„Amikor a kép győz”

Radák Eszter festőművész

Képzőművészet

Legújabb kiállítása kapcsán beszélgettünk vele a szabadság és a felelősség kapcsolatáról, a titkok és a traumák művészetre gyakorolt hatásáról, illetve arról, hogy miért kell a mai napig minden egyes alkalommal megküzdenie az alkotással.

Magyar Narancs: Egyes vélemények szerint a sok buktató teszi művésszé a művészt. Feltételezem, neked is volt elég, mire rátaláltál a saját utadra.

Radák Eszter: Az egy 18–19. századi romantikus kép, hogy a művész szenved, majd ezáltal megváltja a világot. Közel sem biztos, hogy egy festő életében a trauma a legnagyobb buktató. Egy elrontott alkotás is képes akkora sebet okozni, mint például egy baleset során szerzett sérülés a hétköznapi életünkben. Mindig az a kérdés, hogy hogyan tudom átfordítani a sérüléseimet a képzőművészet nyelvére.

MN: Megéled a traumákat vagy megpróbálod eltávolítani magadtól?

RE: A személyiségem szerint hisztis vagyok, ugyanakkor festeni nem traumából szoktam. Képi problémákat elemzek egy olyan területen, amelynek az ideje gyakorlatilag lejárt. A festészet már nem a vizuális kommunikáció csúcsa. Egyre kevésbé van körülöttünk pátosz. Kesereghetnék, de ez rám felszabadítóan hat. Nem kívánom megújítani a társadalmat sem, nem vállalom magamra a felelősséget, hogy megmutassam a világnak, miért rossz. Vélhetően ennek az az oka, hogy Magyarországon élek, ahol az élet minden területe erősen és antipatikusan átpolitizált. A csaholásban nem kívánok részt venni. Az is egy politikai tett, ha nem nyilvánítok véleményt, nem?

MN: Minél nagyobb egy művész szabadsága, annál nagyobb a felelőssége is?

RE: Pont fordítva. Nem érzem magam szabadnak. Azáltal, hogy folyamatosan szembe kell néznem magammal, saját magam foglya vagyok, ennél nagyobb börtön nem létezik. Ha külső ok miatt veszítem el a szabadságomat, akkor meg tudom nevezni a bűnöst. Amikor a probléma bennem van, az sokkal fájdalmasabb. A társadalmi felelősség kérdése mostanában kevésbé izgat. Ettől még van felelősségem, persze. Választópolgárként gyakorolom is.

MN: A Naplementék, bizsergő retinák című kiállításon az utóbbi két évben készült munkáidat láthatjuk. A katalógusban azt írod, hogy a magyar festészetben sok a tabu. Jó példaként hozod fel erre a naplementét, mely „annyira kínos, hogy már nem is beszélünk róla”.

RE: A kortárs festészet sznob, vannak témák, amelyekkel illik, és vannak, amelyekkel nem illik foglalkozni. A naplemente vérciki, a giccsfestészet egyik alapja. Én viszont azt gondolom, hogy egy nagyon érdekes festészeti probléma. Előszeretettel rúgom fel a tradicionális festészeti szabályokat, ezért festettem enteriőröket is. Nem érdekel, ki és mit gondol, már nincs bennem provokatív szándék sem. Már az provokáció, hogy olajjal festek.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)