Egyesületet alapítanak a gránásiak, így próbálják védeni magukat Orbán apja ellen

  • narancs.hu
  • 2015. március 18.

Kis-Magyarország

A csütörtökön megjelenő Magyar Narancsban részletesen foglalkozunk Orbán Győző legújabb üzleteivel. Ebből adunk most egy kis ízelítőt.

„Az utóbbi hetek egyik legnagyobb visszhangot kiváltó ügye a Nehéz Kő Kft. Gánt-Gránás mellé tervezett hulladékfeldolgozója.

Több fórumot is tartottak már a tervezett beruházásról, ezek közül – ahogyan arról március 14-én a magyarnarancs.hu-n is beszámoltunk – a legutóbbi, a gánti művelődési házba március 13-án rendezett összejövetel volt a leghangosabb. Ehhez vélhetően hozzájárult az is, hogy a beruházó képviseletében maga Orbán Győző próbálta elmagyarázni: senkinek sem kell aggódni, ők mindent a jogszabályok betartásával fognak végezni. Végül a gránásiakat nem győzte meg, amin id. Orbán megsértődött, és idő előtt elviharzott a fórum közben megérkező fiával, Orbán Áronnal.”

Cikkünkben szerepel: „A helyieknek nem tetszik, hogy az Orbán család tulajdonában lévő Nehéz Kő Kft. évi több tízezer tonna hulladékot szeretne feldolgozni a Vértes lábánál, a Székesfehérvártól 25 kilométerre található Gánt-Gránás közvetlen közelében. Itt korábban már működtettek egy kavicsbányát is, amit a 2000-es évek elején bezártak. Ezután egyre többen költöztek a településrészre olyanok, akik nyugalomra vágytak. Most viszont úgy tűnik, hogy Orbán Győzőék a gránási lakóházaktól néhány száz méterre válogatnák szét és dolgoznák át az oda hordott, döntő többségében építési törmelékből álló hulladékot.

(...)

Bár Orbán Győző a gánti fórumon azt is kiemelte, hogy nem akar ő mindenáron beruházni, a településen többen is azt mesélték, hogy a hulladékfeldolgozáshoz szükséges gépek közül néhányat már be is szerzett a Nehéz Kő Kft. Egyebek közt erről is szerettük volna megkérdezni a céget, de ezúttal sem kaptunk rá lehetőséget. A pénteki fórumon pedig azért nem kérdezhettünk Orbán Győzőtől, mert ő kijelentette, hogy csak azután hajlandó válaszolni egy szerinte »rosszindulatú újság­írónak«, ha az előtte átutal kétmillió forintot a gánti szociális otthonnak. Nálunk nem volt annyi pénz, de a gránásiak összedobtak egy jelentősebb összeget arra, hogy ügyvédet fogadjanak, továbbá egy egyesület megalapításába is belekezdtek, hátha így hatékonyabban védhetik az érdekeiket.”

Magyar Krisztián cikkét Orbán Győző legújabb üzleteiről a csütörtökön megjelenő Narancsban olvashatja.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.