Amikor a rohamrendőr kísér ki pisilni – 5 részlet az őrjítő röszkei hétvégéről

Tudósítónk a menekültek szemszögéből mutat be majd féltucat helyzetet, hogy jobban értsük, mit is érzékelnek ők a magyar határ után. Káosz és fáradtság, de akad segítő rendőr is.

Öt kiragadott eset a hétvégi Röszkéről. Öt különálló részlet, amelyek mégis összefüggnek, mert végső soron ugyanarról szólnak.

1. „Miért nem visznek el bennünket?” – kérdezik hétvégén a röszkei gyűjtőponton már órák óta a hűvösödő időben, esőben tébláboló menekültek. Az egyik szír férfi, mivel egész családja órákon át ázott, egy menetrend szerinti buszjáratot akart megállítani. Előbb kővel dobta meg a járatot, majd a busz elé vetette magát (bántódása nem esett). A rendőrség eljárást indított ellene. Busz viszont továbbra sem jött, bár tucatnyi jármű vesztegelt a közelben lévő hangár előtt. Mivel a hangárt elkezdték takarítani, az új előállító pedig nem volt készen, nem volt hova szállítani a menekülteket. Ők pedig végül estére, amikor ott maradtak a teljes sötétségben a szabad ég alatt, megértették, hogy nem fogják őket aznap sehova elszállítani.

Mindeközben arról is volt tudomásuk, hogy a fővárosból elszállították az osztrák határhoz sorstársaikat, így felkerekedtek, hogy elindulnak gyalog, a sötétben Budapestre. A majd félszáz embert az autópályára is elágazó körforgalomnál tartóztatták fel a rendőrök. A hatéves kislány, aki délután még a táborban labdázott, most édesanyja szoknyáját szorítva kiabál: „No camp! Budapest!”

1. 

    

   Fotó: A szerző felvételei

2. Jól érzékelhető, hogy amíg hónapokkal ezelőtt sok menekült kérte a zöldhatáron átvergődők közül az első szembejövőt, hogy hívja a rendőröket, az utóbbi hetekben vonakodnak alávetni magukat az intézkedésnek. Többségük azért követi őket megadóan az első állomásukra, a gyűjtőpontokra, mert jártányi erejük sincsen már, éhesek és szomjasak. Sokan a határkövek tövében tábort vernek, ahol még egy utolsó tanakodás következik, mielőtt belépnek Magyarországra. „Finger, finger?” – legtöbbjük értetlenséggel fogadja, hogy ujjlenyomatot vesznek tőlük, mutatják a görög táborokban kapott papírjaikat, amelyekből az derül ki, úgy bocsátották őket útra, hogy ott nem kértek ujjlenyomatot. „Én nem akarok itt semmit, ez egy szegény ország, nekem van pénzem, nem kérek semmit!” – magyarázza az egyik szír fiatalember. „Miért nem engednek bennünket menni, szabadon?” – kérdezi angolul. Amikor okmányaikról érdeklődöm, meglepetésemre többen mutatják, kinek útlevele, kinek születési anyakönyvi kivonata van, többen mondják, hogy a tengerbe vesztek papírjaik. Egy fiatal fiú is ideges lesz az ujjlenyomat vételének elkerülhetetlensége hallatán: „Most forduljak vissza, hova? Egyetemre szeretnék járni, otthon is ezt tettem, amíg lehetett. Ez a szabad Európa? Ez Magyarország?” Egy idősebb szír férfi, elmondása szerint tanár, amikor meglátja a kezemben a diktafont, azt kéri, hogy üzenhessen Angela Merkelnek. Mivel a saját nyelvén mondja a hallhatóan meleg üzenetet, csak a mondanivaló végét értem, amikor többször meghajolva köszönetet mond Merkelnek. A síneknek mind a szerb, mind a magyar oldalán csoportok ülnek, nem tudni, ki hogy dönt: besétálnak a rendőrök karjaiba, visszafordulnak további terveket szövögetni, vagy megkockáztatják, hogy bevetik magukat a sínek mentén levő kukoricásba, ahol keresztülhaladnak és vagy rendőrökbe, vagy a tábla másik oldalán levő benzinkúton várakozó többtucatnyi embercsempész karjába futnak.

