Kuncze, a teológus és a Jobbik bolgárosa – Billegő körzetek 4. Szigetszentmiklós

Az SZDSZ volt elnöke többször nyert kedvenc körzetében, most ráadásul egy újoncot kell legyőznie. De miért nem nevet senki a poéngyáros választókerületében?

Az új választási törvénynek köszönhetően Pest megye választókerületeit (is) alaposan átszabták: a régi 16 helyett 12 körzetes lett a megye. Szigetszentmiklós anno a 12. számú országgyűlési választókerület székhelye volt, mellette idetartozott Dunaharaszti, Halásztelek, Szigethalom, Taksony és Tököl is. A körzet sokáig inkább baloldali volt: a 2002-es és 2006-os választásokon is az MSZP-s Varju László győzedelmeskedett – volna, ha csak az első fordulót számítjuk. Tekintve azonban, hogy mindkétszer szükség volt második fordulóra, az eredmény változott: Varjut ugyanis visszaléptették az SZDSZ-es Kuncze Gábor javára, aki ugyan elsőre még a fideszes képviselőjelöltet sem tudta megverni, másodjára viszonylag magas fölénnyel került ki győztesen, maga mögé szorítva ezzel a Fidesz–MDF, majd Fidesz–KDNP színeiben induló Hoffman Pált. A versenyben a 2010-es év hozott változást, Kuncze ugyanis nem indult a választásokon, és bár Varjunak ezúttal nem kellett visszalépnie, ellenfele, Hoffman 63 százalékot hozott az MSZP-s jelölt alig 27 százalékával szemben.

Billegő körzetek

A témába vágó egri riportunkat itt, az esztergomit itt, a nyíregyházit pedig itt olvashatja el.

Idén Szigetszentmiklós már Pest megye 8. egyéni választókerületének (OEVK) székhelyeként várja az összecsapást, a területi változás pedig igen nagy. Kikerült a képből Dunaharaszti és Taksony, jött viszont Dunavarsány, Majosháza, Százhalombatta, Szigetcsép, Szigetszentmárton és Szigetújfalu. Batta kivételével – mely anno az érdi választókerületbe tartozott és a kezdeti szocialista lelkesedést 2010-ben egy, az MSZP-s jelöltnél dupla annyi szavazatot begyűjtő fideszes törte le – mindegyik település a régi 13. választókerülethez tartozott, amely – nem meglepő módon – fideszes többséggel büszkélkedhet. (Például a legutóbbi választáson a kormánypárti Pánczél Károly 55 százalékával szemben az MSZP-s Szentgyörgyi József csupán 21 százalékot tudott gyűjteni.) Az átszabás itt is – ahogy több helyen – a Fidesz megerősödését hozta. A narancsszínben idén egy új indulót üdvözölhetünk, Hoffman Pál helyett ugyanis Bóna Zoltán indul – aki nem mellesleg a frissen a választókerülethez csatolt Dunavarsány polgármestere.

A fodrász megmondja

A szigetszentmiklósi választókerületben idén 18 párt jelöltjére lehet szavazni. Ehhez képest ott jártunkkor igen nagy apátiát fedeztünk fel – mind a választók, mind a kampány oldaláról. Néhány jobbikos és KTI-s (Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppárt) plakát vagy szórólap, illetve egy fideszes óriásplakát mellett csupán két párt van jelen az utcákon. Kuncze Gábor az Összefogás (Kormányváltók stb.) oldaláról és Jaksa-Ladányi Emma Zsuzsanna zöldben, az LMP színeiben próbálja egymást kiszorítani villanyoszlopokról, gázórák dobozairól és a HÉV-állomásról.

false

 

Fotó: A szerző felvételei

Egyébként a helyiek semmi különöset nem tapasztaltak – persze vannak mindenféle plakátok, szórólapok, sőt, hívogatják őket telefonon és néha egy-egy autó is elrobog transzparenssel. „Meg persze mindig kint van az utcán valami politikus, de hogy mennyire érdekli mindez az embereket, hát azt nem tudom” – mondja Aranka, aki férfifodrászként dolgozik Miklóson. A középkorú nő már tudja, kire fog szavazni, el is megy, bár szerinte nem rajta múlik, „el van ez már döntve előre, ilyen a választási rendszer” – mondja és hozzáteszi, hogy az új kis pártokat nem is ismeri. Kunczéért nem rajong, de a döntés csupán annyi szerinte, hogy a két rossz közül melyiket választja. Sokat beszél vendégeivel a politikáról, általános tapasztalata, hogy a többség elégedetlen és kiábrándult, sokan el sem mennek szavazni, mert nem hisznek az egészben. „A fideszesek, na, azok elmennek szavazni. Ez a rezsicsökkentés akkora hazugság, mégis sokan bekajálják, főleg az idősebb nyugdíjasok. Majd rájönnek, ha már a csirkecsontot sem tudják megvenni a boltban” – legyint. Majd megjegyzi: neki aztán semmit nem ért a rezsicsökkentés, sőt ilyen magas vízszámlája még sosem volt, pedig eddig is egyedül élt, most is.

