Beosztottja indul a polgármester ellen, elképesztő kampánycsata Hőgyészen

  • narancs.hu
  • 2019. szeptember 11.

Kis-Magyarország

Ritka jelenség, hogy a főnök ellen merjen indulni egy beosztott önkormányzati választáson. A Tolna megyei Hőgyészen ez történt. A kilenc éve regnáló Botta Györggyel szemben egy hónapja jelentette be indulását a polgármesteri hivatal adó osztályának munkatársa. Aztán meglepetés érte.

Botta György polgármester kihívója, Máté Szabolcs augusztus végén a szabadságáról visszatérve azt tapasztalta munkahelyén, hogy nem tud belépni az ügyviteli rendszerbe. A polgármester utasítására ugyanis megvonták a jogosultságát, és Máté így nem tudta a munkáját végezni. A jegyző nem adott magyarázatot, a Tolna Megyei Kormányhivatalnak jelezték az esetet, vagyis az ügy bekerült a hivatali gépezetbe. Szeptember 8-án aztán Máté számítógépét is elvették, és iktatási feladatokat kell végeznie.

Mindezek alapján kijelenthető: ádáz küzdelem ígérkezik a polgármesterségért a kis Tolna megyei településen. Botta György eredeti szakmája villanyszerelő, de különböző cégei is voltak és vannak, egyebek közt övé az egyetlen hőgyészi temetkezési vállalkozás. 2010-ben a Fidesz-KDNP jelöltjeként, legutóbb pedig függetlenként indult – most ismét fideszes jelölt.

Botta György:

Botta György: "kiskirálynak" hívják a háta mögött

Fotó: youtube.com

Máté Szabolcs 39 éves, társadalombiztosítási- és pénzügy-számviteli ügyintéző, felsőfokú gazdasági-informatikus, pénzügyi-számviteli szakon abszolvált közgazdász. Diplomáját a nyelvvizsga megszerzése után veheti át. Két kisgyermeke van, CSOK hitellel építkezik Hőgyészen.

Különös feszültség

A kocsmában készségesen szóba álltak velünk. Ők „a Szabolccsal” vannak, mert „helyet kell adni a fiataloknak, kilenc év még házasságból is sok, ez így nem mehet tovább, de ezt ne mondjuk el senkinek” – mondják. Azt is megjegyzik, hogy Botta vállalkozóként "élet és halál, valamint közmunka ura" a faluban, ráadásul nem felejti el, ha valaki szerinte keresztbe tesz neki.

Máté Szabolcs és csapata

Máté Szabolcs és csapata

Fotó: Máté Szabolcs Polgármesterjelölt/Facebook.com

Arról is meséltek, hogy Botta „traktorral behajtani tilos” táblát helyeztetett ki az egyik utcába, hogy egy tehenes gazda ne tudjon nehéz járművel hazamenni, és kamerával figyelteti az utcaszakaszt, hogy feljelenthesse, ha mégis megtenné. Nem fizette ki a gyümölcsfeldolgozója tetejét fedő mesterembert, aki a munkadíját most bírósági úton igyekszik megszerezni. A polgármester ugyanakkor azt írja Fb-oldalán, a mesterember verte át őt.

Bezáratta a kaput és rendőrt hívott

Augusztus 19-én pörköltfőzéssel egybekötött önkormányzati gépbemutatót tartottak a hőgyészi sportpályán. Máté Szabolcs csapatát, köztük önkormányzati képviselőket erre az eseményre Botta nem engedte betelepülni padokkal, saját főzőeszközökkel. Amikor délelőtt megkísérelték a bejutást, bezáratta a kaput és rendőrt hívott helyi ellenzékére. A kitiltottak – annak ellenére, hogy az eseményt bejelentették a rendőrségen – kénytelenek voltak a kapu előtt, magánterületen letelepülni. Ha már ott voltak, választási szórólapjaikat is osztogatták a be- és kimenőknek.

Botta a közösségi oldalán úgy magyarázta az esetet, hogy ellenfele megzavarta a rendezvényt, mert engedélyek nélkül, két órával a kezdés előtt akartak bepakolni. Riválisát a hőgyészi polgármester „Máté Rémhírterjesztő Szabolcsként” nevezi meg.

