Fideszes és ellenzéki összefogás az újfehértói polgármester ellen

  • narancs.hu
  • 2023. november 9.

Kis-Magyarország

Hosszú József 2019-ben fideszes színekben nyert, majd oldalt váltott, most pedig mindenkivel harcol.

Hét rendeletben korlátozná az újfehértói polgármester jogköreit a helyi képviselő-testület. A helyzet érdekessége, az ennek érdekében igazi nagykoalíció indult a nyírségi településen, ugyanis a fideszes és az ellenzéki képviselők is benne vannak a dologban.

„Az előterjesztések egyetlen célja, hogy engem megalázzanak, polgármesteri eskümben foglalt kötelezettségeim teljesítésében hátráltassanak”

írta Facebookra a Hosszú József.

Mint a 24.hu írja, hosszú 2019-ben a Fidesz támogatásával lett polgármester, később azonban összeállt az ellenzékkel annak ellenére, hogy még a kormánypárt helyi szervezetének élére is megválasztották. A viszonya annyira elmérgesedett a kormánypárttal, hogy a 2022-es parlamenti választás előtt a polgármester az ellenzéki összefogás közös jelöltjének fórumán is felszólalt, pár hónappal később pedig a pártból is kilépett.

Akkor azt mondta, a végső lökést állítása szerint az adta, hogy a 2022-es parlamenti választás éjjelén autókaraván jelent meg a családi házuknál, a benn ülők dudáltak, kiabáltak, az udvarukra pedig „ismeretlenek sörétes puskába való golyókat dobtak”.

A lap azt írja, egészen az idei nyár végéig jól mentek a dolgok az új felállásban is, az ellenzéki képviselők megszavazták az indítványait, októberben viszont beadták a már említett indítványokat, amire a polgármester leváltotta alpolgármesterét. A Fidesz helyi vezetője szerint szó sincs arról, hogy a képviselő-testület korlátozta volna a polgármester mozgásterét, „csupán visszavette azokat a hatásköröket, amelyek a Covid-járvány idején, illetve még az előző ciklusban kerültek a polgármesterhez”.

 A polgármester szerint az ügynek még nincs vége, a vármegyei kormányhivatalhoz fordult állásfoglalásért, mert szerinte a rendeletek törvénytelenek.

 

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódásról és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk

Több száz millió forintba került Vácnak az árvízi védekezés, pedig volt lehetősége, hogy mobilgátat építsen

Az előző, fideszes városvezetés ideje alatt elindult a mobilgátfejlesztés, 2,2 milliárd forintos támogatási szerződést kötöttek a kormánnyal, de végül a projekt meghiúsult, ráadásul több mint 70 millió forintot vissza is kellett fizetni. Szeptemberben óriási erőfeszítések és nem kevés pénz árán sikerült csak a védekezést megoldani.