Léket kapott a balatonszéplaki gigakikötő terve

  • narancs.hu
  • 2022. január 27.

Kis-Magyarország

Úgy tűnik, a civilek győztek: nem lesz kikötőmonstrum Siófok nyugati városrészén, Balatonszéplakon, a sekély partszakaszon. Nem töltik fel a szabadstrand előtti területet, nem épül 300 méteres móló. Pedig már úgy tűnt, minden engedély megvan, és a 3 millió forint törzstőkéjű Yolle Kft. indíthatja a 2 milliárdos beruházást. A fővárosi kormányhivatal viszont elutasította a kikötőbővítési tervet.

Pedig nemrégiben a tiltakozó civilek már úgy érezték, minden elveszett, a hatóságok ellenük ítéltek. Közigazgatási bohózatba illő módon elutasították Siófok városának ügyféli jogállását, a szomszédos ingatlanok tulajdonosai nehézségek árán tudtak csak ügyfélként bejelentkezni az eljárásokba. A szükséges engedélyek többségét a hatóságok ki is adták. Mondhatni, a Yolle Kft. igazán jó hátszelet kapott. Egy ideig úgy tűnt, ebben Siófok önkormányzata is támogatja a céget. A 2014-től 2019-ig tartó időszakban fideszes többségű volt a testület, amely 2018-ban szintén fideszes előterjesztésre megszavazta, hogy a tervezett gigamóló keleti oldalán a beruházó homokos strandot alakítson ki, azzal, hogy azt majd átadja a városnak üzemeltetésre. Később, 2019 nyarán arra is engedélyt adtak, hogy a beruházó önkormányzati területen alakítson ki a kikötőt kiszolgáló parkolót, ami nélkül nem kaphatna engedélyt a projekt. 

A vállalkozó tervei szerint - amint arról a siofok.hu beszámolt - 147 hajóhelyet alakítottak volna ki a jelenlegi kis kikötőkhöz képest óriás létesítmény területén.

Csakhogy jött a 2019-es választás, és Lengyel Róbert független polgármester lett a város vezetője, a képviselő-testületben pedig kisebbségbe került a Fidesz. Az új testület első határozatainak egyike volt a parkoló engedélyének a visszavonása, amin most végül a terv elbukott. A Yolle Kft. akkor úgy nyilatkozott, hogy vesznek a közelben telket, ahol a parkolást meg lehet oldani. A hatályos jogszabályok alapján ennek a kikötőtől 500 méteren belül kell lennie. A városban találgatások indultak, melyik lehet ez a telek. Sokan azt feltételezték, hogy a Széplak-felsői vasútállomással szembeni, 2019 decemberében egy fideszes képviselőnek értékesített terület lesz az, ahová nyáron vándorcirkusz települ, de nem így lett. A Yolle Kft. tavaly októberben, nem sokkal az utolsó hatósági eljárás előtt vásárolta meg az önkormányzattól a közelben lévő, eladásra nyilvánosan meghirdetett, 1294 négyzetméter nagyságú, Egres utcai ingatlant 22 500 000 forint+áfa értékben, és ezt is jelölte meg kérelmében parkolóként. Ez azonban a Narancs.hu birtokába került határozat szerint gyalogosan 950 méterre van a tervezett kikötőtől, és ott vízvédelmi okokból sem létesíthető a szabványoknak megfelelő, szilárd burkolatú parkoló.

Budapest Főváros Kormányhivatala Országos Közúti es Hajózási Hatósági Főosztály január 20-i határozatával elutasította a Yolle Kft. kikötőbővítési kérelmét.

Az önkormányzati választás előtt, 2019 őszén azonban, amikor megvolt már a vízügyi létesítési engedély és a hajózási létesítési elvi engedély, és már csak a most elutasított kiviteli tervek hiányoztak, a Yolle Kft. tulajdonosa, Kenesei István úgy nyilatkozott a 24.hu-nak, hogy a beruházást már nem lehet megakadályozni. „Megfellebbezhetik, perelhetnek, de az többszáz millióba kerül majd annak, aki bíróság elé viszi az ügyet, mert kifizettetem velük a bevételként kieső összeget” - mondta Kenesei István.

