Képzőművészet
A kívülálló
Az 1941-ben, 33 éves korában meghalt Vajda Lajos műveinek kiállításából sosem lehet elég. Főként, hogy életében is csak két műterem-kiállítása volt, s a szocialista kultúrpolitika is nehezen tolerálta. A Szentendrén megrendezett, legelső emlékkiállítását 1966-ban gyakorlatilag betiltották, s az 1978-as kiállítása után csak 2008/2009-ben jött el a nagy összegzések ideje.
„Bementem az oroszlán barlangjába”
A Műértőben 2011-től megjelenő, a kortárs művészeti élet meghatározó szereplőiről megjelentetett listában az intézményvezetők, galeristák, műgyűjtők után minden esetben az első művész a rangsorban. Idén a Tate Galleryben lesz egyéni kiállítása. 1956-ról, munkásőrökről, autóstoppolásról és arról beszélgettünk, hogy miért nem lett végül erdész.
Több mint 8 millió dollárért kelt el egy Rubens-rajz egy vitatott árverésen
A királyi család gyűjteményéből származó műkincsek elárverezése vitát váltott ki a hollandiai múzeumok körében.
Ellopták Banksy a párizsi terrortámadás áldozataira emlékező graffitijét
Az emlékezés szimbólumát vitték el elég aljas módon.
Michelangelo, Picasso, Rubens és van Dyck: elképesztő kiállításokkal készül idén a Szépművészeti és a Nemzeti Galéria
Lehet, hogy Szakács Árpádnak lesz ehhez néhány szava.
A másik út
A magyarországi hiányos intézményrendszer korántsem egyedülálló a régióban, Bukaresttől Belgrádig nagyon hasonló kérdésekkel néznek szembe a művészeti színtér szereplői.
A berni Kunstmuseum újabb képeiről feltételezik, hogy náci kollaboránstól származhatnak
Egy irat szerint adományozójuk, a köztiszteletben álló Georges Keller műkereskedő kapcsolatban állt egy francia kollégájával, aki a náci megszállás idején németekkel kereskedett. Lehet, hogy elrabolt festményekről van szó.
Dobókocka és pingponglabda
A rusztikus, ámde mégis elegáns terekkel rendelkező, nevében a korábban ott működő üzemre utaló Rugógyár Galéria viszonylag új szereplő a kortárs képzőművészeti szcénában; az első, csoportos kiállítása is csak idén februárban volt.
Ágyrobot
Az építészettel, grafikával, illetve festészettel foglalkozó művész 2010 körül kezdett el olyan installációkat készíteni, melyekben elvont fogalmak (mint például: valóság, vágy, álom, emlék) vizuális leképezésével foglalkozik.
700 milliót költene Matolcsy három festményre
Félmilliárdért venne egy Munkácsy-képet Magyar Nemzeti Bank Értéktár Programja.
„A sokkolás volt a célunk”
Miközben Budapest kezd belefulladni a szemétbe, mert akadozik a szemétszállítás, az Art Moments művészeti fesztivál arra hívja fel a figyelmünket, hogy mennyire pazarló módon élünk.
A kánon és a „tutti-frutti”
Bár a Kiscelli Múzeum Templomterében, illetve Oratóriumában bemutatott kiállítás fókuszba emelt időpontja az 1971-es év, valójában tágabb időszakot ölel fel; az új gazdasági mechanizmus 1968–1973 közötti éveit, ami a művészettörténeti „időszámításban” megfelel a fiatal neoavantgárd generáció megjelenésétől egészen annak hivatalos betiltásáig tartó időszaknak.
Ki mondta, hogy a kézfejen erotikusan kidudorodó erektől nem lehet lázba jönni?
A félmeztelen lányt farmerszoknyában, kombinés Pankát ki kell érdemelni.