A múzeumok és az online tér

Nyitva éjjel-nappal

  • Bordács Andrea
  • 2020. július 25.

Képzőművészet

A karantén idején a múzeumok arra kényszerültek, hogy a gyűjteményüket, kiállításaikat online módon tegyék elérhetővé, és új formákat találjanak ki a közönségük megszólítására. A módszerek nem újak – de hogyan jutottunk egy gyűjtemény online megtekintésétől a kiállításrendező virtuális kurátorig?

Akkor most menjünk el a Louvre-ba, s nézzük meg az egyiptomi kiállítást! – ezt a javaslatot először 2014-ben tettem a hallgatóimnak az ókori művészettörténeti szemináriumomon. Ezek után pedig az egyetemi könyvtári gépeken beléptünk a Louvre oldalára, és virtuális séta keretében végigjártuk az egyiptomi tárlatot. Bizonyos művekre ráközelítettünk, megnéztük a hozzátartozó szöveges információt, aztán a hallgatóknak otthoni feladatként fiktív kiállítást kellett rendezniük általam megadott tematika alapján a Louvre, a British Museum vagy esetleg más múzeum antik anyagából.

 

Nem csak élményszerzésre

 

A múzeumok a virtuális teret már jócskán a járvány előtt használták a látogatóiknak nyújtandó pluszszolgáltatásként, ha változó intenzitással is. Most viszont ez lett – egy időre – a látogatók kiszolgálásának és megtartásának egyetlen lehetséges formája. Hagyományosan ilyenek a virtuális séták, a gyűjtemény egészének vagy valamely kiállítás anyagának online bemutatása és a kiállításokhoz, gyűjteményhez kapcsolódó rövid filmek elérhetővé tétele. Újként jöttek a podcastok és az élő adások, bejelentkezések, amelyekkel Magyarországon a Ludwig Múzeum foglalkozott leg­intenzívebben.

A múzeumi virtuális túrák a 2000-es évek elején indultak. Magyarországon az elsők közé tartozott a Magyar Természettudományi Múzeum, amely 1996-ban költözött a Ludovika épületébe; akkor a múzeum nemzetközi szinten is korszerűnek számított.

A 2000-es évek elején a világ számos múzeuma próbálkozott a virtuális bemutatkozásokkal, de a kezdeti lelkesedés után e kísérletek nagy része elhalt. A közönség akkoriban talán még nem igényelte ezt, és számos intézmény is aggódott, hogy ha virtuálisan bejárhatják a tereiket, az visszafogja a személyes látogatásokat, hiszen a látogató megkapja az élményt fizikai jelenlét nélkül is. Utólag téves feltételezésnek tűnik ez, hisz a látogatók bizonyíthatóan azokat a műveket keresik a leginkább, amelyekkel a legtöbbször találkoznak más formában, más helyszínen. Minél többször látnak egy művet reprodukcióban, annál nagyobb lesz a személyes érdeklődés iránta, így ennek a pszichológiája alapján kizárt, hogy a virtuális túrák csökkentenék a látogatottságot. A jelenlegi helyzet is azt igazolja, hogy az ilyen eszközök éppen hogy segítenek a látogatók megtartásában. Sok esetben pedig szervercseréknek, más formátumokra való átállásnak is betudható volt a korábbi online lehetőségek eltűnése. A 2000-es évek elején nemcsak a virtuális túrák, de weboldalak esetében is a flashes, mozgó, olykor hanggal kísért megoldások számítottak menőnek, ehhez képest mára a honlapok sokkal letisztultabbak, áttekinthetőbbek, és különösen azóta változtak sokat, amióta figyelni kell arra is, hogy akár telefonon is működőképesek legyenek.

A nagy múzeumok esetében ma már természetes, hogy van lehetőség a virtuális barangolásra, de ez sem általános, például a párizsi Centre Pompidou sem kínálja fel. Azoknál az intézményeknél, amelyek a karantén alatt kezdték alkalmazni ezt a technikát, jellemzően kimerül a séta egy szimpla, 360 fokos körbetekintésben. Nem lehet a művekre ránagyítani és információk sem jelennek meg. (Sajnos néhány nagy is megállt itt, például a Tate Modern vagy a Guggenheim.) Az Uffiziben viszont már teremről teremre lehet járni és a művekre is ráközelíthetünk, akárcsak a Rijskmuseumban és a Getty Musemban, bár ez utóbbi esetében érvényesül a művekhez kapcsolódó szerzői, jogutódi és reprodukciós jogok jelenléte, azaz a művek egy része nem látható, el van homályosítva. A múzeumi szcénából sokan a Tretyakov képtár online felületeit találják a legjobbnak, noha jelenleg a Tretyakov online nem működik, de a virtuális kiállítások menüpont alatt számos online játék, főleg kvíz található. A Louvre-ban csak a Petite Galerie időszakos tárlatai és az egyiptomi rész látható virtuálisan, a British Museum oldalán körbe lehet járni a kiállítóteret, közelíthetünk is a művekhez, de nincs hozzájuk információ.

Erős hazai kísérlet volt 2007-ben, amikor Benedek Gábor a szentendrei MűvészetMalom aktuális kiállításához készített virtuális sétát. Egy nagyobb projekt részeként készült, melyben a város látnivalóit is bemutatták volna, ahol a néző végigjárta volna a főutcát, s nemcsak a kulturális intézményekbe, hanem néhány híres vendéglátóhelyre, üzletbe is betérhetett volna. Ez a grandiózus terv végül nem valósult meg, egyedül a MűvészetMalom kiállításáé készült el – remekül. Ugyanis nemcsak 360 fokban mutatta a teret (miközben rá lehetett zoomolni a művekre és el lehetett olvasni a kísérőszövegeket), hanem a plasztikákat térben megforgatva is meg lehetett tekinteni. Szintén Benedek készítette az akkor még a Műcsarnokban dolgozó Készman József megbízására azt a virtuális sétát, amelynek során az Andrássy úton végighaladva a Hősök terén a Műcsarnokba betérve látogathattuk meg az aktuális kiállítást. (Sajnos az intézmény kezdeti virtuális sétáival együtt ez is eltűnt a különböző szervercserék során.) Pedig ez a megoldás nem csupán a nézői élményszerzésre jó, hanem dokumentációs anyagnak is kiváló. Benedek legutóbb a Magyar Nemzeti Galéria Korniss Dezső- és Farkas István-kiállításához a tárlat dokumentációjaként készített online bejárást.

