Dokumentumfilmek: Van, ahogy van

  • - kyt -
  • 2005. február 10.

Képzőművészet

Szúrósan ravaszkás, befelé áthatolhatatlan, kifelé kutató tekintetû idõs férfi vezeti vissza a filmeseket és velük minket az 1949-51 közötti idõkbe. Az átnevelés poklában címû dokumentumfilmet nézzük, rendezte Boros Zoltán. Fél évszázadnál is távolabb vagyunk már ezektõl az évektõl, amikor a Romániában berendezkedõ kommunista diktatúra a kínzásos átnevelés tudatosan alkalmazott módszereivel törte össze azokat az akkor még egészen fiatal embereket, akik voltak annyira naivak, hogy amerikai felszabadításban és ennek nyomán ki tudja, mi mindenben reménykedtek.

Szúrósan ravaszkás, befelé áthatolhatatlan, kifelé kutató tekintetû idõs férfi vezeti vissza a filmeseket és velük minket az 1949-51 közötti idõkbe. Az átnevelés poklában címû dokumentumfilmet nézzük, rendezte Boros Zoltán. Fél évszázadnál is távolabb vagyunk már ezektõl az évektõl, amikor a Romániában berendezkedõ kommunista diktatúra a kínzásos átnevelés tudatosan alkalmazott módszereivel törte össze azokat az akkor még egészen fiatal embereket, akik voltak annyira naivak, hogy amerikai felszabadításban és ennek nyomán ki tudja, mi mindenben reménykedtek. Vezetõnk már messzire jutott az egykor történtek mentális feldolgozásában: szamosújvári és pitesüti börtönéveirõl könyvet írt, a Securitate levéltárában kutat, és határozott lépésekkel kalauzol bennünket az egykori, még élõ rabtársak otthonába. Az annak idején átélt iszonyatos események azonban õket még mindig védtelenül érik, amikor elõtörnek a hallgatás, az eltelt idõ leülepedett rétegei mögül. Hümmögnek inkább, félmondatok töredeznek föl belõlük, az arcukra kiülõ felejteni akarás - nemcsak volt elítélteket látunk, hanem egykori fegyõrt is, igaz, a ritkábbik, az emberséges fajtából.

Csak aztán egyre inkább tantörténetté válik az egész múlt, a börtönbeli verések önmaguk illusztrációjává, jelképévé, és amikor valahonnan a kamera elé pattan egy kislány (hogyhogy? kicsoda, miféle szándékkal állította oda?) egy "Mondd csak, nagypapa, miért...?" típusú kérdéssel, a nézõ figyelme végképp átbillen a megszenvedett történésekrõl az áttételesre, a filmkészítõk oktató-nevelõ szándékára. Innentõl már ez látszik szabályozni a film ritmusát, a vágásokat - és hiába fogadnánk el akár a szándék kézenfekvõ irányát és tolakodó erélyét is, pontosan azt veszítettük el, amit a múlt tárgy- és szakszerû feldolgozása sem képes közvetíteni: a közvetlen, szótlan együttérzés lehetõségét, ami a történelmi emlékezés legmélyebb síkja lehetne.

H

A Csigavár, a Zsigmond Dezsõ filmcímében megnevezett föld alatti építmény már nem járható, amint hogy nem látni a kijáratot a negyvenesztendõsen még mindig szüleivel élõ, derûs és vonzó Terézke csendes magány felé sodródó, gyarapodó számú évei mögött sem. De nem ez az együgyû párhuzam az értelme ennek a szépségesen nyugodt, bámészkodó filmnek, hanem a fent megmutatottal gyökeresen ellentétes filmes magatartás. Falusi hétköznapok, mezei munka, megellõ tehén, fõzés, kocsmai bál, szerenádot adó, reménytelen udvarló, a fürdõkád a kertben, a szeretettel rendezgetett régi játékok, kopottas babák, szívszorítóan olcsó emlékek, semmi kis tárgyak. A napi élet kellékei, szerszámok, állatok között zajlik a forgatás, évszakok múlnak, szaggatottan állnak össze egy tiszta lélekkel, lassan zajló, az iránytalan várakozástól sem kikezdett, békés, belsõ élet darabkái - mivé is? Önmagukká legfõképpen, a "van, ahogy van" csendes, belenyugvással átélt napi történéseivé, amelyekben kizárólag belül van a szépség, ez viszont megemeli, átköltõiesíti a külsõ világ történés-töredékeit - Terézke pedig öntudatos derûvel vállalja mindezt, mindebben saját magát.