Öregurasan

A negatív hangulat egyébként általános a környéken. Sok helyi egyből elzárkózott a válaszadástól, amint megtudták, mire vagyunk kíváncsiak. „Engem ezek annyira hidegen hagynak, ne haragudjon. Úgysem lesz jobb” – mondták a legtöbben, néhányan azt is hozzátéve, hogy egyébként sem ismernek mást, csak a Fideszt „meg azt a másikat”.

A fiatalabb generáció talán egy kicsit érdeklődőbb és bizakodóbb, egy trafikba belépve Csabát, a dohánybolt eladóját kérdeztük. „Ismerem a Fideszt, az MSZP-t, az LMP-t és a kisebb pártok közül is úgy egyet-kettőt, de név szerint nem tudnám őket felsorolni” – mondja. Kuncze Gábor személye különösebben nem izgatja, a politikus irányában inkább semleges. Ő maga elégedett, szerinte ugyanis Szigetszentmiklós sokat fejlődött mostanság. „Nekem párttól függetlenül az a lényeg, hogy a város épüljön. Az elmúlt időszak ebből a szempontból jó volt, sok felújítás elkezdődött, ami a múltkori választás előtt nem volt tapasztalható. Abból a 28 évből, amit eddig itt leéltem, ez most egy igen jó időszaknak mondható” – foglalja össze.

false

 

Fotó: MTI

Nincs könnyű dolga Kunczénak, annak ellenére sem, hogy 1990-től 2010-ig ő volt a terület képviselője. A kihagyott négy év után a Kormányváltók színeiben mosolygó jóságos öregúr imázsára játszó politikus versenyzik az alig harminchárom éves, teológus lelkész diplomával rendelkező Bóna Zoltánnal: ám míg Kuncze igyekezett sűrűn nyilatkozni az ATV-nek, és kampánygyűléseket szervezett, addig Bóna minden lehetséges alkalommal beszédet mondott a térség ünnepségein. Saját – igencsak profi – honlapján pedig összeszedte választókerülete városainak, falvainak értékeit, újításait, ha mást nem, legalább egy szépen felújított HÉV-állomást vagy a fenségesen hömpölygő Dunát majd’ mindenütt meg is találta. Ráadásul a Fidesz jól tud időzíteni, Szigetszentmiklós sem kivétel ez alól. „2014. március 26-án Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke megbízásából Bóna Zoltán, Dunavarsány polgármestere adta át azt a bizonyságlevelet Szabó Józsefnek, városunk polgármesterének (szintén fideszes – F. Zs.), mely tanúsítja, hogy a magyar kormány Szigetszentmiklóst 2 milliárd 671 millió 115 ezer 334 forint adósságából maradéktalanul kiváltotta, melyet ez úton is köszönünk” – áll a város honlapjának vezető hírei között.

És a többiek

A térségben a Jobbik és az LMP viszonylag erősnek mondható, ám a többiek labdába sem rúghatnak. Az LMP-s Jaksa-Ladányi Emma 2010 óta a szigetszentmiklósi önkormányzat képviselő-testületének és a város népjóléti bizottságának tagja. Fő célkitűzése a régi politikai elit ellen való fellépés, méltatlannak tartja ugyanis, hogy a választáskor a döntés a „kisebbik rossz” javára dőljön el. Facebook-oldalán rendszeresen posztol a játszóterek silány felszereléséről vagy a szelektív hulladékgyűjtés nem megfelelő módjáról. Mellette szól, hogy miklósi lakos, ellentétben a Jobbik színeiben induló Lupa Jánossal, aki Szigethalmon él és dolgozik – tanáremberként és a szigethalmi református templom kántoraként. A Jobbiknak 2008 óta tagja, 2010-ben pedig a szigethalmi szervezet elnöke lett. Fórumról fórumra jár a választókerület településein, a választás előtt egy nappal pedig még gyorsan felavat egy rovásírásos helységnévtáblát is lakóhelyén.

false

A www.amivarosunk.info oldal egyik fórumán az év elején még egy kisebb vita is kialakult arra nézvést, hogy ha a Jobbiknak van szigetszentmiklósi tagja, miért kell egy másik településről indítani jelöltet, aki ráadásul „a Szigethalmi Bolgár Kisebbségi Önkormányzat alelnöke és zenetanár” – ami láthatólag nem egyeztethető össze a nemzeti érzéssel.

De miért billeg?

A Republikon Intézet összesítése szerint a baloldali jelöltek szempontjából a szigetszentmiklósi körzet billegőnek számít, miután a a 106 közül a 24. helyen áll.

