A Bence tanyán van kiserdő, halastó és folyópart. No meg számtalan mesterséges fészek, itató, a madarak számára láthatatlan leshely. Máté Bence sok madárnak teremt otthont, és mint mondja, megismételhetetlen pillanatokat kap cserébe. Nem a statikus témák érdeklik, "virágszirmot ráérek később fényképezni", az akciót szereti, nemcsak az állatokét. Volt, hogy bozóttüzet fotózott csillagokkal és villámokkal a háttérben. "Villámokat megörökíteni igen nagy kihívás, mert nem lehet őket csalogatni, de a villám önmagában kevés, egy tájrészlet vagy állatok kellenek hozzá, hogy jelenetté alakuljon, és jó legyen az összhatás."
Lehetne nagyüzem
A madárvilág áprilistól júniusig tartó időszakában, a párzás, a fiókaetetés és a röptetés idején állandó a vendégjárás a tanyán. Bence középiskolásként nyert már díjakat, ezekből vette a felszerelését, érettségi után pedig összegyűlt annyi pénze, hogy megvásárolja a tanyát. Mint mondja, nagyon romos állapotban volt, maga újította fel, hogy szállást adhasson vendégeinek, ugyanis hat éve madárfotós-turizmus szervezéséből, professzionális madárfotóslesek tervezéséből, kivitelezéséből él. Eddig ötven speciális madárlest épített itthon, Costa Ricában és Brazíliában. A madárfotóztatást a vadásztatáshoz hasonlítja. Megteremteni a körülményeket azoknak, akiknek nincsen erre idejük, hogy gyorsan és viszonylag egyszerűen nagyon jó felvételeket készíthessenek. Az egyszemélyes vállalkozásnak a nagy világversenyeken bemutatott és rendre díjazott fotói vitték hírét. "A látogatók rámentek a honlapomra, és megnézték, milyen lehetőségeket kínálok. Ma már lehetne belőle nagyüzemet csinálni, de nem ez a cél. Azzal foglalkozom, amit szeretek, és ebből megélek. Nem a pénzért dolgozom. A lehetőség adott, kereshetnék ötször ennyit, de az a fotózás kárára menne, és egyelőre nincs szükségem többre. Sokan keresnek meg a legkülönfélébb ajánlatokkal, de megtanultam nemet mondani. Csak olyan megbízást vállalok, ami engem is érdekel. Ha lenne egy kutatás, hogy a hárpia sas fészke melletti lesbe egy fickó beül két hónapra, és menni kéne vele, lehet, hogy elmennék akár ingyen is."
Tükör által tűélesen
Fotó: Máté Bence
A felkészülés gyakran hónapokig eltart, de ez nem a természetben való ücsörgést jelenti. Bence utál várni, ha kint van terepen, fotózni akar. Ennek ellenére évente mintegy ezer órát ül lesben, ebből körülbelül hatszáz óra jut a fotózásra. Alaposan felkészül: először a szakirodalomból, majd a valóságban is megismeri a kiszemelt állat viselkedését, figyeli a természet változását, és előkészíti a terepet. Minden programja a madarak járásától, a természet szeszélyétől függ. Most a darvak érkezését várja. "Egy-másfél hétig fotózhatjuk a darvakat, de ha nem tiszta az ég, akkor várhatunk egy évet. Számít a hold állása és a halastó vízszintje is. Olyan képet szeretnék, hogy éjszakázó helyükön állnak a vízben, csillagokkal a háttérben" - mondja.
Retek, nyúl
Kisgyerekként sokat járta a környéket pedagógus szüleivel. A szomszédjuk a Kiskunsági Nemzeti Park őrszolgálatának vezetője volt, akivel gyakran mentek a pusztába napfölkeltét, teliholdat, madarakat nézni. A biológiatanára iskola után kerékpáros kirándulásokat, nyáron természetvédelmi táborokat szervezett a pusztaszeri általános iskolásoknak. Negyedikes korában Bence már magával vihette a családi Zenit fényképezőgépet is, de a szülei legfeljebb így tudták támogatni. "Az ételt meg a ruhát adták, de már a biciklit is nekem magamnak kellett megvennem. Ezek a nehézségek hozzájárultak, hogy minél egyszerűbb eszközökkel találjak megoldást mindenre. Rengeteg dolgot csináltam, ami egy falusi gyerek számára elérhető. Kezdésnek retket termesztettem egy 3x3-as parcellában, mert láttam édesapámtól, hogy ő is ezt csinálja, és utána eladja a piacon. Megkérdeztem a menzán a konyhás néniket, vennének-e retket. Biztos jópofa dolognak találták, hogy egy nyolcéves gyerek odatolja a termékét, de megvették az egészet, és lett pár száz forint zsebpénzem. Aztán nyulakat tartottam. Amikor jött az átvevő, én is le akartam adni, de már akkor is olyan keveset akartak fizetni érte, hogy meggondoltam magam, és inkább hazavittem, levágtam saját magam, és úgy adtam el háromszoros áron. Hetedik osztályos voltam, amikor megvásároltam az első teleobjektívet, onnantól már tudatosan mentem madarakat fényképezni, és biciklivel hordtam nekik a vizet, hogy odajöjjenek, és viszonylag közelről fotózhassam őket."
