Képzőművészet

Az ellehetetlenülés határára érkezett Halász Péter és Jeles András színháza - előbbi még kitart, utóbbi már kiszállt.

Különösebb erőfeszítés nélkül valóságos szubkulturális polihisztorrá képezhetik magukat a hiphopszcéna tevékeny tagjai, hiszen ez a zenei élvezeten kívül verbális, vizuális és mozgásos önkifejezési formákkal egyaránt kecsegtet. Rappelni, graffitizni és breakelni persze nem mindenki tud, de erre legalább hamarabb fény derülhet, mint arra, hogy van-e tehetségünk egy komplett dj-szettet összedobni.

Soha nem fogom elfelejteni a büféslány tekintetét, amikor a Kowald kért egy vizespohár vodkát 1990-ben, a Kamaraerdei Jazzfesztiválon. Rezzenéstelen arccal megitta, aztán fölment a színpadra, és játszani kezdett. Én be voltam szarva, hogy az az ezer ember hogy fogja bírni a szóló bőgőkoncertet. Az elején volt egy kis zsezsegés, de aztán csend lett. A feketébe öltözött ember ráhajolt a bőgőjére, és miközben játszott, torokénekléssel kísérte magát. Éles volt, következetes, és mindent tudott a bőgőről. Ötven perc múlva hirtelen abbahagyta, egy percig még csend volt, aztán kitört az ováció.

Veszélybe került a Miskolci Operafesztivál sorsa, miután június elején lemondott a fesztivált üzemeltető Operafesztivál Kht. vezetősége. Úgy tűnik, az események mögött politikai csatározások állnak.

A kilencvenes évek második felében a messzi brit szigeteken eljutottak oda, hogy egy elektronikus zenei stílus mozgalmi jelleg nélkül, kizárólag a zenéért jöjjön létre. A manapság egyre inkább csak - a "house" és a "trance" megjelöléseket elhagyva - "progresszívnek" nevezett irányzat társadalmi, világnézeti hatáskeltés nélkül szeretné megérinteni a lélek valós vagy vélt mélységeit.

Idén kora nyárra végleg elkészült a világörökség részeként számon tartott, a Buda vári panoráma szívében évtizedek óta a II. világháború szomorú mementójaként megbúvó, romos Sándor-palota teljes felújítása. A Vár víz felé eső épületeinek

2002.

A frankfurti Suhrkamp könyvkiadó június végén jelenteti meg egyik legolvasottabb írója, Martin Walser Tod eines Kritikers (Egy kritikus halála) című művét, aminek az előzetes közlését a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) vezető szerkesztője nyílt levélben tagadta meg. Indoklása szerint a regény a gyűlölet dokumentuma, és hemzseg a félreérthetetlen antiszemita kliséktől.

Nem ismertem őt személyesen, de sokszor láttam a Zene-akadémián, eszerint zenebarát volt, rokonlélek. Most tehát csak abból tudok kiindulni, amit olvastam tőle, noha persze hallottam súlyos betegségéről, aztán az írókollégák gyűjtéséről az elodázhatatlan műtétre. Melytől, úgy hírlett, meggyógyult. Vagy legalábbis nagyban javult az állapota. És most mégis halott. Szívroham vitte el.

Asajátos, semmi mással össze nem keverhető könyvtári légkörért általában három tényező szavatol. Először is a könyvtár mikrokozmosz: mindenkori alapítóinak szándéka szerint a nagyvilág tükre. Csodakamráiban, labirintusainak roskadozó polcain, aprólékos katalóguscéduláiban és számítógépeinek merevlemezén a különféle idősíkok egymásba csúsznak, a történelem egy helyütt, egy időben pihen. A könyvtár ezért a hétköznapi világtól elkülönülő, szakrális tér. Lépjen az olvasó akár a nápolyi Biblioteca nazionale, akár a wölfenbütteli Herzog August Bibliothek, avagy a marosvásárhelyi Teleki Téka fedett tereibe, mindig ugyanaz a misztérium fogadja, a néma mesterek, az azokat fürkésző csöndes olvasók, és persze a megfontolt könyvtárosok világa.

Kortárs középítészetünk számítógépízű monotóniáját kétségtelenül megtöri Rajk László komoly vitákat kavaró Lehel téri épülete. Szakmai körökben sokan ki nem állhatják (lásd a www.epiteszforum.hu korábbi szavazását például), ám akad, aki - épp ellenkezőleg - egyenesen szépnek véli (Martinkó József, Miért szép?, Octogon, 2002/1). A vox populi meg szokás szerint vegyes, mint a savanyúság vagy a pálinka. "Csiricsáré, de legalább kulturált" - fogalmaz az egyik eladó.

Amagyaroknak népmesei hősök kellenek. Kisemberek vagy kis emberek, egyre megy; a lényeg csupán annyi, jöjjenek nagyon mélyről, győzzék le a hétfejű sárkányt, kapják meg a fele királyságot. Hogy csodálni, szeretni lehessen őket. Mert akit szeret a magyar, azt nagyon szereti. Annyira, hogy ezzel a szeretettel élni vagy visszaélni csupán intelligencia kérdése.

Mivel a művészeti, irodalmi, társadalomtudományi stb. folyóiratokat önköltségi áron olyan drágán kéne adni, amennyit a kultúrára szomjazó szűk réteg nem fizetne értük, kialakult a fenntartásukról gondoskodó intézményi háttér.

A filmrendező valamikor most 70 éves, s e kerek évforduló alkalmából életműsorozattal köszönti a Duna Televízió. Van tehát mit nézni, a cseh filmjei már lementek, de kezdődik az amerikai korszak, hát beszédtéma is akad. Amúgy Milos köszöni, jól van, most nősült, felesége csinos harmincas, a mester előtt Karel Gottot boldogította.