Hőgyész, augusztus 19-e: a vitatott rendezvény

Hőgyész, augusztus 19.: a vitatott rendezvény

Fotó: Botta György polgármesterjelölt/Facebook.com

Néhány helyi lakos a pályán álló gépeket lefényképezte és feljegyezte a rendszámukat – először volt ilyen seregszemle. A lista terjed a faluban. Mint mondták, erre azért volt szükség, hogy ha legközelebb traktort, gépet látnak Botta földterületein, azonosítani tudják, hogy az a közösé vagy Bottáé.

Csak a bárányokat vitték vissza?

Hamar eljött ez az alkalom: augusztus 20-án az egyik önkormányzati képviselő tankolni ment a benzinkútra és azt látta, hogy Botta szomszédos telepére az önkormányzat három gépjárműve hajt be. Szóvá tették ezt Facebook oldalukon, mire Botta azzal magyarázta a helyzetet, hogy csak az előző napi mulatságon az állatsimogatóban tartott bárányait vitték vissza a gyümölcsfeldolgozójába.

A polgármester gyümölcs-feldolgozója

A polgármester gyümölcs-feldolgozója

Fotó: narancs.hu

Azóta viszont hallgat a dologról, amióta szintén a Facebookon szembesítették további fotókkal és azzal, hogy egyik járművön sem voltak bárányok, ráadásul az egyik jármű tolólapos földmunkagép volt.

Az augusztus 19-i eseményen Botta a helyi plébánossal megáldatta a falu újonnan vett traktorját. Traktor-ügyben ez nem szerencsés, mert minisztériumi forrásaink szerint 7 millió forintot kell visszafizetni a Nemzeti Foglalkoztatási Alap számlájára, mivel jogalap és engedély nélkül előlegezték foglalkoztatási pénzből az erőgépet. A visszafizetési kötelezettségről szóló határozat ellen elvileg lehet fellebbezni, de még ha bíróságig eljutna is az ügy, akkor sincs esély nyerni, mert a Belügyminisztérium döntése jogerős. Minderről a falu népe semmit nem tud – egyelőre.

ÁSZ-ellenőrzés volt

Ahogy arról sem tudtak sokáig, hogy az Állami Számvevőszék vizsgálta a község gazdálkodását és súlyos megállapításokat tett, aminek következményei is lettek. A Tolna Megyei Főügyészség szóvivőjétől kapott tájékoztatás szerint „Az önkormányzatok vagyongazdálkodása szabályszerűségének utóellenőrzése” keretében Hőgyész Község Önkormányzatánál végzett ellenőrzés során olyan adatok merültek fel, amelyek felvethetik a számvitel rendjének megsértése gyanúját. A Tamási Járási Ügyészség a 2016. augusztus 3. napján érkeztetett jelzést a tartalma szerint feljelentésként értékelte", amit még ugyanazon a napon kelt határozatával a Szekszárdi Járási Ügyészséghez tett át. Utóbbi feljelentés-kiegészítést rendelt el, amivel az adóhatóság Dél-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága Tolna Megyei Vizsgálati Osztályát bízta meg.

A vitatott óvodaudvar

A vitatott óvodaudvar

Fotó: narancs.hu

Botta próbálta elődjeire kenni a dolgot, de miután a dátumokkal ellátott bizonyító dokumentumokkal szembesítették a Facebookon, hallgat. A képviselő-testület előterjesztésben azt írták még 2016 decemberében, hogy az ÁSZ tájékoztató levelet küldött, vizsgálatot nem is említettek.

Büntetés polgármesteri hatáskörben

A hivatali dolgokkal más szinten is gondok vannak. Egy önkormányzati képviselő elmondta, hogy a nem bizottsági tag képviselők nem értesülhetnek a bizottsági ülések időpontjáról, pedig azok nyilvánosak. A szervezeti és működési szabályzatot Botta a többséggel úgy módosíttatta, hogy a képviselőket egyetlen „igazolatlan hiányzásért” polgármesteri hatáskörben egy évi tiszteletdíj-megvonásra ítélheti fellebbezési lehetőség nélkül.