H

Ezúttal a budai hegyekben barangolunk Drogzarándok fiatalok társaságában, akiket egy pszichiáter és egy mûvészetterapeuta igyekszik kigyógyítani függõségükbõl. Szalay Péter és Juhász Zsolt filmje kezdetben szinte belecsábítja a nézõt a túl hamar ébredõ optimizmus könnyed révületébe, de aztán kiderül, hogy hiába a remény, hiába a kapaszkodás, a túrázók által hatalmasnak átélt erõfeszítések csak átmeneti eredményt hoznak. Van, aki eltûnik, van, aki visszaesik. Vagyis így történne, ha nem volna a betegek között egy, akinek a jelek és a történet filmvégi állása szerint mégiscsak sikerül a majdnem lehetetlen. És innen nézve már ízlésünk és rokonszenveink alapján nyugodtan kedvelhetjük a csoport vezetõit, de akár idegenkedhetünk is tõlük. Tény, ami tény: életet mentettek.

H

Mint ahogy életet ment Böjte Csaba is egymás után felállított gyermekotthonaiban. Fekete Ibolya filmje, az Utazások egy szerzetessel az õ gyerekmentõ munkáját mutatja be, fölöttébb helyénvaló módon a föntebb dicsért, háttérbe húzódó megfigyelõ-követõ módon. Hunyad megyében járunk: Déva, a Zsil-völgyi bányavidék, a brutális, kietlen nyomor. Egy ember, aki nyugodtan, határozottan, fásultság és álságos paposság nélkül járja a szétomló blokkházakat, a szedett-vedett, ólnak is kevés nedves viskókat. A szülõk, romák fõként, román-magyar keverék nyelven kérlelve - mert nem látnak számukra másként emberi jövõt - rábízzák három-négy-öt gyereküket. A gyerekek pedig ösztönösen sejtik, hogy valóban ez a menekülés egyetlen útja, boldogan és rohanvást indulnak az ismeretlen felé.

Maga az ismeretlen meg kissé szedett-vedett, szegényes, de bõven elégséges menedéket kínáló gyermekotthon Déván, Szászvároson, Szovátán, ahol a konkrét cselekvés, a jó cselekedet mindenekfölöttisége jelenti a pedagógiai elméletet, melynek verhetetlenségérõl azonmód, minden kétségen messze felül meggyõzõdhetünk.

H

De minek a dokumentuma a Spílerek - avagy casino transsylvaniae, Lakatos Róbert filmje? Egy életérzésé, tudjuk, csak tettetjük a kikerekedett szemeket. De ott bent, a vászon elõtt nem kellett tettetni, néztük, hallgattuk a kolozsvári meg még honnan nem való zenészeket, meg akik õket hallgatják és nézik, mulatságok tombolnak, kocsmabeli duhaj nekibúsulás emelkedik költõi magaslatokra, vonatot foglalnak el maskarások, lecsap az adu ász, koppan a kiürített palack. Körültáncolódik és egyre élesebb kontúrokat nyer a nagy fájdalmas-édes belsõ túlcsordulás, a bódult ego mindenekfeletti önazonossága. A megcsinált, belülrõl utánépített lelki valóság.

- kyt -

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

A gólem

Kicsit sok oka van Karoł Nawrocki győzelmének a lengyel elnökválasztás június 1-jei, második fordulójában ahhoz, hogy meg lehessen igazán érteni, mi történt itt. Kezdjük mindjárt azzal a tulajdonképpen technikai jellegűvel, hogy az ellenfele, Rafał Trzaskowski eléggé elfuserált, se íze, se bűze kampányt vitt.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.