Szegeden az erdészeti szakközépiskolába jelentkezett, de fontosabbnak tartotta, hogy megtanuljon angolul - Angliában. Abból az ötszáz fontból fizette a kinti nyelviskolát, amit az Év Ifjú Természetfotósa díjért kapott Londonban 2002-ben. Ugyanakkor nyert egy másik díjat is, így összesen 750 fonttal indult el, amiből 300 fontja maradt albérletre és élelemre. Szórólapokat dobált a postaládákba, hogy fűnyírást vállal. Alig beszélt angolul, amikor felhívták, a címet sem nagyon értette. Végül annyira belejött, hogy kisebb kőművesmunkákkal is megbízták. Nem mert nemet mondani semmire, a túlélésre kellett a pénz. "Amikor átmeneti pénzszűkébe kerültem, a nyelviskola igazgatója is segített, néhány fontért az iskola lépcsőjéről szedtem össze az összes rágót, amit az évek során beletapicskoltak. Közben annyit jártam a nyelviskola alatti Burger King menedzserének a nyakára, hogy felvett, így minden délután dolgozhattam, este tanultam, és a hétvégéken folytattam a fűnyírást."
Hazatérve folytatta a szakközépiskolát, de "attól tartott, hogy az iskolapadban elvesztegetett idő a fotózás rovására menne", ezért magántanulóként érettségizett le. "Volt otthonról egy kis nyomás, mert a családban nem volt kérdés, hogy valaki ne diplomázzon le, vagy ne szerezzen valami mesterséget, de én tudtam, hogy nem megyek egyetemre. A szüleim féltettek, de meghagyták nekem a döntést."
Megosztani
Bár évek óta a madarak között él, szereti őket nézegetni, tanulmányozni, érzelmi kapcsolata nem alakult ki velük. Azt mondja, amikor egy ember látja, hogy ezek az élőlények mennyire ösztönből cselekszenek, és egyszerű ingerekre egyszerű válaszokkal reagálnak, akkor ennek itt nincs helye. Megtanult viszont a madarak fejével gondolkozni, ezért, ha kell, képes egy szempillantás alatt láthatatlanná válni. Húszéves volt, amikor rájött, ha kívül tükör-, belül átlátszó üveggel borítja be a madárlest, akkor kedvére fotózhat. E detektívtükrös módszerrel a szakma szerint is forradalmasította a természetfotózást. "Furcsa, hogy ezt az egyszerű ötletet nem alkalmazta senki a természetfotózásban, most pedig már szinte mindenki ilyen módon épít lest."
Tavaly karácsonykor a Spektrum háromrészes filmben mutatta be, hogyan készülnek Máté Bence összetéveszthetetlen stílusú természetfotói. A sorozatnak folytatása is lesz, de már nem stábbal, hanem a fotózásban társául szegődött Olasz Csabával készítik az újabb epizódot. "Részletesen megrendezett jelenetek nélkül szeretnénk bemutatni azt a hihetetlenül izgalmas utat, amit bejárunk egy fotózás alatt." Másik nagy tervük egy online les, ezt úgy képzelik, hogy teleobjektívet helyeznek el a mocsárban, és számítógépről vezérlik. "Az internet sávszélessége ma már lehetővé teszi, hogy valaki Pesten vagy akár Amerikában is nagy felbontású élőképen láthassa, mi van például a kiskunsági les környékén, és úgy tudja a madarakat követni és fotózni, mintha a helyszínen volna."
Bence a Magyar Természetfotósok Szövetségének legfiatalabb tagjaként azt látta, hogy a legtöbb fotós titkolja a terepi fotózás részleteit. Nem értette, miért e féltékenység, ő a szaklapoknak írt cikkeiben megosztotta a tapasztalatait. "Ha másnak ez jó volt, nekem sem ártott. A könyvem is úgy készült, hogy a legjobb fotókat kiválogattam, és részletesen leírtam az elkészítési módjukat" - mondja a saját kiadásban megjelentetett Láthatatlanul című kötetéről.
Képei félig-meddig műtermi körülményekhez hasonlóan készülnek a terepen, és ez nem mindenkinek tetszik. "Fontosnak tartom, hogy meghallgassam a kritikát, és mivel elég magabiztos vagyok, az őszinte vélemények segítenek, még ha nem is esnek mindig jól." Próbálja ugyan befolyásolni a madarakat, vizet vagy ennivalót visz, szigetet épít a halastavon, de a madár szabad akaratából cselekszik, amikor odajön a "beetetésre". Sosem másítja meg a természetes pillanatot, azt azonban, hogy a mesterséges megvilágítás használata még valóság-e, mindenkinek magának kell eldöntenie.
Arra, hogy meddig bírható ki az örökös egyedüllét, és hogy húsz év múlva is itt találom-e, elnéző mosoly a válasz. "Egyáltalán nem vagyok magányos, szívesen járok rockkoncertre és társaságba is, rengeteg szakmai felkérést kapok. Az életem nagyobb részét azonban a fotózás és a filmezés tölti ki. Szeretném minél tovább fenntartani a mostani állapotot. Jó időszakba születtem, a szemem előtt egy olyan technikai változás zajlik, melynek hatására a fotózás színvonala soha nem látott ütemben fejlődik. A lakhelyemet nem valószínű, hogy valaha is feladom, legfeljebb a tanya másik pontjára építek egy érdekesebb házat."
