Ózd

Megélni 11 ezer forintból – lassú éhhalál

  • Kovács István
  • 2012. október 24.

Kis-Magyarország

„Küldjön Orbán Viktor egy ciánkapszulát a szegényeknek, mert az is jobb, mint a hosszan tartó éhezés” – ezt mondja az ózdi polgármesteri hivatal előtt éhségsztrájkba kezdett 59 éves asszony.

Horváthné Kiss Erika négy gyermek édesanyja, és 22 év munkaviszonya, valamint hozzávetőleg húszféle betegsége van. Második férjétől hét éve vált el, állítása szerint a bíróság neki ítélte az akkor 15 éves fiát, de a gyerek inkább az apját választotta. Ezért Erikának gyerektartást kellett volna fizetnie. Hiába volt súlyos egészségkárosodása, az igazságügyi orvos szakértő nála csak 50 százalékos rokkantságot állapított meg. Erika azt mondja, abból az összegből nem tudta támogatni a fiát, így az állam a pénzt megelőlegezte a gyerek 18 éves koráig. Csakhogy az állam most vissza akarja kapni a 350 ezer forintot, ezért Erikát arról tájékoztatta a nyugdíj-biztosítási pénztár, hogy havi 8500 forintot levonnak a jövedelméből. Az asszonynak a megemelt korhatár miatt még három éve van a nyugdíjazásig.  

„Mivel a rokkantnyugdíjat megszüntették, kapok 27 ezer forint szociális járadékot, amiből havi ötezer az albérlet és 2500 forint az áramdíj. A 8500 forint levonása után marad tehát 11 ezer forintom, ami az olcsó élelemre sem elég. Kértem segélyt, de az ózdi szociális osztályon nem tudtak segíteni. Kértem közmunkát, de oda sem vettek fel, mert kétféle szociális járadék nem adható” – sorolta problémáit a hétfő reggeltől éhségsztrájkot folytató asszony.


Beszélgetésünk néhány perce alatt Erika idegen emberektől kapott forró teát és ásványvizet, déltájban pedig egy asszony forró húslevessel is meglepte – vagyis az ózdi emberek szimpatizálnak az akcióval. Az asszony elmondta, hogy a helyi ellenzéki pártok képviselői támogatják a figyelemfelhívását, a jobbikosok vízhatlan sátorponyvát és meleg ruhát, egy munkáspárti férfi pedig ezer forintot adott, hogy azért vitaminokat vásároljon. Úgy fogalmazott: soha nem politizált, de most betelt nála a pohár. Ezért kezdett az akcióba, amit addig folytat, amíg el nem viszi a mentő.

Figyelmébe ajánljuk