrzött, Szent Istvánnak tulajdonított kardot sem könnyű utaztatni, nem beszélve arról, hogy úgy eleve egy teljesen más kiállítást kellett volna rendezni. De ez így jó, ahogy van. És úgy van, hogy központi témája nem az első magyar király, hanem az ő kultusza, ahogy a címből is látszik: István, a szent király. Márpedig István - mint ahogy a szentek általában - csak halála után lett szentté.
Látható ugyan némi korabeli tárgyi anyag is, például néhány szép ezüstdénár és arany a magyar pénzverés első évtizedeiből, de ezek bármely megyei múzeum régészeti osztályán megtalálhatók. Nem úgy, mint a Nagyboldogasszony tiszteletére még István által építtetni kezdett prépostsági templom maradványai, ahova 1038-ban őt magát is temették, majd később még tizennégy magyar uralkodót. De a királyi szarkofág díszítményei, faragványai már nem István halálakor, hanem - mint ahogy azt az utóbbi évtizedekben a művészettörténet bebizonyította - szentté avatásakor készültek. Ezekből a kőfaragványokból is láthatunk néhány szép darabot a bazilika 3D-s rekonstrukciójával kiegészítve az apró termek egyikében. Bár a helyszín adottságai korántsem ideálisak egy ilyen nagyszabású kiállítás megrendezéséhez, a múzeum csapata - Smohay András igazgató és munkatársai - kimondottan ügyesen és ízlésesen oldotta meg az installálást, a termeket tematikus egységek szerint felosztva, mint például "Az államalapító", "Az egyházszervező", és így tovább. Annak ellenére ügyesen, hogy az "egyházszervezőről" nem tudunk meg többet, mint amenynyit bármely középiskolai történelemkönyvben elolvashatunk. Ám Szent István XVII. században megélénkült és a XVIII. században virágkorát élő kultuszáról annál inkább akadnak érdekességek.
Az első szent magyar király kultusztörténetének leglátványosabb emlékei kétségtelenül hermái, vagyis ezüstből készült aranyozott ereklyetartói. Ezekből is láthatunk jó párat. A három legnagyobb és talán legszebb egymás mellé állítva tényleg sokat megmutat abból a hitből, ami évszázadokon át övezte az államalapító alakját. Az 1635-ben, Rómában készült zágrábi, az 1777-ben Bécsben készült székesfehérvári és az 1893-1896 között Budapesten készült kalocsai herma külön-külön saját százada ötvösművészetének csúcsát jelenti. Részleteikben elmerülve órákat tölthet csak ebben a teremben a látogató, és akkor még nem beszéltünk a jóval kisebb dubrovniki ereklyetartóról, amely valószínűleg egy Szent Istvánnál idősebb férfi alsó állkapcsát foglalja magába, vagy a bécsiről, ami nem kar-, hanem combcsontot tartalmaz. Annyi baj legyen, a szentség nem tudomány, hanem hit kérdése!
A tárlat utolsó szekciója kimondottan szórakoztató folyosói sétát ígér. István 20. századi kultuszán vezeti keresztül a látogatót a két háború közötti időkből való deszszertesdobozokon, matricagyűjtő albumokon át az István, a király lemezborítójáig és poszteréig - Aba-Novák Vilmos képei társaságában. És itt kell megjegyezni, hogy a kiállítás egészére jellemző, hogy remek festményeket kértek kölcsön, így a látogató néhány terem után meg sem lepődik, ha újabb Franz Anton Maulbertsch-, Benczúr Gyula- vagy épp Aba-Novák-képpel találja magát szembe, netán egy 1963-as születésű Athosz-hegyi szerzetes 2000-ben készült ikonjával.
Az István, a szent király kiállítást látva nem tudunk meg semmi újat magáról Szent Istvánról, viszont mélyre merülhetünk a szent kultusztörténetének tárgyi emlékeiben, mindezt vidéki - és nem csak vidéki - múzeumtól szokatlanul igényes kivitelezésben.
Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum, Székesfehérvár, Városház tér 4., 2013. december 11-ig, keddtől vasárnapig: 10-től 18 óráig.
