Hofi Géza meghalt

  • - legát -
  • 2002. április 18.

Képzőművészet

Amagyaroknak népmesei hősök kellenek. Kisemberek vagy kis emberek, egyre megy; a lényeg csupán annyi, jöjjenek nagyon mélyről, győzzék le a hétfejű sárkányt, kapják meg a fele királyságot. Hogy csodálni, szeretni lehessen őket. Mert akit szeret a magyar, azt nagyon szereti. Annyira, hogy ezzel a szeretettel élni vagy visszaélni csupán intelligencia kérdése.
Amagyaroknak népmesei hősök kellenek. Kisemberek vagy kis emberek, egyre megy; a lényeg csupán annyi, jöjjenek nagyon mélyről, győzzék le a hétfejű sárkányt, kapják meg a fele királyságot. Hogy csodálni, szeretni lehessen őket. Mert akit szeret a magyar, azt nagyon szereti. Annyira, hogy ezzel a szeretettel élni vagy visszaélni csupán intelligencia kérdése.

Hofi népmesei hős volt, de még azokból az időkből, amikor nem volt kötelező a vidéki származás. Akkoriban hősöknek prolik kellettek, úgyhogy megtette a pesti születés is, persze külvárosi. Kőbányai. Hoffmann Géza - ha nem is proli - munkáscsaládból származott, színész akart lenni, mint annyi sok szoba-konyhás, nádfedeles kortárs. Leérettségizett, jelentkezett a főiskolára, Básti Lajosnak szavalt Petőfit - el tudjuk képzelni? A bukta után beállt három műszakba valami porcelángyárba, ismerős történet. Akkoriban százból kilencvenkilenc pályafutás kezdődött (végződött) hasonlóképpen. Vajon hányan nyugodtak bele, hányan jutottak karrierjük csúcsára azzal, hogy nőnapi ünnepségen mondhattak el kétértelmű, pikáns vicceket a gyár ebédlőjében?

Hofi azonban nem adta föl, Debrecenbe ment, segédszínésznek jelentkezett Szendrő Józsefnél, ahol már akadt egy másik "dilettáns", Latinovits Zoltán. Szendrő lett a keresztapja - "Nem fogja a maga neve a fél plakátot betölteni! "-, beugró szerepeket adott neki, pár mondatosakat, mert Latinovits Zoltánnal ellentétben elég volt ránézni, és máris tudni lehetett, ebből a fiúból sohasem lesz színészkirály. Hofi poénkirály lett a színház büféjében, házi bohóc. Ma is legfeljebb kuriózum egy olyan színlap, amelyen a neve együtt szerepel Latinovitséval. Beszélik, legnagyobb közös alakításaik az Aranybika Szálló bárjában voltak.

Valószínű, idejében fölismerte, hogy jellegzetes, már-már karikatúrának tűnő fejével nem lesz belőle sohasem "igazi" színész: vagy saját magát adja el, vagy mehet vissza porcelánt festeni. Egy haknibrigádba igazolt mint parodista, a Latabárok csapatát erősítette, megszámlálhatatlan fellépésen vett részt, mire az ő nevét is nagyobb betűfokozatból tették plakátra. De ekkor már a kisujjában volt mindaz, amit úgy neveznek: szórakoztatóipar. El tudta adni magát, sőt afféle "underground" sztár lett az éjszaka császárai körében. Nem csoda, hogy a hatvanas évek végén megkapta a nagy lehetőséget, szerepelhetett a rádió szilveszteri műsorában, ez pedig olyan ziccer volt akkoriban, amit nem lehetett kihagyni.

Egy csapásra ő lett "a" Hofi.

Csakhogy ekkor még szó sem volt (lehetett) politikáról, Hofi bebizonyította, briliáns tehetség, de "csupán" Táncdalfesztivál-paródiájával vált országos sztárrá. Politika Komlós Jánossal, a Mikroszkóp Színpad alapító igazgatójával, az egykori államvédelmi tiszttel keveredett a dologba, aki fölfedezte magának Hofit. (Mindez - különösen most - mellékszál, bár az talán megérne egy dolgozatot, és nem csak az összeesküvés-elméletek rajongóinak, hogy az egykori ÁVH-sok milyen szerepet töltöttek be a magyar kulturális életben.) Lehet, hogy Komlós gazember volt, de hülye biztosan nem, sőt Hofi "képbe helyezése" azt bizonyítja, zseniális húzásoknak sem volt híján. Arról azonban szó sincs, hogy Komlós találta volna ki azt a Hofi Gézát, akiből aztán a népmesei hős lett. Aki megmondhatta, akinek engedték, hogy megmondja. Mintha másnak nem engedték volna meg. És ez a legfontosabb. Mert olyan bravúrosan, közérthetően, mint ő, senki nem tudta elmondani. Egyszerre volt közönséges és intelligens, olcsó bohóc és nagy gondolkodó. A kispolgár, az "átlagos", vagyis ez az alapvetően humortalan példány Hofinak köszönhetően telt meg szellemességgel és eleganciával.

