Az akkugyár mellé egy akkutesztelő üzem is felépül Iváncsán

  • narancs.hu
  • 2023. november 9.

Kis-Magyarország

Az új létesítményhez nem készült környezeti és katasztrófavédelmi hatástanulmány, a helyieket pedig már az eddigi gyár zaja is zavarta. 

A dél-koreai tulajdonú SK On Hungary Kft. újabb üzemet létesítésére kapott engedélyt Iváncsán, közvetlenül az akkumulátorgyár mellett – írja az Átlátszó. Az „európai validációs üzem” nevű létesítményben a tervek szerint évente 124 ezer akkucella és -modul biztonsági tesztelését, majd megsemmisítését fogják végezni.

A gyár építését azonban a magyar hatóságok nem kötötték környezethasználati és katasztrófavédelmi engedélyhez.

A Fejér megyei Iváncsán a dél-koreai cég épített akkumulátorüzemet, amely korábbi szabálytalanságok ellenére idén augusztusban megkapta a környezethasználati engedélyt, sajtóhírek szerint pedig ezen a héten kellett volna megkezdeni a termelést, ám az egyelőre nem indult meg. 

Az Átlátszó most azt írja, az iváncsai akkumulátorgyár beruházási területén a minap újabb üzem létesítését engedélyezte a Fejér Vármegyei Kormányhivatal. A létesítményről eddig szinte semmilyen információ nem látott napvilágot, csupán a kormányhivatal honlapját böngészve lehet ráakadni az engedélyezési eljárás dokumentumaira. A tesztelőüzem megépülésével további zaj- és légszennyező forrásokkal bővül az iváncsai ipari park – holott a nyár óta működő akkugyár elviselhetetlennek ítélt zaja miatt eleve nagy az elégedetlenség a falu lakói körében. 

Az új üzem hangsúlyozottan nem a meglévő akkumulátorgyár része lesz, hanem egy önálló létesítmény, ugyanakkor az új üzemre éppúgy az a kiemelt beruházásról szóló kormányrendelet vonatkozik, mint ami az iváncsai ipari parkban épült akkumulátorgyárra.

Az új létesítményben „cellák és modulok biztonsági és megbízhatósági bevizsgálását, minősítését tervezik” – olvasható az európai validációs központ (Global Validation Center) engedélyezéséhez készült, Generisk Kft. által készített előzetes vizsgálati dokumentációban. Az új üzem nemcsak az iváncsai gyárból, hanem egész Európából fogadhat majd bevizsgálásra akkucellákat és -modulokat.

Az üzemben többféle eljárással fogják vizsgálni a tesztpéldányokat – többek közt magasról leejtik, átszúrják, roncsolják, hősokknak és légnyomás-próbának teszik ki őket –, végül az összeset megsemmisítik. Iváncsán évente körülbelül 124 ezer cella és modul bevizsgálását tervezik, a keletkező évi négyezer tonna hulladék elszállítását pedig az Éltex Kft. fogja végezni. 

Mindehhez az engedélyező hatóságok nem tartották szükségesnek részletes környezeti hatásvizsgálati és katasztrófavédelmi eljárás lefolytatását, és bár az SK On Kft. akkumulátorgyára és az új tesztelő üzem ugyanazon a helyrajzi számon létesül, az összeadódó környezeti hatásokat sem vizsgálták.

Az eddig felépült akkugyár bár egyelőre még nem üzemel, a zaja miatt már nyár óta folyamatosak a panaszok, az iváncsai polgármester, Molnár Tibor (független) maga is tarthatatlannak nevezte a helyzetet egy Facebook-posztjában, és intézkedést sürgetve a hatóságokhoz fordult. Molnár közzétette az SK On Hungary Kft. tájékoztató levelét is, melyben a cég október 31-i határidővel zajcsökkentésre és hangszigetelő falak felszerelésére tett ígéretet. A cég közleménye szerint a zajvédő falak építése folyamatosan zajlik, de továbbra is „vannak olyan helyek, amelyek nem felelnek meg az előírásoknak, azt további telepítésekkel tervezzük kiegészíteni.”

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.