Ehhez persze bíróságon is meg kellene nyerni az ügyet, ami a 2019-es önkormányzati kampány egyik fő témája volt. Két lakossági fórumot is tartottak a kikötő létesítését ellenzők. A Fidesz azzal próbálta kifogni a szelet az ellenzék vitorlájából, hogy az egyik fórumon Szajcz Adrián akkori (ám a választáson vesztes) képviselő megértőnek mutatkozott a tiltakozók érvei iránt. A térség fideszes országgyűlési képviselője, Witzmann Mihály maga is vitorlázik, 2016-ban a Magyar Vitorlás szövetség tiszteletbeli elnökének választották. Witzmann többször nyilvánosan is mutatkozott a Yolle Kft. tulajdonosának közeli rokonával, aki több trafik üzemeltetését is elnyerte. Ezért többeknek feltűnt, hogy Witzmann nem foglalt állást a széplaki kikötő ügyében, és úgy tippelték, hogy ez a választás közeledte miatt lehetett.

 

Az is felmerült a városban élők körében, hogyan lehetséges, hogy egy kis cég, amelynek 2016 és 2020 között értékesítési nettó árbevétele 3,4 és 5,6 millió forint között, adózott eredménye pedig 82 ezer és 1 millió 800 ezer forint között változott, miként lenne képes ilyen projektet kivitelezni. A háttérben sokan erős NER szálat, pályázati pénzeket és oligarchahatást gyanítottak. Ezekből annyi bizonyos, hogy a Yolle Kft. ügyvezetőjének veje nyíltan fideszes kötődésű, a 2019-es kampány idején a közösségi médiában közzétett fotóin plakátkihelyezésről és egy fideszes politikusképző akadémián meglévő hallgatói státuszáról tájékoztatott. 

A kikötőmonstrum terve miatt főleg nyaralotulajdonosokból álló civil mozgalom is alakult a Facebookon Tiltakozás az Új Széplaki Kikötő Ellen néven. A civileknek nagy szerepük volt a beruházás megakadályozásában. Elsősorban azt kifogásolták, hogy a nagy hajók a strandolók közelében közlekedtek volna, a "lidósítás" tulajdonképpen feltöltést jelent, vagyis a Balaton medrének területe csökken,  feliszaposodhat a mólómonstrumtól nyugatra elterülő rész, ami rendszeres, költséges kotrás nélkül tönkretenné az Ezüstpart Vitorlás Egyesület kis, 80 férőhelyes kikötőjét. A forgalom növekedése sem lett volna kedvező a nyaralótulajdonosoknak, köztük a közeli lakópark használóinak sem. 

Az ügyvezető-tulajdonos Kenesei már idézett 2019-es nyilatkozatában azt is mondta: „Két bírósági tárgyalás is volt az ügyben, végül mindkettőt megnyertem. Mostanra már a vízügyi létesítési engedélyt és a hajózási létesítési elvi engedélyt is megkaptuk, így már csak a kiviteli tervek hiányoznak. Semmilyen más engedélyre nincsen szükségünk.” 

Jelen állás szerint azonban úgy tűnik, a balatonszéplaki óriáskikötő terve nem valósul meg. 

(Címlapképünk illusztráció)

Kedves Olvasónk!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap. Ezt a rovatát vidéki újságírók írják szűkebb környezetük országosan is fontos eseményeiről. Életbevágónak tartjuk, hogy Magyarország lakói értesüljenek olyan helyi történetekről és véleményekről, amelyeket a kormányhatalom eltitkolni igyekszik.

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

Nézzen be a magyarnarancs.hu-ra mindennap: itt ingyenesen megtalálja a nap legfontosabb híreit, és még sokkal többet! De a nyomtatott heti Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt. S ha tetszett, amit olvasott, kérjük, támogasson minket.

Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.