Már-már közhely, hogy Hofi volt az "udvari bolond", "a szelep". A kilencvenes évek elején sikk volt előállni azzal, hogy ő sem volt "különb". Mert párttag volt, mert a fehér házba járt eligazításra, mert ugyanannak a vadásztársaságnak volt a tagja, mint Czinege Lajos. Mert Kádár-gyártmány.

Ennek ellenére el kell fogadnunk, Hofi kizárólag abban a korszakban válhatott azzá, akivé. De nem azért, mert engedélyt kapott rá, hogy szólhasson a néphez, hanem mert feltételezhetően ő is - mint ahogy a kisember, akit megszemélyesített - hitt a létező szocializmusban. Különben miért nyilatkozta volna 1977-ben a következőt: "Emlékszem még azokra az időkre, amikor úgy jöttek el az emberek nézni a műsoromat: gyertek el, a műsor fél kilenckor kezdődik, tízre megdöntik a rendszert. Ma pedig hányszor látom, hogy büszkélkednek az emberek, hogy nálunk van ilyen." Valószínű, hogy soha nem volt "rendszerellenes". A poénok forrása az a nyilvánvaló szakadék volt, ami a hivatalos állítások és a valóság között tátongott. Arra viszont biztosan nem gondolt, hogy menjünk ki az utcára, és csináljunk forradalmat.

Ha csak szimpla népszórakoztató lett volna, el kellett volna tűnnie a rendszerváltás idején, de - ha dühösebben és elkeseredettebben is - ő mostanság ugyanolyan zseniálisan láttatta a visszásságokat, mint korábban. Miután világossá vált, hogy a szólásszabadságtól, a demokráciától a kisemberek hétköznapi gondjai nem változnak meg, és persze az, hogy a hülyeség is bőven megmarad, nem volt nehéz dolga.

A legrosszabbkor ment el. Amikor az ember nagyon szeretne röhögni, csak éppen nem tud.

- legát -

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van. Teátrálisnak teátrális, végül is színházban vagyunk.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Delejező monstrum

Egy magyar regény, amelyben alig van valami magyar. Bartók Imre legújabb – nem is könnyű összeszámolni, hányadik – könyvének főszereplője a harmincas évei elején járó francia Damien Lazard, aki két év alatt szinte a semmiből robban be a nemzetközi profi sakkvilág szűk elitjébe, üstökösszerű felemelkedése már a világbajnok kihívóját sejteti.

Hatvanpuszta két hintája

Hatvanpuszta két hintáját nem Hatvanpusztán, hanem Budajenőn lengeti a szél egy takaros portán, vagyis egy takaros porta előtt, ez még nem eldöntött száz százalékig.

Két akol

Magyar Péter azt mondta a 444 élő műsorában, hogy egy válságban lévő országban a választási törvény módosítása nem fér bele az 50 legfontosabb kérdésbe. Amennyiben jövőre ők győznek, az éppen annak a bizonyítéka lesz, hogy még ebben az egyfordulós rendszerben, ilyen „gusztustalan állami propaganda” mellett is lehetséges felülmúlni az uralkodó pártot.

„Saját félelmeink rossz utakra visznek”

Kevés helye van kritikának Izraellel szemben a zsidó közösségben. De vajon mi történik a porba rombolt Gázában, és miben különbözik az arab kultúra az európaitól? A Hunyadi téri Ábrahám sátra zsinagóga vezetője egyenesen beszél ezekről a kérdésekről.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Az elmúlt fél évben háromszor is országos hír lett Szolnok ellenzéki – MSZP-s – polgármesterének fellépéséből, egy tömegverekedés után például Pintér Sándor belügyminisztertől kért rendőröket a közbiztonság javításáért. Fideszes elődje örökségéről, Szolnok helyzetéről és a nagypolitikáról kérdeztük a 43 éves városvezetőt.