Két koronavírus-gyanús esetet kezelnek Gyulán, a Békés Megyei Központi Kórház fertőző osztályán

  • B. T.
  • 2020. március 11.

Kis-Magyarország

Két koronavírus-fertőzés miatti gyanús eset van Békés megyében, ahol eddig nem jelentkezett ez a betegség.

A Békés Megyei Központi Kórház gyulai Pándy Kálmán Tagkórházának fertőző osztályán két személyt elkülönítetten ápolnak, akik esetében felmerül a koronavírus gyanúja – értesült a Narancs.hu. Mindezt erősíti, hogy erről, ha szőrmentén, de ír a gyulaihirlap.hu is.

Frissítés:

Cikkünk szerdán jelent meg, egy nappal később kiderült: a vizsgálat mindkét beteg esetében negatív lett. A hivatalos közlés szerint a Viharsarokban eddig senkinél nem mutatták ki a koronavírust.

A két gyanús eset leleteit a protokoll szerint Budapestre küldték még szerdán, s ott derül majd ki, hogy valóban koronavírus-fertőzöttekről van-e szó, vagy sem. Az idevonatkozó eljárásrend szerint a gyanús eseteket a kezelőorvosnak jelentenie kell az illetékes kerületi, illetve járási hivatal népegészségügyi osztályának, amely értesíti a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) Járványügyi és Infekciókontroll Főosztályát.

Itt különítették el a két fertőzésgyanús embert

Itt különítették el a két fertőzésgyanús embert

Fotó: bmkk.eu

Információink szerint a két személyt szerda délelőtt mentő vitte be a gyulai kórház fertőző osztályára.

További híreink a koronavírusról itt!

(Címlapfotó: A Békés Megyei Központi Kórház gyulai tagkórházának infektológiai épülettömbje, a felvétel forrása: bmkk.eu.)

 


Hogyan védekezzünk a koronavírus ellen?

Mivel még nincs olyan gyógyszer, ami specifikusan a koronavírus-fertőzés ellen hat, ezért az alábbi, mindenki által könnyen betartható előírásokkal védekezhetünk ellene.

- Rendszeresen, alaposan mossunk kezet szappannal vagy fertőtlenítő folyadékkal legalább 30 másodpercig.
- Tüsszentéskor, köhögéskor tegyünk zsebkendőt az arcunk elé. Ha erre nincs lehetőség, akkor tüsszentsük a könyökhajlatunkba.
- Viseljünk az orrot és szájat takaró arcmaszkot.
- Kerüljük azokat a helyeket, ahol élő állatokkal vagy nyers hússal kapcsolatba kerülhetünk (ilyen például a piac).
- A koronavírus leggyakoribb tünetei a láz, a fáradtság és a száraz köhögés, de egyes betegeknél jelentkezhet izomfájdalom, orrdugulás, orrfolyás, torokfájás, hasmenés, valamint légszomj. Ugyanakkor vannak olyan fertőzöttek, akiknél nem alakul ki semmilyen tünet és nem érzik magukat betegnek.

Ha betegnek érzi magát, akkor telefonon hívja fel háziorvosát. Amennyiben felmerül a koronavírus fertőzés gyanúja, akkor a háziorvos értesíti a mentőket, akik kórházba szállítják. Ott elvégzik a szükséges vizsgálatokat: ha a laboreredmény megerősíti a koronavírus-fertőzés tényét, akkor kórházi megfigyelés (másnéven karantén) alá kerül. A későbbi kezelés attól függ, hogy a betegség mennyire súlyos.

Ha kérdése van, akkor hívja az alábbi zöldszámokat, vagy keresse fel a kormány tájékoztató oldalát.

06 80 277 455
06 80 277 456

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.