A kortárs művészettel foglalkozó intézmények közül a Műcsarnok 2014 vége óta minden kiállításhoz készít virtuális túrát és online is dokumentálják számos tárlatvezetésüket, a weblapjuk archívumában ezek a mai napig láthatók. A Szépművészeti Múzeumban az online térben sajnos nem minden termük szerepel, csak a régi magyar művészeté, pedig az, valljuk be, az újrarendezett múzeum leggyengébb pontja. A hazai színtéren a legsokoldalúbban a Ludwig Múzeum használja az online formát. A honlapján lévő információkon túl bizonyos kiállításokhoz kisfilmeket és olykor virtuális túrákat készítenek, a legutóbb még a bőven a karantén előtti Waliczky-kiállításhoz készítettek online túrát, és podcastokkal, ezen túl ún. Ludwig Live adásokkal, illetve játékokkal gazdagítják az online szolgáltatásukat. A Ludwig Live egyik adásában az őszi Barabási Albert-László-kiállítást beharangozva a kurátor és a művész beszélgetett. Az intézmény a vizuális kultúra érettségire felkészítő oldalrészt is létrehozott. Az online órák mellett a művészeti egyetemeknek külön nehézséget jelentett ez a váratlan helyzet nemcsak az oktatás, de az éves kipakolás, diplomakiállítás tekintetében is. Az ELTE BDPK vizuális művészeti tanszékének hallgatói például virtuális diplomakiállítással zárták tanulmányaikat, online megnyitóval.

 

Szimulálni és megmutatni

2004-ben a British Museum Nesperennub múmiájáról CT-vizsgálatok nyomán készítettek 3D-s felvételeket anélkül, hogy megbontották volna a múmiát, ami korábban elképzelhetetlen lett volna. A virtuális túra ebben az esetben nem a kiállító térben, hanem egy múmián belül zajlott.

A virtuális sétákon túl újabban a művészettörténeti kiállításokon is használják a legmodernebb technikát. Régi dokumentumokat, kéziratokat, kódexeket nem múzeumi tárlókban mutatnak be, hanem inkább lightboxban, lapozhatóan. 2017-ben a velencei Dózse-palotában rendezett Bosch-kiállítás gerincét a Grimani bíboros gyűjteményében található Bosch-művek adták, s a tárlat záró termében a nézők VR-szemüveggel és fülhallgatóval tehettek utazást Bosch poklában és mennyében. A VR-szemüveg nyújtotta látvány még kissé esetleges volt, de a Louvre 2019-es Leonardo-kiállításán már magas szintre fejlesztették az utazás animációját. A virtuális Mona Lisa mesélt a korról, a róla készülő képről, s a végén a néző a polihisztor tervezte repülő szerkezetben szállt el a La Gioconda mögötti tájba.

De nemcsak a művészeti múzeumok használják ezeket a módszereket: a különböző várak bemutatásához is kiváló eszköz lehet az online séta, például az egri vagy a gyulai várat barangolhatjuk be így. Elvileg létezik a Virtuális várséták nevű oldal, de ezen hiába kattintgatunk az egyes várakra, csak egy-egy régi fotójuk jelenik meg, még a diósgyőri várról is, amelyet pedig az elmúlt években teljesen felújítottak.

A karantén felerősítette a kísérletezést az online térrel. A friss tervek közé tartozik, hogy újrarendeznek majd régi, legendás kiállításokat – feltehetően a dokumentumok, még meglévő kurátori tervek alapján, az eredeti intézményt szimuláló virtuális térben. Az egyik ilyen a Peter Weibel rendezte 2002-es karlsruhei ZKM Iconoclash kiállítás. A távlati tervekben az egyik legizgalmasabbnak ígérkező esemény a 2022-ben rendezendő 10. Bukaresti Biennálé, ezt a tervek szerint a Jarvis (AI), a bécsi Spinnwerk stúdióban fejlesztett mesterségesintelligencia-program fogja szervezni, „aki” a nevét a Marvel univerzum Iron Manjében szereplő mesterséges intelligencia után kapta. A program az egyetemeknél, galériáknál és művészeti központoknál fog tájékozódni arról, mely alkotások méltók a rendezvényhez. A biennálé nemzetközi tanácsadó testülete Bécsben ülésezett, és egyhangúlag megszavazták a 10. Bukaresti Biennálé kurátori posztját Jarvisnek. Magát a kiállítást is virtuálisan fogják létrehozni. Ez valójában művészi vagy kurátori koncepcióként érdekes: igazi kurátori tevékenység vajon egy ilyen rendezés? Gondoljunk a festőrobotokra! Már kicsit sem újszerű a téma, de sem a The Next Rembrandt, sem más fejlesztések (2018 augusztusában a Seattle Art Fairen el is árverezték a különböző algoritmusok által készített képeket) nem tekinthetőek műalkotásoknak… És remélhetőleg marad még élet az online téren kívül is, s a kritikákat nem mesterséges intelligenciák fogják írni a mesterséges intelligenciák rendezte kiállításokról.

Neked ajánljuk