A fideszes nyomulás ellenére a baloldal bizakodó, reményeiket nagyban támogatja a múlt év szeptemberében tartott időközi önkormányzati képviselő-választás eredménye is. Akkor ugyanis a fideszes Kécza György halála miatt írtak ki időközit, melyet magas fölénnyel, 52 százalékkal nyert meg Ladányi Sándor, az akkor már MSZP–Együtt–DK koprodukcióban fellépő politikus. Fideszes ellenfele, Keller Tamásné csupán 29 százalékot tudott szerezni. És az elmúlt évek egyik országos szinten jelentős botránya, a Batthyány Kázmér Gimnázium igazgatójának 2012-es kinevezése, majd az ezt követő tüntetéssorozat arra enged következtetni, hogy Szigetszentmiklóson van egy olyan mag, akik nem nézik jó szemmel a Fidesz minden teret betöltő terjeszkedését: a gimnázium élére ugyanis – a helyiek szerint – a városi jobboldal strómanja került. Az persze nem kérdés: a választás és egy iskola ügye nem keverhető össze.

Figyelmébe ajánljuk

„Boldog békeévek”

A több mint kétszáz műtárgyat felvonultató kiállítás fókuszában a szecessziós plakátművészet és reklámgrafika áll, a magyar művészetnek az az aranykora, amikor összhangba került a nyugati művészeti törekvésekkel, radikálisan modernizálva a kiegyezést követő évtizedek (fél)feudalista, konzervatív, a historizmus béklyóiba zárt világát.

Nem tud úgy tenni, mintha…

„Hányan ülnek most a szobáikban egyedül? Miért vannak ott, és mióta? Meddig lehet ezt kibírni?” – olvastuk a Katona József Színház 2022-ben bemutatott (nemrég a műsorról levett) Melancholy Rooms című, Zenés magány nyolc hangra alcímű darabjának színlapján.

Nyolcadik himnusz az elmúlásról

Egy rövid kijelentő mondattal el lehetne intézni: Willie Nelson új albuma csendes, bölcs és szerethető. Akik kedvelik a countryzene állócsillagának könnyen felismerhető hangját, szomorkás dalait, fonott hajával és fejkendőkkel keretezett lázadó imázsát, tudhatják, hogy sokkal többről van szó, mint egyszeri csodáról vagy véletlen szerencséről.

Szobáról szobára

Füstös terembe érkezünk, a DJ (Kókai Tünde) keveri az elektronikus zenét – mintha egy rave buliba csöppennénk. A placc különböző pontjain két-két stúdiós ácsorog, a párok egyikének kezében színes zászló. Hatféle színű karszalagot osztanak el a nézők között. Üt az óra, a lila csapattal elhagyjuk a stúdiót, a szín­skála többi viselője a szélrózsa más-más irányába vándorol.

Séta a Holdon

A miniszterelnök május 9-i tihanyi beszédével akkora lehetőséget kínált fel Magyar Péternek a látványos politikai reagálásra, hogy az még a Holdról is látszott.

Önkénytörvény

Jön a Szuverenitásvédelmi Hivatal, és rábök bárkire vagy bármire, újságra, szervezetre, vállalkozásra, aki vagy ami 1.) „külföldről finanszírozott”, és olyan tevékenységet végez, amely 2. a) alkalmas a „közélet befolyásolására” és 2. b) az alaptörvény öt, a tervezetben megjelölt bekezdésében megfogalmazott értékét „sérti, negatív színben tünteti fel, vagy az azok elleni fellépést támogatja”.

Elengedték őket

Ukrajna belső, háború sújtotta vagy veszélyeztette területeiről rengetegen menekültek Kárpátaljára, főleg a városokba, az ottani magyar közösség emiatt szinte láthatatlanná vált sok helyen. A napi gondok mellett a magyar kormány hülyeségeire senkinek nincs ideje figyelni.

„Erdélyi magyarként ideje elszakadni attól a hagy­mázas úttól, amelyen Magyarország masírozik”

A román elnökválasztás második fordulójában sikerült fordítania a függetlenként indult Nicuşor Dannak az első fordulóban az élen végzett szélsőjobboldali George Simionnal szemben. Az elképesztő fordításról, a kiugró részvételi arányról és Orbán Viktor zavarórepüléséről is beszélgettünk Eckstein-Kovács Péter egykori kisebbségügyi miniszterrel.

Egyszerű világpolgár, hídépítő

  • Mártonffy Marcell

Észak-amerikai pápára senki sem számított. Íratlan szabály volt – állítják bennfentesek –, hogy jezsuita és amerikai szóba sem jöhet. A szilárd alapelv egyik fele 2013-ban, másik fele 2025. május 8-án dőlt meg. A Chicago környékéről származó Robert Francis Prevost bíboros a megbízható szakértők listáján sem szerepelt a legesélyesebbek között. A fehér füst azonban meglepően hamar előgomolygott a Sixtus-kápolna ideiglenes kéményéből.