Ilyen ország nincs: lopott egy kakaós csigát, hét hónapja van előzetesben

Béla egy kakaós csigát lopott el tavaly októberben, amiért már másnap elkapták. Bélának priusza is volt, az édesanyja elmondása szerint 16 évesen egy kortársától memóriakártyát vett el. Mindkét esetben rablás miatt emeltek vádat, mivel a fiú erőszakoskodott is.

Képünk illusztráció

Fotó: MTI

A kecskeméti járásbíróság előterében száron vezetett Béla decemberben töltötte be a tizennyolcat. A fiatalember a múlt heti tárgyaláson inkább megszeppentnek tűnt, mintsem erőszakosnak. A folyosón várakozó édesanyja kétségbeesetten rohant oda hozzá, amikor megjelent fia az őrrel, de elhessentették, hiába mutatta papírjait az asszony. A negyvenkilós nő a tárgyaláson végig a fia mögött ült, szüntelenül simogatta gyermeke hátát, miközben hallgatták a bírót, aki röviden ismertette a tényállást, bemutatta a helyszínen készült fotókat a vádlottnak, aki elismerte tettét. Percek alatt kiderült, hogy Jádi János a tárgyalást elnapolja, mivel a szembesítéshez szükséges a sértett jelenléte is, aki azonban nem jött el, így az ítélet is majd három hét múlva születhet meg az ügyben.

Fogház a csigáért

Három hete adott ki közleményt a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség, hogy vádat emelnek az októberben, még fiatalkorúként kakaós csigát rabló fiú ellen, mivel az ellenállt az őt pulóverénél fogva megállítani akaró boltosnak, a csuklóját szorította, így az nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett ugyan, de a 130 forintos kár nem térült meg. A főügyész végrehajtandó fogházat indítványozott, és azt, hogy a korábban jogerősen kiszabott felfüggesztett szabadságvesztést is le kelljen töltenie Bélának.

Anikó

Most a fiú kirendelt ügyvédje csendesen ülte végig a tárgyalást, védencére szinte rá sem nézett, a tárgyalás előtt is csak a csodálkozásának adott hangot. Nem értette, mi olyan különös ebben az ügyben. Béla édesanyja viszont alig várta, szorongatva a kezében okmányait, hogy pár szót válthasson a fiával, aki hét hónapja ül már a rácsok mögött.

Az egész család „lesittelve”

„Húsz kilót fogyott a kisfiam, mióta bent van – magyarázta az asszony a folyosón azt követően, hogy fiát elvezették. – Ezt már nem bírom ki, a kislányom meghalt decemberben, az élettársam elkezdett inni – hadarja a nő –. Rivotilt szedett, mert epilepsziás tünetei vannak, belekeveredett egy verekedésbe, március óta ő is börtönben van, a házunkat szétszedték, mert én két hónapja nem tudok oda hazamenni, az emlékek miatt.”

Anikó kissé zavaros elbeszéléséből annyit lehet kihámozni, hogy míg fia rablásai miatti eljárások folytak, 21 éves lányát prostitúció miatt állították elő, majd ítélték el. „Engem is megbüntettek húszezer forintra, azt írták a papíromra, hogy prosti vagyok, pedig soha nem kaptak el, olyat írtak a papíromra, amit soha nem csináltam. Rám vannak szállva a rendőrök, most decemberben is a kenyérboltnál rám akartak fogni egy késeléses rablást, pedig nem én voltam. Rám vannak szállva, mert csináltam dolgokat, de azokért én már megbűnhődtem.” Anikó zaklatott beszédéből az szűrhető ki, hogy lányát, Alexandrát decemberben engedték haza Pálhamáról, a női részleget is működtető büntetés-végrehajtási intézményből, a lányt Budapest és Ócsa között, az út mentén halálra gázolták. „Nem volt pénzünk eltemettetni” – folytatja idegesen az asszony. Anikó élettársa – az asszony elmondása szerint – lányuk halálakor kezdett erősen inni, majd egy verekedés miatt őt is előállították, most is fogva tartják. Így maradt egyedül a 41 éves nő, aki most rokonainál húzza meg magát. Anikó múltjáról nem sokat árul el, annyit tudok kihúzni belőle, hogy hat általános iskolai osztályt végzett, és 14 éves kora óta dolgozik, mivel a szülei nagyon betegesek voltak. Akkoriban napszámba járt Kecskemét környéki gazdálkodókhoz, paprikát, paradicsomot szedett, szeletelt. Az is kiderül az asszony beszédéből, hogy összesen négy gyereke van, mindegyikőjük apja az élettársa, aki most rácsok mögött van. A két idősebb gyermekéről állítása szerint szinte semmit nem tud, de arról, hogy miért alakult ki ez a helyzet, egy szót sem mond. Azt csak korából következtetve, visszafele számolva lehet sejteni, hogy két legidősebb gyermeke születésekor valószínűleg maga Anikó is fiatalkorú volt. Hasonlóan nem beszél az asszony arról sem, hogy valóban prostituáltként dolgozott-e, vagy sem. Azt viszont elmondja, hogy egy hete a kiskunfélegyházi vágóhíd hűtőházában takarító. „Két hét alatt keresek kábé ötvenezer forintot, mindent megteszek a családomért. Ha jól felöltözöm, akkor ki lehet bírni a hidegben az egész napot.”