1. 

3. „Miért nem engednek a feleségemhez?” – kérdezi egy férfi, akit belga felesége vár. Egy férfi próbálta kideríteni, hogy merre is kell menniük, mivel a körforgalomban nem tudott eligazodni: „Erre kell menni Budapestre?”

Esett az eső, egyre hidegebb lett.

Egy gyermekével didergő nőre egy operatőr terítette rá a zakóját, de nem volt annyi zakó, ahányan fáztak már az éjszakában, mégis hajthatatlanok voltak. Két újságíró kíséretében két menekült elmehetett megnézni, hogyan fest az új tábor, ahova hajnali kettőkor már elvitték volna őket, ám a többség még saját társukban sem bízott. „Letartóztatnak bennünket?” – kérdezte több fiatal. Bár megérkezett egy német rendszámú autó élelmiszerrel és innivalóval, itt nem engedték meg, hogy kiosszák azokat. Egy asszony egy idő után őrjöngeni kezdett, mivel arabul kiabált, nem értettünk egy szót sem, de akik ijedten körbeállták, amint egyéves körüli kislányát szorongatva perceken keresztül sikoltozott, sem voltak hajlandók lefordítani, hogy mi a baj. Reggelre kifáradt mindenki, megtörten bevonultak az új, fűtött táborba. Vasárnapra ezer ember zsúfolódott össze a röszkei gyűjtőponton, ekkor már ismét az éppen bezárt röszkei hangár megnyitása mellett kellett döntenie a rendőrségnek. Mivel azonban még így sem tudtak elegendő helyet biztosítani a menekültek elszállásolására, félezren ismét a csillagos ég alatt töltötték az éjszakát a 10 Celsius-fok alatti hidegben.

4. A Röszkei gyűjtőponton a múlt hét közepéig rendre 250-300 menekült várakozott. Őket rendszeresen szállították el a közeli hangárba, ahol regisztráció után indították tovább a menekülteket a Bevándorlási Hivatal telephelyeire, az ország különböző pontjaira. A gyerekek kergetőznek az apukák építette focipályán, amelyet rendőrségi szalagokkal vettek körbe, rúgják a labdát. „Gyertek csak, gyertek, tömjétek meg a bendőtöket!” – integet az egyik szolgálatban lévő fiatal rendőr a gyerekeknek, akik nem kéretik magukat, vidáman majszolják a kifliket. Nyugodt rendőr, nyugodt menekült. Itt ilyen is van.

5. „Börtönbe visznek bennünket?” – kérdezte nem kis aggodalommal egy menekült, amikor pénteken a röszkei hangárból lassan kivonult a rohamsisakba öltözött, pajzsot viselő osztag egy része, ők a békés gyűjtőpontnál sorakoztak fel. Kisvártatva a tisztás melletti síneken megjelent a nagyobb csoport, akik látva a „készültséget”, futásnak eredtek a síneken tovább. Ezúttal a szép számmal a gyűjtőpontnál posztoló rendőrök autóikba pattantak, és üldözőbe vették a menekülteket, akiket végül a Szegedhez tartozó Szentmihálynál állítottak meg.

A vasúti átjárónál legalább 80-100 rohamsisakos, golyóálló mellényes, pajzsos rendőr sorakozott fel a körülbelül ugyanekkora létszámú csoport feltartóztatására, akik rémülten álltak a síneken, földbe is gyökerezett a lábuk. Végül megindultak a kereszteződés felé, ahol leültették őket a földre, ahonnan azt is lehetett látni, hogy egy rabomobil mellett még további rendőrök várakoznak. Másfél órán keresztül ültek csendben. Ha valaki jelezte, hogy szeretné elvégezni a dolgát, akkor egy rohamsisakos kíséretével ezt megtehette a kukoricásban. Egy tízéves kisfiút is rohamrendőrök kísértek oda.