Az új polgármester tüntetett a régi ellen Győrben

  • narancs.hu
  • 2024. szeptember 24.

Kis-Magyarország

Pintér Bence azért emelt szót, mert Dézsi Csaba András vezetésével a fideszes többségű közgyűlés megnyirbálja a polgármesteri hatáskört.

„Ne lopjátok meg Győrt!” és „Hazudik!” feliratú táblákkal tüntettek kedden a győri városházán, a leköszönő közgyűlés utolsó ülésének kezdetén – tudósít a Telex.

A tiltakozást a június 9-én megválasztott polgármester, Pintér Bence (Tiszta Szívvel a Városért) szervezte, miután kiderült, hogy leköszönő elődje, Dézsi Csaba András (Fidesz–KDNP) előterjesztése nyomán a közgyűlés módosítani fogja a szervezeti és működési szabályzatot, amely az önkormányzat életét, vezetőinek, tisztségviselőinek jogkörét és mozgásterét határozza meg.

Pintér a közgyűlésre készülve azt mondta, hogy a bizottságok által már elfogadott szmsz-módosítással a Fidesz meg akarja őt akadályozni abban, hogy átlátható működést vezessen be. Például nem adhatja utasításba az önkormányzati cégek vezetőinek, hogy hozzák nyilvánosságra az általuk kötött szerződéseket. Ennek Pintér szerint azért van tétje, mert a nyilvánosság elijesztené „azokat, akik az eddig titkolt alvállalkozói hálózattal lopták meg Győrt”. El akarják venni a polgármestertől azt a jogkört is, hogy ha a város váratlan feladattal szembesül, 300 millió forint értékhetárig maga dönthessen a megoldásról. Az új polgármester kifogásolta továbbá, hogy az előterjesztések között akad, amely 210 négyzetméteres kormánypárti frakcióiroda városházi kialakításáról szól, olyan is, amelyik 41 milliós szobor megrendeléséről, illetve alapítványok több tízmilliós támogatásáról rendelkezik.

A tudósítás szerint a győri díszterembe nem csak tüntetők jöttek, egymás mellett foglalt helyet Balogh József egykori MSZP-s polgármester, utódja, Borkai Zsolt és Pintér Bence.

A Fidesz helyi szervezete Pintér érveire úgy reagált, hogy a Fidesz és a KDNP frakciója minden jogszabályt betart, az új polgármester viszont „már a kasszakulcsért remeg” és „csúsztatásokkal, féligazságokkal kürtöli tele a nyilvánosságot”.

A 24.hu tudósítása szerint az szmsz-módosítást megszavazta a többség.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."