Búcsúzáskor, a bíróság előtt biciklire ül, és arra kér, ha kimegyek a telepre, nézzem meg a házukat, mi maradt belőle.

„A kályhát is kivitték”

Mezeiváros, Kecskemét déli részén, a régi 5-ös út mellett néhány utcából áll, de még a vasúti síneken túl is folytatódik a főként szegények lakta városrész. A vádlott fiú édesanyja megadta egykori házuk címét, ott már szinte csak a falak állnak. Se kapu, se ajtó, se ablak. „Még a kályhát is kivitték” – mutatja egy arra járó fiatalember, aki érdeklődésemre csak nagyokat hadonászva meséli (tévesen), hogy az egész család börtönben van, de nem csoda, mivel szerinte gyakran szablyákkal, késekkel hadonászva rettentették el a közelben lakókat. A szemben levő ház előtt éppen megáll egy autó, de nagyon sietősre veszik a lépteiket, amint meglátnak, nem is hallják, ahogy utánuk szólok.

A ház

Az árokparton ül egy kisebb csoport, belebújnak az okostelefonjukba, csak az hallatszik, ahogy a fiatal lány fennhangon magyarázza a többieknek, hogy hülyének nézte őt a díler. Anikóék házához hasonló, romos ház is jócskán akad errefelé, de az épületek többsége azért annál mégis jobb állapotban van. A városrész szélén, az 5-ös út mellett közvetlenül körbekerített, fajátékokkal felszerelt játszótér, nemrég épülhetett, mellette szintén bekerítve egy kisebb sportpálya. Egy sarki, fehér ház kilóg a sorból, mint kiderül, az a közösségi ház, előtte néhány asszony beszélget, de amikor szóba elegyednék velük, azonnal visszahúzódnak, inkább hívják telefonon a helyi cigány önkormányzat vezetőjét. Radics Kálmán gyorsan meg is érkezik, bekanyarodik csillogó, fekete kocsival, majd egy válogatott-sportmelegítőben ki is pattan az autóból, s azonnal betessékel az irodájába.

Félmilliárd forintból épült a közösségi ház

„Nem kellene megvárni, míg olyan mélyre süllyednek, hogy már onnan nincsenek kapaszkodók” – hárítja el a B. család körülményeit firtató kérdéseimet Radics Kálmán.

A helyi cigányönkormányzat másfél évvel ezelőtt megválasztott elnöke szerint érdemesebb általánosságban beszélni a problémáról, mivel az országos probléma, így a megoldást is országosan kellene megkeresni. Amikor a helyi programok kidolgozása mellett szóló érveket említem, akkor Radics is tud jó példát felhozni: „Dunaújvárosban közös céget hozott létre a cigány- és a városi önkormányzat, köztisztasági feladatokat látnak el és főként roma származásúakat foglalkoztatnak, de ezt Hosszú Jenő jobban el tudná mondani. Az biztos, hogy 3200 körüli az önkormányzatok száma, ennyi jó példa kellene, de maximum tízet tudnék most kapásból felsorolni” – magyarázza Radics, akiről kiderül, hogy ő maga állami gondoskodásban nőtt fel, majd később, felnőttként egy évtizedig a rendőrségnél szolgált. Ezzel magyarázza az elnök, hogy bár ő maga is roma, de valójában az intézeti nevelés miatt nem alakult ki benne teljességgel a cigány identitás, ami szerinte még előny is a jelenlegi helyzetben. „A vezetőknek kell végzettség, legyen elméleti szaktudása, és azokat az etikai szabályokat, normákat tartsa be, amelyeket be kell tartani. A cigányság helyi vezetőinek általában érettségije sincs, ezért nincs jó helyi cigánypolitika.” Szerinte nincs probléma azzal, hogy egy százmilliókból felépült közösségi ház irodájában ülünk, mivel tapasztalata szerint kihasználják az épületet: több mosógépet is üzemeltetnek, állandóan megy a gép, ráadásul a zuhanyozókat is gyakran igénybe veszik.

