„Amikor a kép győz”

Radák Eszter festőművész

Képzőművészet

Legújabb kiállítása kapcsán beszélgettünk vele a szabadság és a felelősség kapcsolatáról, a titkok és a traumák művészetre gyakorolt hatásáról, illetve arról, hogy miért kell a mai napig minden egyes alkalommal megküzdenie az alkotással.

Magyar Narancs: Egyes vélemények szerint a sok buktató teszi művésszé a művészt. Feltételezem, neked is volt elég, mire rátaláltál a saját utadra.

Radák Eszter: Az egy 18–19. századi romantikus kép, hogy a művész szenved, majd ezáltal megváltja a világot. Közel sem biztos, hogy egy festő életében a trauma a legnagyobb buktató. Egy elrontott alkotás is képes akkora sebet okozni, mint például egy baleset során szerzett sérülés a hétköznapi életünkben. Mindig az a kérdés, hogy hogyan tudom átfordítani a sérüléseimet a képzőművészet nyelvére.

MN: Megéled a traumákat vagy megpróbálod eltávolítani magadtól?

RE: A személyiségem szerint hisztis vagyok, ugyanakkor festeni nem traumából szoktam. Képi problémákat elemzek egy olyan területen, amelynek az ideje gyakorlatilag lejárt. A festészet már nem a vizuális kommunikáció csúcsa. Egyre kevésbé van körülöttünk pátosz. Kesereghetnék, de ez rám felszabadítóan hat. Nem kívánom megújítani a társadalmat sem, nem vállalom magamra a felelősséget, hogy megmutassam a világnak, miért rossz. Vélhetően ennek az az oka, hogy Magyarországon élek, ahol az élet minden területe erősen és antipatikusan átpolitizált. A csaholásban nem kívánok részt venni. Az is egy politikai tett, ha nem nyilvánítok véleményt, nem?

MN: Minél nagyobb egy művész szabadsága, annál nagyobb a felelőssége is?

RE: Pont fordítva. Nem érzem magam szabadnak. Azáltal, hogy folyamatosan szembe kell néznem magammal, saját magam foglya vagyok, ennél nagyobb börtön nem létezik. Ha külső ok miatt veszítem el a szabadságomat, akkor meg tudom nevezni a bűnöst. Amikor a probléma bennem van, az sokkal fájdalmasabb. A társadalmi felelősség kérdése mostanában kevésbé izgat. Ettől még van felelősségem, persze. Választópolgárként gyakorolom is.

MN: A Naplementék, bizsergő retinák című kiállításon az utóbbi két évben készült munkáidat láthatjuk. A katalógusban azt írod, hogy a magyar festészetben sok a tabu. Jó példaként hozod fel erre a naplementét, mely „annyira kínos, hogy már nem is beszélünk róla”.

RE: A kortárs festészet sznob, vannak témák, amelyekkel illik, és vannak, amelyekkel nem illik foglalkozni. A naplemente vérciki, a giccsfestészet egyik alapja. Én viszont azt gondolom, hogy egy nagyon érdekes festészeti probléma. Előszeretettel rúgom fel a tradicionális festészeti szabályokat, ezért festettem enteriőröket is. Nem érdekel, ki és mit gondol, már nincs bennem provokatív szándék sem. Már az provokáció, hogy olajjal festek.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.