Előzetesben marad a csalással gyanúsított szegedi képviselő

Kis-Magyarország

Joób Mártont 250 milliós adócsalással gyanúsítják.

Három hónappal meghosszabbította a bíróság a csalással és bűnszervezet működtetésével gyanúsított szegedi önkormányzati képviselő, Joób Márton és hét társa letartóztatását.

A 37 éves, tizenegy gyermekes politikust, egykori világbajnok kenust július végén vették őrizetbe és tartóztatták le a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség indítványára. Zár alá vették a család házát is.

A vádhatóság szerint Joób egyik cége, amely szórólapterjesztéssel foglalkozik, 2013 és 2017 között jellemzően nem jelentette be alkalmazottait, annak érdekében pedig, hogy kevesebb áfát kelljen fizetnie, fiktív számlákat fogadott be három különálló láncot alkotó cégcsoporttól. Ezzel a gyanú szerint összesen 254,9 millió forintos kár érte a központi költségvetést. A főügyészség azt is állította, hogy egyes gyanúsítottak, mihelyt értesültek a vizsgálatról, már kihallgatott embert próbáltak rávenni arra, változtassa meg a vallomását, és terhelő adatokat tartalmazó adathordozót próbáltak kivonni a bizonyítékok köréből.

Joób Márton az Összefogás Szegedért egyesület színeiben, egyéni körzetben jutott be a szegedi közgyűlésbe, család-, szociálpolitikai és sportért felelős tanácsnok, a Botka László polgármestert támogató frakció tagja. Néhány sajtóorgánum Botka bizalmasának nevezi. A 2019 őszi önkormányzati választáson a Fidesz helyi szervezete egy sajtótájékoztatón bejelentette, vizsgálat folyik Joób ellen, tisztáznia kellene magát. Információink szerint ezután a Botka Lászlót támogató képviselőcsoportnál megkérdezték Joóbtól, miről lehet szó. Ő azt mondta, tényleg zajlik valamilyen ellenőrzés, de ez rutinvizsgálat, és nincs semmi probléma. A letartóztatás híre ezek után megdöbbentette a városvezetést, ugyanakkor a Fidesz is visszafogottan nyilatkozott az üggyel kapcsolatban.

Szanka Ferenc, a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség szóvivője a Magyar Hangnak azt nyilatkozta a letartóztatás meghosszabbításával kapcsolatban, hogy a nyolc gyanúsítottal kapcsolatban személyenként eltérő okok miatt döntöttek így, de jellemzően azért, mert úgy ítélték meg, hogy ha az érintettek szabadlábra kerülnek, meg tudják akadályozni az eljárást, elszökhetnek, elrejtőzhetnek.

A képviselő családostul rendszeresen szerepelt a médiában, Szegeden népszerű ember. Közismert róla az is, hogy vallásos neveltetést kapott, édesapja a Hit Gyülekezetének egyik lelkésze. A család közösségi oldalának működését a letartóztatás után felfüggesztették. Joób egyéni oldalán az utolsó bejegyzés augusztus 14-i: egy ismerős – utólag – boldog születésnapot kíván Joóbnak, és azt, hogy „isten kegyelme legyen veletek mindvégig, shálom veletek, shálom”.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.