A Trafó galéria szezonnyitó kiállítása egy kritikai példázatra épül: A császár új ruhája című Andersen-mesében egy kisfiút kivéve a birodalom összes lakója legitimálja a hatalom tébolyát, és senki sem mer ellentmondani neki, bár mindannyian tisztában vannak az igazsággal, vagyis azzal, hogy a császár a lehető legmeztelenebb. A példázat értelmezésének az egyik útja lehet keresztény gyökerű - hogy ugyanis az igazság mindig az ártatlanok, a gyermekek kezében van -, vagy politikai jellegű, ahol a gyerek a hatalom igazságát megkérdőjelező ellenzékiség metaforája, de lehetséges olyan elemzés is, amely az öltözködés szimbolikus üzenetére fókuszál. A szatirikus történet tartalmilag elég komplex ahhoz, hogy a művészeket ne kényszerítse direkt politikai leképezésekre, és ne szűkítse a valóság és az absztrakció közötti interpretációs mezőt.
A három lehetséges szál közül a divat problematikája kerekedett fölül, így a Szalai Bori kurátor által meghívott magyar, román, szlovák és lengyel művészek az öltözködés társadalmi-politikai üzeneteivel foglalkoznak. Mivel a történet lényegéhez tartozik, hogy a császárnak nincs ruhája, a hatalom és a hatalmi formák vizuális reprezentációjának megalkotása egy lehetséges művészi feladattá válik. Így mindjárt a belépéskor válogatni lehet Karol Radziszewski és a MARIOS tervezőpáros fallikus mintákkal nyomott atlétatrikói, angyalkás fecskéi és férfiaknak szánt kollekciója egyéb darabjai közül, amelyeknek viselési technikáit a hetvenes évek performanszait megidéző fotódokumentáció rögzíti. Radziszewski a divatjelenségeket propagáló magazinok jeges professzionalizmusával szerkesztett fanzint is mellékelt a divat arisztokratikus komolyságát fricskázó szériához. A darabok hordhatósága radikalizálja a pop-artot megidéző ötletet, amellyel szemben Fodor János művei a funkciót teljesen kizáró konceptualizmusból táplálkoznak. Fodor műveinek szellemes minimalizmusa a hordhatatlanság alapelvén és a fikciós relikvia sajátosságain nyugszik: Fidel Castro melegítőfelsőinek kicsinyített változatait helyezte üveg mögé, eredetijük fekete-fehér fotójával.
A szlovák Jaroslav Kysa ugyanazt a gesztust érvényesíti egy divatipari és egy átpolitizált szituációban. Az első videón a magas ingerküszöbű járókelők közönyétől kísérve nyalogatja a Louis Vuitton luxuscég aranyozott vagy annak tűnő kirakatát, a másodikon pedig a Vörös téren tüntető tömegben egy orosz zászlóval teszi ugyanezt. Az akció egyszerű, ártalmatlan és elszigetelt, mint a hatvanas évek nyilvánosságot eleve kizáró privát akciói, de ezek a tulajdonságai különösen feltűnőek az Apparatus 22 és Karol Radziszewski radikálisan eltérő irányú munkáinak kontextusában. Az egyik a komplexitásával és a poézisével, a másik a dokumentarista nyerseségével és brutalitásával emelkedik ki a kiállítás művei közül.
Az Apparatus 22 román művészcsoport tagjai egy hosszú, fekete kifutót ácsoltak a térbe, amely önmagában, látványelemként is izgalmat vitt a Trafó szerény installációs gyakorlatába. A kifutó körüli üres székek és a mozgó fénykör a modellek és a nézők hiányában is megidézi a jelenlétüket, valamint a szintén láthatatlan kollekciót, amelyet egy narrátor mutat be. Az Apparatus 22 tagjai egy divatmárka aktív tervezőiként néhány éve léptek át a képzőművészet területére, és nyilván ez a háttér biztosítja a tapasztalatot, amely a divat teátrális ürességének, félelmetes hierarchikusságának és auratikus vonzásának komplexitását egyidejűleg képes megjeleníteni. A román művészek megoldása tökéletes válasz a császári meztelenség szimbolikájának megtöltésére, mert a vizualitás hiányára - erre a szabad és termékeny állapotra - szintén a fantázia lehetőségeinek korlátlanságával feleltek. A hiány szimbolikus erejét használta ki Szalay Péter is dobbantó katonai csizmáival ('rségváltás), akárcsak a Borsos Lőrinc művészpáros installációja - egy golyóálló üvegnek látszó, valójában védelmet nem nyújtó fal (képünkön) -, amely mögé csak becsületes politikusokat várnak. 2009-ben elkezdett Maszk-sorozatuk zománcfestményein rendőri, katonai vagy politikusi öltözetek kivágott részleteit nagyítják föl, amelyek töredékes reprezentációjukban is képesek megidézni a hatalmi dimenziót.
A hatalommal szemben megfogalmazódó kritikák túlsúlyába avatkozik bele Karol Radziszewski kellemetlenkedő videója a homoszexuális szubkultúrák világáról. A Fag Fighters egy képzeletbeli meleg gerillacsoport, de fikció és dokumentarizmus zavarba ejtően összemosódik a spontánnak tűnő jelenetekben. A két részből álló film prológusában a művész nagymamája gondos odafigyeléssel készíti a csoporttagokat azonosító rózsaszín maszkot, amely a félmeztelen, brutálisan agresszív társaságban hasznosul. A többség és a kisebbség aránya megfordul, és a nehezen kivehető cselekmény során egy heteroszexuális fiú válik a homoszexuálisok áldozatává, hogy megerősítse a konzervatív előítéleteket, és megzavarja a politikailag korrekt liberálisok békéjét. A hatalom természetére vonatkozó rögzült reflexeket - különösen az ebből a perspektívából mechanikusnak tűnő "klasszikus" hatalom-ellenzék viszonyt - írja fölül Radziszewski ezzel a nem várt fordulattal, ezzel viszont kétségtelenül üdítő változatosságot hozott a kritikai művészet narratívájába.
Trafó, Bp. IX., Liliom u. 41., nyitva október 20-ig