Radics beszámolója szerint számos kulturális rendezvényt is tartanak, főként a cigányzenével lehet becsalogatni az itt élőket, időnként pedig közös ebédet, vacsorát szerveznek, ahol leteszik eléjük rendesen az ételt. „Legalább nem vödörben viszi haza, és jó étvágyat kívánnak neki” – Radics szerint ezek kicsi lépéseknek tűnnek, pedig sokat számítanak.

Közeg

A félmilliárd forint uniós pénzből felépítették a közösségi házat, de utakat is építettek a városrészben, felújítottak 11 önkormányzati lakást, és átadtak egy uniós normáknak is megfelelő játszóteret. „2015 re készültek el a beruházások, az önkormányzat öt évre vállalta a fenntartást.” A másfél éve elnök Radics Kálmán egy szuszra sorolja a terveket is: „Benyújtottunk pályázatot egy tanoda működtetésére, igaz, azt még a saját alapítványommal pályáztuk, de majd ideköltöztetjük. Várjuk, hogy végre eredményt hirdessenek, de indítunk nyáron felzárkóztató programot azoknak a gyerekeknek, akik megbuknak majd.” Radics szerint több roma származású rendőr kellene: „Úgy hallottam, hogy 4-600 cigány származású rendőr van a teljes 45 ezres állományon belül. Ennek a tízszerese kellene.”

Fejlesztések ezerrel!

A több százmillió forintnak, amelyet a közösségi ház felépítésére, illetve más felújításokra költöttek, csak a töredéke jutott volna a képzésekre, közösségépítésre, azok fejlesztésére: az infrastruktúrára 467 millió, az képzésekre 11,5 millió, a komplex életvezetésre és családsegítésre 8,6 millió forint támogatás jutott volna a tervek szerint, amely még 15 százaléknyi önerővel egészült volna ki. Az első zökkenőt még a projekt elindulása előtt, 2012 októberében az jelentette, hogy a program végrehajtására létrejött konzorcium egyik tagja, a Türr István Képző és Kutató Intézet Főigazgatósága visszalépett a projektben való részvételtől, mivel a szerződésben foglalt egyetemleges kötelezettségvállalás szerintük az intézmény számára jogszabályba ütközne, de azt is jelezték, hogy a korábban vállaltak szerint sem kívánnak részt venni. Így a projekt szoft elemeinek megvalósítása rögtön az elején megingott, hiszen pont a képzések jelenthettek volna nagyobb támogatást a nyomorúságos helyen élők számára.

Közösségi ház

Azt már Falusi Norbert, a helyi testület LMP-s képviselője magyarázta, hogy nem csupán a kapkodás jelentett nehézséget a helyi civilek számára, hanem az is, hogy a programhoz való csatlakozás esetén önerőt is elő kellett volna teremteni, amire a legtöbb civilnek esélye sem volt. „Nem kellene odaadni csak úgy a télire való tűzifát, hanem a helyi erdőgazdasággal, vállalkozókkal szerződést kellene kötni, hogy alkalmazzák az itt élőket, akik aztán a bérük mellett még fát is vihetnének haza, így magukénak éreznék a tüzelőt, s nem eladnák. Vagy van olyan projektünk, amivel megtaníthatnánk arra őket, hogyan kell energiatakarékossá tenni a házat, megeszkábálni az ajtót, hogy ne szökjön ki a meleg. Persze jók voltak ezek a kulturális rendezvények is, amelyek végül megvalósultak, volt hatásuk, de célszerűbb lett volna tudást adni a nyomorban élő embereknek.”

Végül a szoft elemekkel annyira kudarcot vallott a város, hogy 2015 februárjában, a projekt elszámolása után több mint 4 millió forintot még vissza is kellett fizetnie az önkormányzatnak. Az infrastruktúrára szánt, önerővel együtt 550 millió forintból 220 ezer forint maradt, míg a szoft elemekre jutó összesen 20 millió forint körüli összegből 4,5 millió forintot nem használtak fel, tehát az derül ki, hogy az infrastruktúrára költött 500 millió forint 3 százaléka sem jutott olyan programokra, amelyek a Mezeivárosban és Ürgésen élők életmódján, képzettségén, még ha csak egy szemernyit is, de változtattak volna. „Csupán rendészeti eszközökkel nem oldható meg az egyre kilátástalanabbá váló helyzet – véli Falusi. – Kellene pénz, humánerőforrás, sok energia, s mindez ott, a terepen. Kecskemét helyzete messze van az észak-magyarországi régió mélyszegénységi gondjaitól, de ha nem költenek pénzt az infrastruktúrán túl a közösségek fejlesztésére, akkor abból csak katasztrófa lehet előbb-utóbb.” Talán már van is.