Akadoznak a közműszolgáltatások Szolnokon - a rezsicsökkentés megtette a hatását?

Kis-Magyarország

Három napig nem volt melegvíz- és pótfűtés-szolgáltatás Szolnok legnagyobb lakótelepén. A lakók érthető okokból felháborodtak. De más közüzemi szolgáltatással is gondok adódnak a közel 70 ezres megyeszékhelyen.

Vasárnap napközben egyszer csak megszűnt a melegvíz- és a pótfűtés-szolgáltatás Szolnok legnagyobb lakótelepén, a Széchenyi városrészben. A szolgáltató, az Alfa-Nova csak órák múlva tett ki tájékoztatót a honlapjára, miszerint gerincvezeték-meghibásodás miatt a Széchenyi városrészben a fűtés és használati melegvíz-szolgáltatást le kellett állítani. Egyben azt is kérték, hogy a melegvízcsapokat ne nyitogassák, mert azzal csak a fogyasztásukat növelik a lakók. Tetézte a bajt, hogy közölték, a hiba elhárításának várható időpontjáról nem tudnak tájékoztatást adni, egyben türelmet és megértést kértek a lakóktól.

Márpedig ahogy a meleg víz elfogyott, úgy a lakók türelme és megértése is azonnal elpárolgott. Több közösségi felületen fogalmaztak meg nem éppen hízelgő véleményeket.

A szolgáltatás ugyanis vasárnap napközben szűnt meg, de a csőszakasz feltárásához csak hétfőn kora délután fogtak hozzá. 

Mint időközben az Alfa-Nova közölte, azért, mert a Széchenyi városrészt ellátó távhő gerincvezeték 1,3 kilométeres szakaszon vasbeton védőcsatornában van telepítve. Csőtörés esetén időt vesz igénybe a meghibásodás pontos helyének behatárolása. 

Csakhogy ez a fogyasztókat hidegen hagyta. Többen kérdezték, minek a díjba beépített karbantartási tétel, ha nincs belőle karbantartás. Valaki azt írta, reméli, ő is kérheti majd az Alfa-Nova türelmét és megértését, ha nem lesz pénze a számlára. Hogy mikor lesz, arról nem tud információt adni, de amint igen, értesíteni fogja őket, tette hozzá. Másvalaki azt javasolta, szervezzék a szolgáltatót közalapítványba, oda manapság úgyis dől a pénz.

Végül aztán három nap elteltével, szerdán kora délután lett újból melegvíz. 

Ám más szolgáltatásfajtával is gond van Szolnokon. Gyakori csőtörés is borzolja a kedélyeket. A közelmúltban volt olyan nap, amikor huszonegy helyen kellett az elöregedett csöveket megjavítani. Az újabban egyre gyakoribb áramkimaradások is kiverik a biztosítékot nem csak a lakásokban, de a lakóknál is. Odáig fajult a helyzet, hogy két, ugyancsak jelentős városrész, a Kertváros és Szandaszőlős lakosai panasszal fordultak a polgármesterhez, hogy intézkedjen már végre valamit. 

Szalay Ferenc fideszes polgármester erre dörgedelmes levelet írt a szolgáltatónak. Közölte, sokszor jelent problémát a rövid áramszünet, mely akár károkat is okozhat az elektromos készülékekben. Elfogadhatatlan ez a probléma, az pedig még inkább, hogy hosszú hónapok óta nem találnak rá megoldást a szolgáltató szakemberei. A polgármester arra kérte az illetékest, hogy soron kívül számolják fel a problémát.

Egy neve elhallgatását kérő szakember lapunknak elmondta, véleménye szerint ide vezetett a rezsicsökkentés. A szolgáltatóknak ugyanis nincs kellő anyagi fedezetük a hálózatok karbantartására, fejlesztésre, korszerűsítésére. Ráadásul nincs olyan közüzemi szolgáltató, amelynek ne lennének jelentős kintlévőségei.

Az E.ON előre nem látott hibákkal is számol

A polgármesteri megkeresésre reagált az E.ON üzemigazgatója. Benke József Szalay Ferencnek küldött levelében összefoglalta, milyen lépéseket tettek korábban az érintett területeken tapasztalt rövid idejű áramszünetek tartós megoldására. Várakozásuk szerint a tervezett beavatkozásokkal május első hetére megszüntetik az áramkimaradásokat okozó problémákat. Ugyanakkor hozzátette, előfordulhat, hogy jelenleg nem ismert hibát is feltárnak, ezt orvosolni igyekeznek.

A vezető szerint az ismétlődő áramkimaradásokat elsősorban a vezetékek közelébe nőtt növényzet okozza. (Úgy tudjuk, más településen is erre hivatkozott a szolgáltató és így próbálta orvosolni ezt a problémát, de a lakosok elmondása szerint ez nem járt sikerrel, tapasztalatuk szerint maradtak az áramkimaradások.) Ezért több alkalommal és helyszínen végeztek már beavatkozásokat, hogy eltávolítsák a működést zavaró ágakat. A cég e mellett hálózatfejlesztést is végrehajt; a beruházással az érintett területek több irányból is elláthatók lesznek árammal. Ez a beavatkozás május első hetében készül el.

 

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.