Csak megválasztották Jordán Tamást egy évre a szombathelyi színház élére

  • Kupi Györgyi
  • 2017. március 27.

Kis-Magyarország

A régi-új igazgató szerint a saját lelkiismeretével mindenkinek magának kell elszámolnia.

2018. szeptember 31-ig meghosszabbították Jordán Tamás szerződését a szombathelyi Weöres Sándor Színház élén – erről döntött a város önkormányzata hétfő délután, egy tartózkodás és egy nem szavazat mellett. Egyúttal ki is írták a következő pályázatot, ami ugyanakkor nem öt évre, hanem csak három évre szól majd.

Az ülésen a baloldali képviselők vetették fel, hogy az elmúlt hetek történései és vádaskodásai miatt bocsánatot kellene kérni Jordán Tamástól, de a kormánypárti többség ezt nem látta indokoltnak.

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

 

Jordán Tamás jelen volt az ülésen, hozzászólásában kifejtette: nem kíván az elmúlt másfél hónap történéseivel foglalkozni, de úgy gondolja, mindenkinek a saját lelkiismeretével kell elszámolnia.

Az igazgató a helyszínen azt közölte a magyarnarancs.hu tudósítójával, hogy szükségszerű döntés született, de természetesen a legnagyobb odaadással fogja szolgálni a szombathelyi színházat ezután is.

A Jordán Tamás melletti tüntetésről itt írtunk bővebben.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.