A Helyi Választási Bizottságba az előterjesztés szerint Botta rokonait akarják beválasztani. Jogász szakértőnk a bemutatott dokumentumok alapján "a Tolna Megyei Kormányhivatal törvényességi felügyeleti figyelmének" hiányát kifogásolja.

„Félnek a népek”

A kampány intenzív, legutóbb az óvoda udvari játékairól folyt a vita. Az ellenzék szerint sivár az ovi udvara, a jelenlegi polgármester szerint minden rendben, de beadtak játékokra pályázatot is. A gond csak az, hogy a Botta szerint által írt időpontban még nem volt nyitott a pályázati kapu. A polgármester ennek az ellenkezőjét bizonygatja.

Az ellenzék szórólapjait ismeretlenek kilopják postaládákból. Hőgyész legutóbbi két önkormányzati választása előtt éjszaka ismeretlenek a Botta ellen induló jelöltet gyalázó kiadványokat szórtak szét a faluban.

Az utcán csak kevesen mernek velünk szóba állni. „Félnek a népek” – jegyzi meg egy kerékpárral sietve távozó asszony. Megtudtuk, Botta megtiltotta, hogy az önkormányzat alkalmazottai Máté Szabolcs Facebook oldalát látogassák, lájkolják, a bejegyzésekhez kommenteljenek.

Ghaith Pharaon után

 

Temetői szemét Hőgyész határában

Temetői szemét Hőgyész határában

Fotó: narancs.hu

Egyesek arról beszélnek a faluban, hogy a hőgyészi temető hulladéka szerte van szórva a határban ahelyett, hogy szabályosan Kaposvárra vinnék – igaz, drágán – a lerakóba.

A Hőgyész 2/1 helyrajzi számú kivett major a földhivatali nyilvántartás szerint Botta György tulajdona Tavaly május óta a Spirit of Europe Kft. telephelye, amelynek tulajdonosa Wilhelm Valeria, akinek férje, Wilhelm Péter korábban fegyverkereskedelemmel foglalkozott. A cég ügyvezetője Wilhelm Péter, aki az utóbbi időben több hőgyészi közberuházást is elnyert.

A hőgyészi Apponyi-kastély

A hőgyészi Apponyi-kastély

Fotó: Urfi Péter felvétele

Wilhelmet és Bottát látták az utóbbi időben az úgynevezett Elysium, az Apponyi kastély területén lévő egykori nevelőintézet épülete körül, ahol jelenleg egy tamási húsipari cégnél dolgozó (egyesek szerint ukrán) vendégmunkások laknak, szinte elzárva. Maga a kastély a hírhedt Ghaith Pharaon után jelenleg a Calor Property Management Kft. tulajdona, a tulajdonos jordán.

A polgármester hallgat

Szerettük volna Botta Györgyöt mindezekről megkérdezni, de a falunapon nem állt szóba velünk, írásban feltett kérdéseinkre pedig öt nap után sem válaszolt.

Máté Szabolcs polgármesterjelölt nem számol azzal, hogy a választások után el kellene hagynia a hivatalt, bár tudja, ha nem nyer, Botta felmondana neki.

A hőgyészi jegyző nem engedte Máté Szabolcsnak, hogy az ajánló íveket munkaidőben felvegye, a polgármester elé viszont nem gördített ilyen akadályt. Végül Máté egy megbízott segítségével jutott az ívekhez. Az augusztus 30-i testületi ülésen határozatképtelenség miatt nem tudtak dönteni a helyi választási bizottság tagjairól. Mivel határidőre nem született döntés, a Területi Választási Bizottság jelölte ki a grémium tagjait.

Figyelmébe ajánljuk

Szergej Tyimofejev orosz költő: „Nem tudom, hogy a kortárs orosz kultúra hogyan fogja túlélni ezt az őrületet”

Idén magyarul is megjelent Replika című kötete, aminek lettországi kiadásához egy üres füzetet is kaptak az olvasók. Az Orbita nevű művészeti kollektíva egyik alapítóját videóköltészetről, kreatív könyvtervezésről, a kétnyelvű irodalomról és az Ukrajna elleni háború miatt megszakadt oroszországi kapcsolatokról is kérdeztük.